Szinte hihetetlen számok Romániából.

Brutális számok: a szomszédban már naponta 1500-an fertőződnek meg koronavírussal – bekövetkezhet ez nálunk?

Romániában újabb 1504 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ezzel csütörtökön ismét negatív rekordot döntött az egy nap alatt beazonosított fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki jelentésében szereplő, az előző napinál csaknem 250-nel magasabb napi esetszám 26 százalékkal meghaladja az előző két hét átlagát, és ismét megkérdőjelezi azokat a hatósági reményeket, miszerint Romániában a járvány újabb tetőzési szakaszába lépett volna.

Az első romániai koronavírusos eset óta eltelt fél évben több mint 83 ezer fertőzést diagnosztizáltak az országban, közülük 3459-en életüket vesztették, 36 677 fertőzöttet pedig két negatív teszt után gyógyultnak nyilvánítottak.

Csütörtökön újabb 38 koronavírusos beteg elhalálozásáról számoltak be a hatóságok, miután az előző két napon meghaladta az 50-et az áldozatok száma.

Az ismert aktív esetek közül 7288-at kezelnek kórházban, az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma pedig 492-re csökkent az előző napi 502-ről.

Ismét Bukarestből jelentették a legtöbb, 236 új fertőzést. Kiugróan sok új fertőzést azonosítottak a főváros északi szomszédságában található Prahova (87), a moldvai Bákó (84), és Iasi (71), illetve a partiumi Bihar (71) megyében is. A legkevesebb új esetet Hargita (5), Botosani (6), Beszterce-Naszód (7), Szatmár (7) és Szilágy (7) megyében diagnosztizálták.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ki tuja mit hoz a holnap:
.
A tintanyalók nem voltak képesek fél év alatt a 2009-es, un. PANDÉMIÁS TERVET módosítani, minden, un. illetékes átment kustiba!
,
www.google.com/search?q=2009-es+pand%C3%A9mi%C3%A1s+terv&oq=2009-es+pand%C3%A9mi%C3%A1s+terv&aqs=chrome..69i57j33.14979j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Úgy hogy a lakosság még HIRDETMÉNY szintjén sem tudja mi a teendő, miközben őfőméltósága katonásdit játszik valamelyik bungijában, mint az operatív izé szóvivóje, elég gyatrán!
Pálinkás Pál
Mivel a világon sehol nem lehet ellenőrizni,sem a fertőzöttek ,sem a belehaltak számát...majd ha a górénk úgy gondolja,és valami szemétséget akar letolni az emberek torkán,akkor majd megugrik... mert ő a május 4.-ét is megmondta...igaz előtte a "szakértői" kiürítették a kórházakat a közeledő "tömeges megbetegedések " miatt...az cseppet sem zavarta őket hogy a 60 milliós Olaszországban sem volt egyszerre még 15 000 ember sem kórházba emiatt...nálunk 36 000 üres ágy kellett!!! és egyesek itt a propin is ezeknek a "szakértőknek" isszák minden szavát!!!
Málna
@Pálinkás Pál: Milliószor elmondták, hogy a lehető legrosszabb verzióra készültek. Az pedig ez volt, 36 ezer kórházi kezelésre szoruló beteg. Semmit nem jelent, hogy Olaszországban nem volt ennyi beteg, attól még nálunk lehetett volna, ha minden a legrosszabbul alakul. Örüljünk, hogy nem így történt.
tudode
Aszonta az operítív izé szóvivője, hogy szeptembertől jönnek a szigorítások/k/
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+szeptember+1-t%C5%91l+szigor%C3%ADt%C3%A1s&oq=Orb%C3%A1n+szeptember+1-t%C5%91l+szigor%C3%ADt%C3%A1s&aqs=chrome..69i57.20315j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-------------------------------------------
.
Punktum!
.
De a vírus, amelyet nem őfélesége rajzolt ellenségképként a horizontjára, itt van, és kopogtat
.
.
Falus Ferenc: a kormány nem kezeli a járványt
.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/magyarorszag-koronavirus-jarvany-falus-ferenc.712375.html
-
www.klubradio.hu/adasok/falus-ferenc-most-kellene-megfogni-a-jarvanyt-113742
----------------------------------------
.
Mit kezelne szerencsétlen "AA" akkor, amikor magát is Grázba jár kezeltetni, mikor eltűnik!
jesz
A kormány felkészült...húszezer lélegeztetőt vásároltak tízszeres áron, több ezer ágyat üresen tartanak a várható kuncsaftoknak, és vettek vagy 90 millió maszkot...

Jöhet a vírus, mi ellenállunk!

(vagy nem?)
Pálinkás Pál
@Málna: Látom nem érted.../mondjuk nem csodálkozom.../ ha a szerintetek súlyos fertőzött Olaszországban ,ami ismétlem 60 millió ember..nem kellett fele annyi ágy sem,akkor milyen barom szakértő az aki egy 10 milliós országra 36 ezer ágyat vizionál...??? de a te gondolatmenetedet követve, miért nem 10 millió ággyal számoltak,az lett volna a legrosszabb verzió!!! ja és mellette vettek bődületes mennyiségű alvás segítő gépet,aminek köze nincs a járványhelyzethez,aranyáron..ti meg tapsikoltatok nekik ezért az újabb ökörségért!!!
Málna
@Pálinkás Pál: Te nem érted. Ez a LEGROSSZABB verzió lett volna. Így lett kiszámolva. Azt minden hülye tudja, hogy egy 10 milliós országban nem kapja el mindenki egyszerre a vírust, pláne nem szorul mindenki kórházi kezelésre.
Az alvást segítő gépek azok a légzést segítő gépek, amelyeket tudnak használni a kórházi kezelés bizonyos szakaszaiban. Abban a bizonytalan helyzetben ez is jobbnak tűnt a semminél.
Málna
@Pálinkás Pál: Nem vicceltem, nem tudom, miből gondolod, hogy igen. Teljesen komolyan írtam mindent.
Pálinkás Pál
@Málna: akkor gyorsan nézz utána mire is való az alvási achnoét segítő gép.,..és mire használják...aztán gondolj bele,ha valakit már lélegeztetni kell,annak mennyit használ!!! ez szimplán egy elkapkodott ,dilettááns,pénzlopásra irányuló lépés volt...kíváncsi lennék ,mennyit osztottak vissza,??
Gazella
Simán. Add egy nincs tesztelés csak vaktában lövöldözés a szavakkal. Add kettő mindenki hordozza...
nezelodo
Talán nem volna haszontalan tudni, hogy odaát ezer lakosra vetítve mennyi tesztet végeztek, és nálunk mennyi elvégzett teszt jut ugyanennyi lakosra. Aztán ha összehasonlítottuk az eredményt, talán közelebb kerülünk az igazsághoz.
Megjegyzem, Románia "jól teljesített" a kanyaró járvány esetében is, az elhárításából a határ menti eü intézményeink is kivehették a részüket. Érdekes lenne látni, hogy az ellátott szomszédos ország polgáraiból mennyi volt a potyautas?
Ami a kórházi ágyak kiürítését illeti, a sandaság tetten érhető, és ugyanez vonatkozik a lélegeztető gépek beszerzésére, megfejelve a szinte már hihetetlen mértékű hozzá nem értéssel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.