Ukrajna két szék között a pad alá esett; se nem maradt semleges pufferzóna, se nem lett belőle NATO-tagállam – fejtette ki Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő a 48 perc – házigazda: Lánczi Tamás című műsorban csütörtök este.

Hónapok óta egy nagy tavaszi ukrán offenzíva híre tartja lázban a világsajtót. Robert C. Castel ezzel kapcsolatban kifejtette:

a történelmi mintázat szerint a hasonló nagy inváziók általában júniusban történtek.

A biztonságpolitikai szakértő rámutatott:

az oroszok mindent megtesznek, hogy a Nyugat megossza figyelmét. Ebben pedig Kína is segít nekik a tajvani konfliktus felmelegítésével.

Ukrajna két szék között a pad alá esett. Az egyik szék az volt, hogy semleges pufferzóna marad a nagyhatalmak között, a másik, hogy felveszik a NATO-ba.

Utóbbi nagyon veszélyes játék lett volna

– jegyezte meg Robert C. Castel.

Biztonságpolitikai szakértő: Ukrajna két szék között a pad alá esett – Júniusban jöhet a nagy tavaszi ukrán offenzíva?

Ukrán katona páncélozott harcjárművön az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai Bahmutban 2023. április 26-án. MTI/AP/Libkos

A forrósodó tajvani konfliktussal kapcsolatban kifejtette, a korábban erősebb hadsereggel rendelkező nyugati országok mára inkább csak arra vannak felkészülve, hogy gerillák ellen harcoljanak, a tömegháborúra viszont nem.

A jövőre esedékes amerikai elnökválasztással kapcsolatban Robert C. Castel úgy fogalmazott, ha az olaj ára felmegy százhúsz dollár fölé hordónként, akkor Joe Bident nem fogják újraválasztani, "hacsak valaki nem könyököl nagyon rá arra a szavazógépre".

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Kohn Róbert&Lánczi Tamás. Ennyi elég is, köszönöm.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@durbincs: FOGLALKOZ AZZAL AMIRE ÉN GONDOLOK MERT AZ AGYAD MÁR KEZD LUKAS LENNI.
Németh István
Tudod kedves @durbincs: sógor; a felsoroltak agya a kommunista mosogatószerrel szét áztatott amolyan hányadék! ezekkel nem kell foglakozni, nem tekinthetőek semmiféle élőlénynek legfeljebb osztódó molekuláknak.
Mert ugye a lényeg az usa-nató armada takarodjon Európából, az Eu vezetésea bitófára, és közeleg az a perc az eltűnésükre, miként az usa nagykövet megy a büdös rohadt buzi kurva anyjába!
csak úgy....
@KisTehen: te egy elkorcsosult gecimaradvány,aki a diktátoroknak drukkol, aki visszasírja a rohadék szovjetet?
csak úgy....
@KisTehen: te + a valóság !?:) te csak egy sztahanovista buta,idióta pötsc!
Németh István
@durbincs: Kedves "sógor" ezek csak úgy hülyék ahogy tegnap és még sok nappal ezelőtt is voltak! De szarra sem érdemes "nemes faj" > buta idióta pötsc!
Éa lényeg, hogy a világnak ha tetszik-ha nem rá kell jönnie az igazságra, a valóságra > az usa idegen földrészen, idegen országban agresszorkodik, miközben az angol-kanadai-usa hármas szövetség is a honvéddő orosz népet támadja! Ebbe partner a szemét Eu.vezetés. Ez nem más mint háborús agresszió >> pusztúlniuk kell a világ, a Földkerekség minden országából a hova betették a "védelmi" - nató - függöny mögé bújtatott betolakodókat!
Az usa-nató takarodjon Európából az usa nagykövete a mocskos büdös kurva anyjába és a biden-soros -rocsild pöcsére szívószálnak az Eu. vezetése a bitófára!
Nanya
@durbincs: újítsd fel a szókészletedet,baszd a kúrva anyád !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.