A maga nemében vicces, amikor politikusok megtanácskozzák, mit tegyünk, hogy megállítsuk a globális felmelegedést, majd visszaszállnak a privát jeteikre. 

A nap vicce: négyszáz magángéppel érkeztek a résztvevők a glasgowi klímacsúcsra

Fotó: PAUL ELLIS / AFP

November 1-jén elkezdődött Glasgow-ban az ENSZ COP26 klímakonferencia, amelyen a világ országainak vezetői tanácskoznak arról, hogyan kellene visszatérni a 2015-ben Párizsban megcélzott keretek közé, és 1,5 fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét – írja a Telex.hu.

A felmelegedés egyik fő oka a légi forgalom, ami a szén-dioxid-szennyezés komoly hányadáért felelős. A világ vezetői egy rendkívül kiváltságos és környezetszennyező közlekedési módot vettek igénybe, hogy minderre felhívják a figyelmet. Becslések szerint

mintegy négyszáz magánrepülőgéppel érkeztek a résztvevők, hogy elmondhassák, a saját sírunkat ássuk a szén-dioxid-szennyezéssel.

Egy magánrepülőgépen megtett négyórás utazás ugyanannyi üvegházhatású gázt termel, mint amennyit egy átlagos európai lakos egy egész év alatt. Még érzékletesebb talán a Sunday Mail számítása, miszerint a négyszáz gép 13 ezer tonna szén-dioxodot juttatott a légkörbe, többet, mint amennyit 1600 skót lakos egy évben. Az üzleti vezetők glasgow-i útja a legtöbb esetben (főleg az európaiak) kiváltható lett volna menetrend szerinti járatokkal is.

A konferenciára a legnagyobb országok elnökei, miniszterelnökei egyenesen a G20-csúcsról érkeztek Rómából, ahol szintén megállapodtak, hogy 1,5 fok alatt kell tartaniaz emelkedést, de az ehhez szükséges konkrétumokat alig rögzítették.

A világ egyik legismertebb klímaaktivistája, Greta Thunberg nem fog felszólalni a COP26 klímacsúcson, de ő is Glasgow-ban van, és közelről követi az ENSZ 12 napos klímakonferenciájának eseményeit. „Ez a COP26 olyan, mint a korábbi klímacsúcsok, amik sehová sem vezettek” – mondta Thunberg.

Forrás: Telex.hu 

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.