A Forbes magazin összeállította szokásos éves listáját a legjobban kifizetődő hollywoodi sztárokról, tehát azokról, akik keresetükhöz képest a legnagyobb profitot termelik. Az idei listán vegyesen szerepelnek színészek és színésznők, és a legjobban keresők közül azok kerülhettek fel rá, akiknek az elmúlt öt évben legalább három, az Egyesült Államokban országos szinten bemutatott filmjük volt. Shia LaBeoufA színészek bevételének kiszámításánál tekintetbe vették nem csak a gázsit és az esetleges részesedést a filmek profitjából, hanem a DVD- és tévébevételekből származó jövedelmeket is. A filmek bevételénél is beleszámították a DVD-s és tévés eladásokból származó összegeket, amiből kivonták a filmek költségvetését. Ezután már csak annyi dolguk maradt, hogy a profitot elosszák a színész bevételével, és máris kiderült, hogy az adott színész minden neki kifizetett dollár után hány dollárt termelt. A legkifizetődőbb színésznek Shia LaBeouf bizonyult, aki minden egyes zsebre tett dollár után 81 dollárt hozott vissza. Ez természetesen a Transformers-filmek és a negyedik Indiana Jones hatalmas sikerének köszönhető, no meg annak, hogy LaBeouf még mindig nem keres annyit, mint régebb óta a pályán levő A listás kollégái. A második helyet Anne Hathaway csípte meg azzal, hogy szerepelt a több mint egymilliárd dollárt termelő Alice Csodaországban-ban, és fizetése lényegesen alacsonyabb, mint a film főszerepét játszó Johnny Deppé. Azért Depp is felkerült a listára, de csak a nyolcadik helyre. Bár ő hatalmas gázsikat kap, az Alice-szal és A Karib-tenger kalózai-szériával olyan sok profitot termelt, hogy ez részben kiegyenlíti a keresetét. Robert Downey Jr. Érdekes még Robert Downey Jr. előkelő negyedik helye a listán: ez úgy lehetséges, hogy a Vasember-filmekkel és a Sherlock Holmes-szal rengeteget hozott a stúdiónak, viszont az élvonalba csak pár éve visszakerült színész gázsija egyelőre lényegesen alacsonyabb, mint hasonló kaliberű társaié, ezért jobb befektetést jelent. A legjövedelmezőbb hollywoodi színészek (zárójelben a kifizetett dolláronként megtermelt profit):1. Shia LaBeouf ($81)2. Anne Hathaway ($64)3. Daniel Radcliffe ($61)4. Robert Downey Jr. ($33)5. Cate Blanchett ($27)6. Jennifer Aniston ($21)7. Meryl Streep ($21)8. Johnny Depp ($18)9. Nicolas Cage ($17)10. Sarah Jessica Parker ($17)
Shia LaBeouf hozza a legtöbb pénzt
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás