Hatlamas botrány keveredett abból, hogy egy hegymászónő nem volt hajlandó kifizetni a serpát, aki megmentette az életét.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Épp a napokban történt, hogy egy hegymászó nem akarta megköszönni a serpának, hogy a halál torkából menekítette ki, a hátán cipelte le a hegyről. Sőt, még a közösségi oldalról is letiltotta a hegymászó a serpát.
Most pedig arra derült fény, hogy egy kínai nő majdnem meghalt a Mount Everest megmászása közben. Két másik hegymászó és egy serpa segítségével élte túl az esetet. Amikor leértek az alaptáborba, és a serpa kérte a pénzét, a hegymászónő hallani sem akart erről, hiszen ő nem egyezett meg senkivel az összegben…
A Liu vezetéknevű, 50 éves hegymászónőt eszméletlen állapotban találta meg egy serpa – aki egy kínai férfit kísért – a Mount Everest csúcsának közelében, a halálzónában.
A kínai férfi beleegyezett, hogy mentsék meg Liut, lemondva ezzel arról az álmáról, hogy elérje a csúcsot. A serpa és a kínai férfi kb. 200 métert tudták arrébb cipelni a nőt, amikor a szélsőséges körülmények miatt állóképességük határára értek. Ekkor a kínai hegymászó előrement segítségért, és ekkor találkozott is egy másik kínai mászóval, akinek elmondta, hogy bajban vannak. A másik kínai mászó szintén feladva csúcsrajutási álmait, azonnal segíteni kezdett a kínai nőt cipelő két férfinak. Az egyik kínai férfi később azt mondta, egyértelműen a serpa volt közöttük a legjobb fizikai állapotban, de hozzátartozik a történethez, hogy kissé vonakodott továbbvinni az eszméletlen nőt, és megkérdezte, hogy valaki ki fogja-e fizetni a munkáját. Ezért azt mondták neki, kap majd 10 ezer dollárt – írja a Telex.
A serpa a hátán cipelte le a nőt az alaptáborba, ahol napokig kezelték, mire felépült. A lecipelt mászó meg sem köszönte a segítséget, sőt, ki sem akarta fizetni a serpát. Végül 4 ezer dollárral akarta kiszúrni a szemét, de ez annyira feldühítette az egyik kínai férfit, hogy azt mondta: majd ő fizet.
A történet hatalmas felháborodást váltott ki, a kínai közösségi oldalon megvetően írtak a hegymászónőről.
A másik két kínai hegymászó, Hszie és Fan, aki segített a mentésben, arra kérték nyilvánosan az embereket, ne zaklassák Liut.
„A megmentése a mi döntésünk volt, a hála kifejezése pedig az övé. Ez két külön dolog. Mi nem vagyunk ő, és nem értjük, mit érzett. Csak mutassunk toleranciát” – idézte őket a Telex.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás