Nincs még vége a Szanyi-ügynek – így látja maga a főszereplő Szanyi Tibor. Az MSZP elnöksége pénteken függesztette fel a politikus párttagságát, méghozzá Szanyi Tibor távollétében. Ezek után azt mondta egy esti interjúban Szanyi Tibor, hogy „kiszorítósdit játszanak vele”, de akik ezt csinálják, „magukkal fognak kitolni”. És megint odaszúrt az MSZP vezetésének: azt mondta – idézzük –, hülyének nézik a tagságot, miközben maguknak osztogatják a milliós fizetéseket – közölte az M1 Híradója. Direkt a távollétében függesztették fel – erről beszélt Szanyi Tibor Brüsszelből az ATV-nek, miután pénteken az MSZP elnöksége bejelentette a döntést és azt, hogy fegyelmi eljárást is indítanak ellene. Indoklásuk szerint a leköszönő EP-képviselő „nyilatkozataival és cselekedeteivel hátrányosan befolyásolta a párt megítélését”. Szanyi Tibor az EP-választás történelmi kudarca után ment neki pártjának, azután, hogy csak egy mandátumot szereztek, és azt sem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adták. A...
Szanyi Tibor: Az MSZP elnöksége rabszolgának és hülyének nézi a tagságot
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
" Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. "
Új hozzászólás