Laci elkövette azt a végzetes hibát, hogy 2,2 millió forint értékben előre fizetett építőanyagokért. Eleinte szállingóztak a teherautók, aztán elmaradtak, végül a céget is felszámolták. Meglepő módon nem a válság csapott be, azóta új helyen új Tüzéppel próbálkozik a vállalkozó. A rendőrség 1 év alatt odáig jutott, hogy akkor mégis meghallgatja a tanukat, bár először kidobták az ügyet: Most olvastam az építőiparban nincsen válság című bejegyzést. Gondoltam megírom az én sztorimat is, figyelmeztetésképpen mások számára. Egy sztorit rendőrségről, jogállamról, és egy tüzépesről, aki jelenleg is várja új cégével kuncsaftjait a 10 út mentén. Feleségemmel 2010-ben építkeztünk. Eladtuk mindenünk, és albérletbe költöztünk. Az építkezés elején (2010 március) kiválasztottunk egy tüzépet királyi beszállítónak. Jöttek a tavaszi akciók, és a tüzépes mindig előre kérte a pénzt, hogy érvényesíteni tudja az akciót. Téglára 1,2 millió, cserépre 500 ezer, szigetelőanyagra 1,1 millió… Először még csúszásokkal, és érdekes kifogásokkal, de azért szállingóztak az anyagok. A végén viszont már nem jött ki semmi. Persze oka volt mindennek. Például a cserépkiszállítás késésének voltak ilyen indokai: „Akkora az árvíz Veszprémben, hogy ott segítenek a Bramac autói” (gondolom kiöntött a Balaton…). „Nyerges vontató nem tudott befordulni a keskeny utcánkon, így vissza kellett mennie….” Az utolsó 500 ezer forintos rendelésemet 2 nap szállítási határidővel adtam le. Nem jött ki semmi. Ekkor egy hetet adtam arra, hogy vagy mindent kiszállít, vagy adja vissza a pénzem. Ekkor már 2,2 millió forintom volt nála. Gondolom lehet sejteni a történet végét. Se pénz, se anyag, csak a tüzép működött tovább hónapokig. Aztán már az sem. [...] Bővebben!
Előre fizetett a Tüzépnek, leléptek a pénzével
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
- Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás