Ausztráliában történt az eset.

Gyomorforgató: 8 éves kora óta erőszakolta kislányát a pedofil orvos, aztán teherbe is ejtette – és még a lányt hibáztatta

Egy 74 éves orvos egy évtizeden át, 8 éves korától kezdve szexuálisan bántalmazta a saját lányát az ausztráliai Victoria városában.

A kislány 8 éves volt, amikor az apja elkezdte fogdosni, majd 14-15 éves korában erőszakolta meg először, néha óvszer nélkül. A férfi a kislányt a "titkos feleségének", vagy a "kis feleségének" szólította, majd azzal indokolta neki tetteit, hogy az édesanyja nem hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni vele.

A férfi gyakran vitt a lánynak esemény utáni tablettát, aki ennek ellenére is teherbe esett. Az apa álnéven foglalt időpontot a lánynak abortuszra, ám még ezután is rendszeresen megerőszakolta a lányát.

A lány elmondta, hogy sokáig azért nem mondta el, hogy mi történik vele, mert attól tartott, hogy senki sem hinne neki. Felnőtt nőként jelentette fel az apját a rendőrségen, éppen akkor, amikor saját kislánya 8 éves lett. Hangfelvételeket készített telefonbeszélgetésekről, ahol az apját szembesíti a bűneivel – írja a Dailymail Australia.

A férfi a lányát hibáztatta mindenért, szerinte ha elutasítóbb lett volna, talán ő sem bántalmazta volna olyan sokszor. A kegyetlen apát 16 és fél év börtönbüntetésre ítélték, leghamarabb 11 és fél év múlva tárgyalhatnak újra az ítéletről.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
a feleséget is mellé kellene guggoltatni vagy tíz évre. Ha a lány mostani párja tökös lenne, már péppé verte volna a doki fejét...aztán arra hivatkozna, hogy nem tiltakozott eléggé az erőszakoló...

Persze mindezt innen a fotelből könnyű kijelenteni, belátom.
Gyütt Mönt
A feleségnek gykran fájt a feje.
Az ideális feleség 3 tulajdonsága: jól főz, nem fáj a feje, keveset beszél.
division
@Eladott Ország: Azért néha nem ártana elgondolkoznod azon, mekkora egy érzéketlen bunkó vagy. Attól, hogy nyomtál magadnak egy lájkot (vagy kettőt), még aljas hozzászólás volt. Azért minősít erősen, hogy egy ilyen szörnyű eset kapcsán sem tudsz egyebet, csak fideszezni, ahelyett, hogy átéreznéd, miken mehetett keresztül ez a szerencsétlen kislány. Ám ez téged nem érdekel, a lényeg, hogy a fóbiádat ismét megfitogtathattad. Ritka undorító ember vagy, még jó, hogy nem tenyésztéssel szaporodsz.
division
@Szeparepa2: Gondlom te is érted, hogy a kislány volt 8 éves, nem a gyerekorvos...
Eladott Ország
@division: ma,01:44 ♦ Mai népmese:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106006705_178469617038213_511061185036680202_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=rPiOKtxehawAX8yTB19&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=212b7690778d46e4b7a853efa0c19dc4&oe=5F20A963
Nálatok aljasabb, embertelenebb banda...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/101207714_2917376995043163_722249985487273984_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=825194&_nc_ohc=Q_i93Hht5_wAX-hJnLA&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d1f336fa17a7a14df90008874a5cc0be&oe=5F4119B9
Hol a lé fiuk?!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/94574503_151583989709036_2239103619775332352_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=825194&_nc_ohc=YyBXq4OvdywAX-mLVrT&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ef6185183caff19d28acde10f34e74c0&oe=5F265C74
A fidesz hazafisága és a kdnp kereszténysége...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106123564_176715950474871_5073386374663891717_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=jI8FY7cjM98AX-acZ30&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=7d49e1fd0dc959f3c72ed625e51697d3&oe=5F33F2B1
A te országod a te hangod:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/107449634_177781930362514_5080388005870436652_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Mi0cgqmmcWUAX9XIhUO&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=190de7787bb384fc27988ff130a86d11&oe=5F31B119
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/107081985_158942525700015_4774859162819734118_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=uN8ZWpb63v8AX9V_agn&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=8a329be329f330256a64f642048264d5&oe=5F2474D9
division
@Eladott Ország: A robot és az 1 lájk újabb esete, a cikkhez még véletlenül sem tudsz hozzászólni. Nem te vagy itt a szexhirdető gép is? :-)
division
@Eladott Ország: Nyilván aljas ember lehetek, de ezt a propin kívül még senki nem mondta eddig, akik ismernek, ismerik a munkásságomat, eszükbe nem jutnának ilyenek. Több mint 200 embernek létbiztonságot megteremteni több mint 25 éve valóban nagyon aljas dolog, de komolyan, mindezt úgy, hogy sosem szidtam a kormányokat, nem fogtam rájuk soha semmit. Szerintem te csak nyugodjál ott Ausztriában, és ne foglalkozz az itteni politikával, bár úgyis csak képek beküldésére futja, amiket már meg sem nyit egy jóérzésű ember sem. Aljas emberek vagyunk, no igen...kár, hogy nem Hitler idején éltél, vagy esetlen nem laksz Észak-Koreában, majd megtudnád mi az aljasság.
Eladott Ország
@division: ma, 16:20 ♦ Húzzál el innen a picsába a 200 emberedhez! Orbán: Magyarország erős és büszke ország.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/109338891_3258278297586884_5410515878229008040_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=825194&_nc_ohc=ttEcxgJLmxwAX98FzWv&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=87b450c7689d60a5e186a90301f11665&oe=5F3729CF
Arra vagytok büszkék bazdmeg, hogy Európa koldusházát csináltatok az országból és szétbasztátok a jogállamot!
A pofám leszakad és még ti óbégattok szarházi fidesz barma! Pontosan Észak-Korea felé haladunk! Mindenki hülye csak a fidesz a helikopter. Menjetek a kurva anyátokba!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/115933404_3433802523298236_8758998778506705659_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=_TD8SMxzJQEAX-faYvs&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=7c7eeb04bfbbdc74c1110abe0f53b4c2&oe=5F3D90F8
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/107272328_3097998466904473_8867100364697184046_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=GOq_m7i2yWcAX-xo3z7&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=63d19c5bf4b00eee1ba83d726cc43edc&oe=5F338725
Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
division
@Eladott Ország: A kurva anyádat neked, te agyhalott!! Olyan hülye vagy, mint a segg, jön a korona 2. hulláma, nyugdíjasok veszélyben, de nem is baj, sok közöttetek már az olyan, aki felesleges. Egy biztos, érted senki nem fog sírni.
Nessy
@division: Remélem, nincs idős,"felesleges" nyugdíjas a családtagjaid között!
division
@Nessy: Nincs olyan, aki felesleges volna, vigyázunk is rá, de ő nem mocskol nap mint nap élőben sem, nem hogy virtuálisan robot módjára. Kicsit már felment bennem a pumpa, így minden "normális" nyugdíjas embernek azt kívánom, vigyázzanak magukra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.