A Turi György- és a Sziliágyi Liliána-ügy kapcsán a 24.hu két sportpszichológussal, Goschi Gabriellával és Pálvölgyi Ágnessel beszélt.
Miután Cseh László úszó vallomásával kirobbantotta a Turi György-botrányt, nem kell sokat várnunk a következő csapásra, ami a hazai úszósportot érte. December végén Szilágyi Liliána nyilvánosan vádolta meg apját – korábbi edzőjét – azzal, hogy fiatalabb korábban testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Az ügy tovább bonyolódott, amikor Szilágyi Zoltán letagadta a vádakat és Liliána húga, Gerda szintén azt állította, nővére hazudik.
A 24.hu az ügyek kapcsán két olyan sportpszichológussal beszélt, akiket Liliána név szerint is megemlített egy interjúban mint szakembereket, akik segítettek neki a lelki gyógyulásában.
A beszélgetés során szóba került, hogy mára egészen elfogadottá vált a sportpszichológia alkalmazása, a tokiói olimpián már szinte minden érmet szerző sportoló köszönetet mondott a pszichológusának is. Ez ahhoz képest hatalmas előrelépés, hogy
régebben tabuként kezelték a témát, a sportolók egyenesen féltek attól, hogy az edzőjük fülébe jut, hogy pszichológusnál jártak.
A közösségi médiában gyakran visszatérő kérdés, hogy a sportolók miért éppen most álltak elő a bántalmazási ügyeikkel. Ennek részben az lehet az oka, hogy – ahogyan fent is említettük – ma már nyíltabban kezelik, ha valakinek pszichológus segítségére van szüksége, ezáltal pedig a kommunikáció is nyíltabb lett az ehhez kapcsolódó témákról. De a pszichológusok más okokat is felsoroltak. Goschi Gabriella szerint:
Sokáig nem is tudják, hogy valami rossz történik velük vagy épp tehetetlenek. A lélek védekezik a trauma ellen: bagatellizál, meg nem történté teszi az eseményeket, hiába érez fájdalmat, az edzőben, szülőben hisz és bízik, önmagát okolja, szeretné, ha szeretnék és elismernék. Sokszor azonban el is fojtódnak, felejtődnek ezek az emlékek, és csak évek múlva jönnek fel képek, amikor már távol vannak tőle. A lélek ekkor tudatosítja, mi is történt igazából. Amikor történik, akkor megélhetik úgy is, mintha nem is velük történne.
Pálvölgyi Ágnes ezzel kapcsolatban így fogalmazott:
Olyan tudattalan fantázia ez, hogy ha engedi az egyén érzelmileg átélni a bántalmazást, akkor úgy érzi ebbe gyakorlatilag „belehal”, így ki kell lépnie belőle valahogy.
Goschi szerint ilyenkor – amikor fizikailag nem tudnak kilépni egy helyzetből –, akkor lelkileg teszik meg azt, így a lélek kvázi szemlélővé vélik.
A páciens, amikor megéli, hogy nincs egyedül, akkor jönnek fel az emlékek, akkor kell ezekkel lassan haladva, megküzdeni, feldolgozni, így kerülhető el a későbbi traumaismétlés. Ha ez megvalósul, onnan tudjuk, hogy a feldolgozás megtörtént, már nem kerül áldozat szerepbe később.
– tette hozzá.
Ami miatt még inkább nehéz egy sportolónak beszélni a bántalmazásról, az az, hogy esetleg korábban a bántalmazás is hozzájárult az eredményességéhez. Egy sportoló identitásának része az eredmény is, így ha a bántalmazott szerepet idő előtt felvállalná, akkor szétesne a saját identitása. Az egy hosszú lélektani munka eredménye már, ha a sportoló eljut oda, hogy másképp is tud sikert elérni, másképp is tud eredményes lenni, nem kell ahhoz a bántalmazás
– egészítette ki Goschi.
Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás