A szentföldi harcok leállítását, a kétségbeejtő humanitárius helyzet megoldását és a közel-keleti konfliktus tartós rendezését sürgette Ferenc pápa karácsonyi beszédében, amelyet a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondott el hétfőn délben.
Fotó: Vatican Media/AFP
A pápa elmondta: fájó szívvel gondol azokra az emberekre, akiket a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én meggyilkoltak Izraelben, illetve elhurcoltak, és szívén viseli annak a még mintegy száz embernek a sorsát, akit még mindig túszként tartanak fogva, és sürgette szabadon engedésüket.
"A világ keresztényeinek tekintete most Betlehem felé fordul, ahol ezekben a napokban a fájdalom tölti meg a szíveket, és csend honol"
- mondta az egyházfő, aki hagyománya szerint felsorolta a világ összes háború dúlta térségét, köztük Ukrajnát, és békét sürgetett mindenütt.
Ferenc pápa ülve olvasta fel beszédét, amelynek végén latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló áldását, az Urbi et Orbit.
Vén szoknyás fasz!
twitter.com/Jzsi18313051/status/1639687214853500928/photo/1
Imádkozunk az éhezőkért... a többieknek már nem jutott
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/26991796_138642546939830_2321596501988024347_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=755d08&_nc_ohc=KFepqH8yXd4AX-CduDg&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBoT8m4RqjU_XoKOLRlzPV_v0P14yD3I0croQsGHwWlkg&oe=65B13092
Van a pedofíliának világnapja? Fogalmam sincs. Nem ismerem az egyházi ünnepeket. Böjte, Kaleta, stb. ünnepe ez! Az a fránya karma...Az Isten nem ver bottal
uploads.disquscdn.com/images/6a50d43dea4388e9692b21278de10c2516c7a29f1b2ab199d484fabc10882e6b.gif?w=800&h=245
A biblia mely része utal arra, hogy az egyház felszentelt papjainak egy tolvajcigány diktátort és bandáját kell támogatni?!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/327721532_696889428883753_2521759946845107359_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=_v3ijH8f3EYAX-l06Tc&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAbDwaPt-mfjgp2qwZCywJkiS3IhSMtFF9wJCqII7qu9w&oe=658E77E1
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia0.giphy.com%2Fmedia%2FBoIUmD3M39B0rTCF4I%2Fgiphy.gif&key=AHM3s9ok7frzLEIlptyZtw&w=800&h
Imaidő van... térdre imához! Csuhások térdre...kereszténybolsevizmus
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/338206078_3465532457107556_5085758334447743961_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=c6jFLewbAQUAX9xQVrg&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAq_e49R4JqV4R41edL1Ml5L55HC8TlRetPZgjYvCZ5Wg&oe=658F5322
Szerinted megéljük a cölibátus eltörlését? – Mi nem. Talán majd a gyerekeink
twitter.com/xmedardc/status/1693632252683420030/photo/1
twitter.com/MartinSzucsi/status/1609505029823795202/photo/1
kép2
twitter.com/xmedardc/status/1609534120622694405/photo/1
A pap imádkozik, ... „Kipi kipi kipp kopp, inomine pártisz. reverenda alatt, pálinkát visz”
twitter.com/xmedardc/status/1609484620776570882/photo/1
Mint nem vallásos ember , úgy gondolom, a jelenlegi pápa, életműve alapján a valaha volt pápák legjobbika.