Naiv ügyfél telefon nélkül maradt, mert 3 hónap alatt nem sikerült kilogisztikázni a T-Mobile és a Távszámla között, hogy az addig rendben számlázott szolgáltatás + a készüléke törlesztőrészlete továbbra is egy számlát képezzen: Kedves T-Mobile általános-, számlázási-, behajtási- és az összes többiféle ügyfélszolgálat! Mivel ez már körülbelül a 10. levél, amit írok Önöknek, és összességében már legalább 3 órát beszélgettem az ügyfélszolgálatuk különböző osztályainak dolgozóival, és MÉG MINDIG nem sikerült megoldást találniuk a problémámra (melyet valójában ÖNÖK okoztak), ezért úgy döntöttem, hogy panaszt teszek. A problémám a következő: Egy szép májusi napon kaptam egy sms-t Önöktől, hogy kiegyenlítetlen tartozásom van (amúgy nincs). Én rögtön írtam is az ügyfélszolgálatnak egy e-mailt, hogy legyenek kedvesek felvilágosítani eme tartozás mibenlétéről, ugyanis én minden számlámat időben fizettem (és már vagy 3 éve vagyok az előfizetőjük). Erre természetesen semmi választ nem kaptam, csak pár héttel később egy újabb sms-t, hogy fizessem ki a tartozásom. Én erre küldtem egy újabb kíváncsi e-mailt, amire szintén nem kaptam választ. Ezt eljátszottuk legalább ötször, egészen július 6-ig, amikor is kaptam egy sms-t Önöktől, hogy letiltják a kimenő hívásaim. Természetesen az Önök rendszere annyira okos, hogy ilyen esetben az ügyfélszolgálatot sem lehet felhívni (mert hát ugye nincs kimenő hívás), ezért küldtem egy újabb e-mailt Önöknek. Válasz erre sem jött... [...] Bővebben!
Távszámla és T-Mobile között elvész az ügyfél
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás