A Magyar Honvédség egyik harci helikopterének közreműködésével zajlott szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című amerikai szuperprodukció forgatása Budapesten. Az orosz gyártmányú MI-24-es katonai helikoptert Simon Péter, a Magyar Honvédség 36 éves pilótája vezette, aki 17 éves karrierje során eddig körülbelül 1600 órát repült. Jelenleg őrnagyi rangban szolgál az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison, ahol az alakulat repülőműveleti főnöke. Az MI-24-es katonai helikopter a Die Hard 5 forgatásán | Nézz még több képet! A szolnoki helikopterbázison a légi jármű utolsó, kedd délutáni átvizsgálása és próbarepülése során a pilóta az MTI-nek azt mondta, hogy a teendője egy gyakorlórepülés végrehajtása volt, budaörsi felszállással. A feladat egyetlen specialitása maga az útvonal, amelyet a Rákóczi híd és a Lánchíd között, 150 méteres terepszinti magasságban, a Duna medervonalában jelöltek ki számára. "Ez nem sokkal tér el a megszokott augusztus 20-i budapesti légi parádék útvonalától, ezért ebből a szempontból sem jelentett komoly kihívást" - mondta az őrnagy. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a katonai helikopter szerdán délután hat és este nyolc között ismét több alkalommal fog repkedni a Lánchíd és Rákóczi híd közötti szakaszon, és a lakosság megértését kérik az esetleges hang és zajhatások miatt. A Die Hard-sorozat ötödik részét áprilisban kezdték forgatni Magyarországon, ahol 86 napon át, több helyszínen zajlanak a film munkálatai. A Die Hard - Drágább, mint az életed főként Oroszországban játszódik, ahova a Bruce Willis alakította John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát, akit Jai Courtney játszik. A filmet 2013. február 14-én mutatják be Amerikában.
Magyar helikopterrel akcióznak Bruce Willisék
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás