A Lucasfilm október 30-án bejelentett eladása óta folyamatosak a találgatások arról, hogy kik vehetnek majd részt a Disney által gyártott Star Wars: Episode 7-ben. George Lucas csak annyit mondott, hogy megvan a hetedik, nyolcadik és kilencedik rész forgatókönyvvázlata, a három filmben producerként közreműködő Kathleen Kennedy pedig úgy nyilatkozott, hogy most fog leülni a lehetséges írókkal. Most egy konkrétum is kiderült a filmről: a Vulture híre szerint a forgatókönyvvázlatokat az Oscar-díjas Michael Arndt, a Toy Story 3, A család kicsi kincse és Az éhezők viadala folytatásának, a Futótűz-nek a szerzője írta. Michael ArndtA hetedik rész esetében egy 40-50 oldalas vázlatról van szó, amellyel kapcsolatban tudni vélik, hogy az idős Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő is visszatér benne. Ezek után nagyon valószínűnek tűnik, hogy a végső forgatókönyvet is Arndt írja majd, aki egyébként forgatókönyvírásról szóló előadásaiban rendszeresen a Star Wars fináléját hozza fel példának a tökéletes filmbefejezésre. A cikkből még az is kiderül, hogy a hetedik rész forgatókönyvvázlatát először Brad Birdnek, J. J. Abramsnek és Steven Spielbergnek küldik el mint lehetséges rendezőknek.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.