Lassan a baloldali média is belátja: tarthatatlan a helyzet azokban az országokban, ahol a kormányok nem léptek fel a migráció ellen. Erre abból következtethetünk, hogy az Index megírta: a németek már nem tudják kordában tartani az erőszakoskodó migránsokat. Az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség ugyanis csoportos nemi erőszak ügyében nyomoz két esetben: az egyik július 5-én pénteken, a másik 7-én vasárnap történt, mindkettő a mintegy 170 ezres Mülheim városában. A két eset most azért váltott ki a szokásosnál is nagyobb visszhangot, mert mindkét esetben csoportos erőszak történt, és mindkétszer volt olyan elkövető, aki ellen nem is nyomozhat a rendőrség, mert még nem töltötte be a 14. életévét. A hatóságok tehetetlenek, az áldozatok szülei tanácstalanok, Németország pedig továbbra is a befogadás és tolerancia meséjével “vigasztalja” a megtört fiatal lányokat. Nagy baj van a haladó nyugaton: ezt már azok sem tudják palástolni, akik eddig a bevándorlás szekerét tolták. Németország,...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.