Afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált a magyar-román határtól mintegy 4 kilométerre a Román Állategészségügyi Szolgálat.
A kitörés miatt néhány újabb magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán.
Közölték: az afrikai sertéspestis gyanúja a romániai Újbereken (Bercu Nou; Szatmár megye), egy háztáji állományban merült fel, amit március 12-én az előzetes laboratóriumi vizsgálatok is megerősítettek. A román állategészségügyi hatóság haladéktalanul meghozta a jogszabályokban előírt intézkedéseket, a járványügyi nyomozás folyamatban van.
A 2018 januárjában, Mikolán megállapított afrikai sertéspestis kitörés miatt elrendelt 3 kilométeres védőkörzet, valamint 10 kilométeres megfigyelési körzet területe módosult, ezáltal a megfigyelési körzet Magyarország területére átnyúló része is.
A magyar állategészségügyi szolgálat haladéktalanul kibővítette az állategészségügyi megfigyelési körzetet: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolc, Nagyhódos, Kishódos, Méhtelek, Zajta, Rozsály és Tisztaberek teljes közigazgatási területe, illetve Kispalád külterületének egy része került korlátozás alá.
Az állatorvosok a korlátozás alá vont területen hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. A sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelt minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat – hívta fel a figyelmet a Nébih.
A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a Nébih honlapján. Ugyanitt megtalálható a korlátozás alá eső magyarországi települések listája, valamint interaktív térképen megtekinthetők az ország különböző kockázati besorolású területei, és elérhető az országos főállatorvos nemrég megjelent, az afrikai sertéspestis elleni védekezést, és a korai felderítést célzó intézkedésekről szóló határozata.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ugy kell ez nekunk, mint egy falat kenyer... Ugyis olyan reg volt mar a madarflu, H1N1 fertose, hogy mar szinte hianyzik...
Basic knowledge: muszlimok NEM esznek es nem is erinthetnek disznot.
Ha talalsz ilyen bejegyzest tolem, lecci, tedd mar ide,...
Eddig az volt a baj, hogy Romania es Szerbia felol SZIRIAI meg arab muszlimok "aradnak " az orszagba...Na, most ezek nem jonnek...
Afrikabol szerinted Romanian keresztul van a legkozelebb Magyarorszag? Csak kerdem.
Tovabba kerdesem: szerinted hany malacot, sertest hoznak magukkal az afrikaiak? Ezt is csak ugy kerdem.
Te biztosan tudod a valaszt...
Ha az orszag eelso embere hazudik - ez szamomra elfogadhatatlan!
Probalnad ezt itt elsutni. Nem lenne egy napod sem a miniszterelnoki szekben.
Az Isten aldjon mar meg, te barmekkora reszt fel tudsz vallalni orbanbol?
Az ellenzeki partok nagy resze ugyanazt mondja, mint orban, hogy nem kell befogadni menekulteket es nem is akarnak egyenlore a keriteshez sem hozzanyulni.
Csak ok ezt komolyan is gondolnak, es kozben nem engednek be egy rakas penzert a hatso ajton "kopogtatokat", mert ok az "udvarias" migransok...
Szoval te meg beszopod ezt a szoveget... Allatira sajnalom,...Az en moralomba ez a kettosbeszed nem elfogadhato - foleg nem ugy, hogy ezeket a dolgokat miniszterelnokkent koveti el.,
Meg minek a kerítés, ha úgysem akarnak ittmaradni?
Nem érted a lipsi gondolatmenetet? :)
által jött át Európába,és több áldazatot követelt mint a háború maga! A vita olyan feles-
leges,mint a pápa fütyije és a férfiak mellbimbólja!" A "madárnáthán" is vitatkoznak a
mai napig! ..úgyhogy reménytelen,mert mindenki elővezeti a "tudós énjét",de mindenki
csak utánanéz valahol!Én is "csak" utánanéztem! ;-)...1914-ben még a Vater sem szüle-
tett meg!!! ;-)
A spanyol natha lett volna a kovetkezo megjegyzesem - de megeloztel...:)
Na, maradjunk ennel...:o)))
Új hozzászólás