A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben. A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 38., idei ötödik futamgyőzelme, és sorozatban másodszor nyert hazai közönség előtt. A pole pozícióból induló Hamilton a rajtnál elvesztette az első helyet, de a kerékcseréknél sikerült visszaszereznie a vezetést. A harmadik helyen Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája ért célba. A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza. A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, így bejött a biztonsági autó, amelynek kiállásakor Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát,...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Commneter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.