Georgia államban is győzött Joe Biden, az újraszámlálást követően a 16 elektori helyet adó államban Bill Clinton 1996-os győzelme óta az első demokrata, aki nyerni tudott.

Georgia államban az újraszámlálás után is Biden nyert, Trump jogászai három államban is vesztettek

Közben három államban is elbuktak Donald Trump szövetségeseinek jogi erőfeszítései, hogy semmisnek nyilvánítsák a hivatalban lévő elnök választási vereségét.

Joe Biden 12 284 szavazattal szerzett többet Georgiában mint Trump.

(Euronews)

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Andrew Harnik

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Várható volt!!! Trump mehet a fehér házból a dili házba, mert ebbe bele fog őrülni!!! Január 20-ig még sok baromságra lesz képes, de remélhetőleg a környezete ne fogja engedni, hogy bármit is tegyen!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: ,,Kétszer szavaztam rá, de a választásoknak következményei vannak, és nem viselkedhetünk továbbra is úgy, mintha semmi sem történt volna,

– mondta az ABC tévécsatornának adott interjújában Chris Christie, a távozó amerikai elnök egyik legkitartóbb támogatója. New Jersey állam egykori kormányzója keményen nekiment Donald Trump ügyvédjeinek, akiket úgy jellemzett, hogy ténykedésük kínos helyzetbe hozza az Egyesült Államokat, mert miközben azt állítják, hogy bizonyítékaik vannak a választási csalásra, nem mutatják be azokat.

Az ország a legfontosabb. Bármennyire is republikánus vagyok, és szeretem a pártot, az első helyen az ország áll.

Christie kiakadása érthető, főleg annak ismeretében, hogy Trump kampánycsapata éppen a hétvégén szenvedett el újabb súlyos vereséget azzal, hogy Pennsylvaniában egy szövetségi bíró elutasította azt a keresetét, ami 6,8 millió szavazat érvénytelenítését célozta. A Republikánus Pártban korábban fontos tisztséget betöltő Matthew Brann bíró azt írta, hogy Trump jogi csapata egy összefüggéstelen, valós jogi érveket és tárgyi bizonyítékokat nélkülöző keresetet nyújtott be."
ómió
@Aki Én: Ezt már megválaszoltam. Nem ismétlem el!
kokopelli
@Aki Én: Megéri a vita? Én már hetekkel ezelőtt írtam,hogy a "Trampli" már régebben "dúlást rendezett" N.Yersey-
ben!Természetesen azon polgárok zsebére,akik a kis összespórolt vagyonkájukat a Trampli nagy beruházásaiba fek-
tették.Azt hitte a szalmafejű Trampli,hogy az elnökség ugyanúgy működik,mint az ő garázdálkozása anno N.Y-ban! !
Természetesen az olcsó hajfestékes Giuliani polgival karöltve,ill engedélyéve! Pl.ajándékozott a "Trampli" egy korcso-
lyapályát New York-nak a Centrál Park-ban, és el volt intézve a dolog!! (;-))
kokopelli
@Aki Én: A Trampli még teljesen benne van a kormányzásban! Golfozik,és közben ,és csak úgy kapásból meg-
kegyelmez két pulykának,ahogy elődjei hivatala is előírta!Azalatt a csicskáival hangtalanul űríteti ki az elnöki a helyi-
ségeket ! Képeket,csak a golfozásról csináltat,és nem a lassú sunyi lelépésérő! Igaz,hogy sok támogatója,már le-
lépett mellőle,mert ő után is lesz politikai élet,és ...mindenki magának számol!
csak úgy....
a trampli bukott ,most várhatja az idézést mint a sárközy ...
kokopelli
@csak úgy...: és van ideje a Zorbán lecsófőzését élőben végignézni!...ha tudná,hogy mi az a lecsó!
A "Fehérház" ajtaja is bezáródott az orbánék előtt!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.