Heather Graham (Másnaposok) és Tarr Béla (A torinói ló) is zsűritag lesz a június 16. és 24. közt zajló sanghaji nemzetközi filmfesztiválon. Ez annyit jelent, hogy kilenc napon keresztül a Sátántangó rendezője és a Boogie Nights Rollergirlje parázs vitákat folytat majd a versenyben lévő filmek művészi minőségéről, álláspontokat ütköztetnek, összevesznek, kacagnak, talán még sírnak is. Könnyen meglehet, hogy a vetítéseken néha egymás fülébe súgnak valami csacskaságot, vagy összenéznek, és csóválják a fejüket egy-egy ügyetlenebb jelenet láttán, esténként pedig közösen poharaznak a szálloda bárjában, majd amikor már kellemesen elbódulnak a rizspálinkától, Heather kitalálja, hogy táncolni akar, és Béla el is kíséri a közeli diszkóba, de neki nincs kedve táncolni, csak leül egy korsó Tsingtao sör társaságában a parkett melletti kisasztalhoz, és hamiskás mosollyal az arcán figyeli, amint Heather meleg kínai fiúk gyűrűjében elveszíti az eszét. Csak elképzelni is maga a gyönyörűség. Heather GrahamTarr BélaRajtuk kívül ott lesz még a zsűriben Li Bingbing nevű kínai színésznő is, aki nemrég szerepelt a 1911 című nagyszabású Jackie Chan-eposzban, valamint nemsokára láthatjuk majd A kaptár negyedik részében. Átkozottul érdekes lenne meghallgatni például azt a beszélgetést, amit Tarr Béla, Heather Graham és Li Bingbing folytat majd Török Ferenc Isztambul-járól, ami az egyik versenyfilm lesz Sanghaiban.http://www.youtube.com/v/v4hhPtH8z9c?version=3&hl=hu_HU

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.