A BKV a jelek szerint annyira átállt költséghatékony üzemmódba, hogy saját alkalmazottaikat is képesek folyóvíz nélküli konténerben elszállásolni, amíg felújítják a 2-es villamost. Szerencsére a szart nem, csak a mosogatóvizet kell az utcára önteniük, amit dizájnos "hipó" feliratú - bizonyára steril - műanyagkannákból szerezhetnek. Azért írunk neked, mert megdöbbentő módon még az ÁNTSZ is ballisztikus nagy ívben sz*rik a többszöri megkeresésre. Gondoltuk, ha már csak nézelődni, meg hümmögni jár oda mindenki, és és még mindig emberekhez nem méltó módon vagyunk tartva, akkor hát lássa mindenki. Vágányzár van a 2-es villamoson júlis 24. és augusztus 19. között,és a Jászai Mari térre lettünk deportálva, olyan körülmények közé, ahogyan szerintünk még állatokat sem tartanak. A mellékelt 1. kép szerint ezeknek kéne lenni egy végállomáson. Ehhez képest a többi képen látható állapotok vannak. ÁNTSZ-nek küldött levél alant. Annyi változott a levélben írtakhoz képest, hogy lavórt kaptunk fertőtlenítő kézmosóval, amibe bele tölthetjük az ivásra nem alkalmas vizet, és abban mosogathatunk, kezet moshatunk. Vízcsere az utcára önt-újratölt a kannából, igény szerint. És még kaptunk egy másik mobil wc-t hölgyek részére (még tükör is van benne :DDD). [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.