A Jobbik szerint igazságtalan, felháborító és nem a sportról, hanem a politikáról szól a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottságának döntése, amely szerint zártkapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező. Erről Szilágyi György beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi közleményében jelentette be, hogy nem érte váratlanul a döntés, amely minden pontján helyben hagyja az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat, amelyeket azt követően szabtak ki, hogy az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak.
Szilágyi György kedden úgy fogalmazott: egyes szervezetek és emberek "hazug, lejárató kampányt folytatnak Magyarország ellen és próbálják antiszemita országnak beállítani", a FIFA pedig ezzel a döntésével ennek a kampánynak segít, megbüntetve egész Magyarországot.
Hangsúlyozta: a Jobbik továbbra is támogatja azt a szurkolói kezdeményezést, hogy március 22-én a Puskás Ferenc Stadion környékén közös szurkolással buzdítsák a válogatottat.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.facebook.com/photo.php?fbid=520929797941620&set=a.225911480776788.59
Arról van szó, hogy a jól jövedelmező üldözöttség érzetet igyekeznek - most már a sportdiplomácia eszközeivel is - ébren tartani, sőt fokozni.
Az is érdekes hogy mióta veszi figyelembe a FIFA "civil" szervezetek ajvékolását.
Ilyen erővel a továbbiakban pl. a Bécsi Nagymamák Egyesületének is figyelembe fogja venni a tiltakozását, ha a TV-ben látni lehet hogy a szabadrúgás elvégzése előtt készülődve a helyezkedő játékos - az elterjedt szokás szerint - megvakarja a tökeit?
Felkérik a FIFA-t hogy az obszcén mozdulat miatt bírságolják meg a klubot, vagy az országos játékos szervezetet és egy meccset az obszcén mozdulat miatt a továbbiakban zárt kapuk mögött lehet csak játszani?
A meccseiket pedig vörös
Különben a rasszizmus kissé sajátságos megnyilvánulása történt a minap Izraelben!
Arról volt szó, hogy azeri játékosokat akar a Dejtar nevű izraeli csapat szerződtetni.
Erre az ottani "kemény mag" felgyújtotta a csapat klubházát!
Kíváncsi leszek hogy ott hogy fog példát statuálni a FIFA?
Szerintem ezzel a húzásukkal a FIFA-nak is befűtöttek, nemcsak a a klubháznak...
Különben ha a német válogatottal, vagy a svájcival játszana barátságos meccset a mi válogatottunk, az - mibe merem lefogadni - az valóban barátságos meccs lenne...
Legfeljebb az antifák, meg egyéb megélhetési rettegők zavarnák meg a német meccset mert esetleg sértené a fülüket Joseph Haydn világhírű és fenséges hangzású zeneműve a német himnusz...
De lehet hogy Erkel Ferencnek a Kölcsey gyönyörűséges és nem kevésbé fenséges költeményére komponált zeneműve a Magyar Himnusz sem tetszik nekik igazán... A Szózatról már nem is beszélve!
Az eleve a "rögön maradásra" - bármilyen viszontagságok árán is - való buzdításra szólít fel...
"Ha a német vagy svájci válogatottal játszik a válogatott akkor az barátságos lenne" akkor azokkal kell játszani. Ennyi. Amúgy a magyar- izraeli mérkőzésen sem az izraeli játékosok provokálták a közönséget mert ők csak focizni jöttek és nem is játszottak rosszul hisz 1:1 et értek el hanem a magyar szurkolótábor egy része vetkőzött ki emberi mivoltából. Na ezen idióta szurkolók miatt lesz zártkapus a magyar-román és nem kell a felelősséget másra tolni.
Számítógéppel különben elég könnyű szépírás gyakorlatot tartani...
Különben senki nem vetkőzött ki "emberi mivoltából", mindössze az izraeli himnusz alatt fordítottak hátat a nézőtérnek, meg ha minden igaz , akkor a palesztin zászlót húzták ki.
Pusztán politikai véleményt nyilvánítottak ami - egyelőre még - nem tilos Hazánkban!
Ennek köze nincs semmilyen rasszista megnyilvánuláshoz bárhogy is szeretnék a megélhetési rettegők erre kihegyezni a történteket.
Ez nem a focisták ellen irányult, hanem az ellen az állam ellen amelyik a fennállása óta potenciálisan veszélyezteti a világbékét és gyakorlatilag minden szomszédjával vagy konfliktusban áll, vagy konfliktus közeli helyzetben.
A felelősség azé akinek egyáltalán eszébe jutott ennek a csapatnak a meghívásával egy ilyen érzékeny helyzetet teremteni.
Mert ettől a FIFA ítélettől senki nem fog jobban szimpatizálni az ominózus állammal!
Csak remélni lehet, hogy nem lesz kötelező szeretetódákat zengeni naponta róla.
Azt azért elárulhatnád hogy ezeknek a megnyilvánulásnak mi köze van a kulturált szurkoláshoz? A stadionban nincs helye a politikának, ott csak a foci a lényeg és akármilyen fájó is bizony jogosan büntetett a FIFA és örülhetünk hogy nem zárták ki a csapatot a VB selejtezőkről. Mondjuk így is kiselejteződik ez a ratyi válogatott.
es vak!!!
üdv willy
Ma már nem divatos, mert egyértelmű egy 30~40 kg-os emberroncsból szappant főzni - erre a különben igen fejlett német vegyipari technológiával sem volt lehetséges.
Persze ez nem zavarta a megélhetési rettegőket, mert az Új-Magyarország című különben kitűnő valamikori hetilapban komoly cikk és híradás volt arról, hogy a '70-es években a pécsi zsidó temetőben a zsidó rituálék szerint szappanokat temettek el!
Az esemény - ha jól emlékszem - úgy 1971 körül történt.
Hogy mi volt az ominózus meccsen - nem tudom - mivel nem voltam ott. (Amúgy nem vagyok labdajáték kedvelő.)
Én viszont inkább arra vagyok kíváncsi hogy európai kupajátékokban mi az ördögöt keresnek izraeli csapatok, amikor az ország messze az európai határokon kívül fekszik?
ha a keszült kepeket megnezed ott a 20 "sportszerüen"szürkolo szorkolonak együtt nincs 100 IQ-a!Tudod ki szurkoljon ezekkel együtt,a luc gizi meg Te!
Új hozzászólás