Korunk hőse

Valamikor a kilencvenes években beköszöntött az áltörténelmi regények korszaka, ehhez a termékeny divathoz annak idején pedig Háy János is csatlakozott, akinek munkáit poétikailag reggeltől estig méltatta a kritika, akkoriban engem valahogy mégsem érdekelt. Aztán az elmúlt években két kitűnő kötete, A bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl novelláit nagyon megkedveltem. Ennek oka talán, hogy a kisprózák már nem csupán a szövegirodalom és egy stilizált mesei világ megteremtésének nyelvi igényével léptek fel, hanem önéletrajzi motívumokat is felhasználva sikerült igen izgalmasan megragadniuk az idő működését és a közelmúltat, az elmúlt évtizedek színeit, természetesen egy általános érvényű világmodellbe ágyazva, alaposan megkonstruált, játékos, élvezetes nyelven. Tavaly aztán megjelent Háy új kötete, A gyerek címmel. Lázasan belefogtam, de a fanyalgó kritikák hatására és az első pár oldal után kissé unott arccal leraktam. Közel egy évig pihent a polcomon, mígnem egy televíziós beszélgetésben arra figyeltem fel, hogy Spiró György azt állítja: Háy új regénye, noha nem szereti a hivatalos kritika, igazából remekmű, amely korunk hősével szembesíti olvasóját hatásosan és elemi erővel.