A konkurencia gáláns volt. Ilyenkor karácsony táján, az évnek a végén, a munkahelyeken azért próbálják valahogy megköszönni a dolgozóknak egész évi fáradozásukat. Nincs ez másképp a médiában sem. Az idén többször a jelenlegi hatalom kiszolgálásával hírbe hozott Blikk nevű lapnál is megemlékeztek a dolgozókról. Ahogy egyikük-másikak elmondta, bár ne tették volna. Mert oly megalázó összeget adtak át nekik, ami miatt ők szégyellték magukat a főnökeik helyett. Úgymond pulykapénzt kaptak a magát piacvezetőnek titulált lap munkatársai, mindösszesen 20, azaz húszezer forintot. Kínos. A piti pénzzel megszégyenített újságírók persze nem hiszik, hogy a vezetőség is ennyit vitt haza... Ráadásul, tudják, hogy a nagy konkurencia a Borsnál dolgozók pedig másfél havi plusz fizetéssel zárták az ó évet.
A Blikk alamizsnával szégyenítette meg saját munkatársait
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
scandináv
Sokan még ennyit sem kapnak.
entero
@scandináv: Ez valóban nem sok. Mondjuk én ennek a többszörösét adtam minden dolgozómnak.
scandináv
@entero: Örülhettek neki...mármint a dolgozóid :)
csikknorisz
Sztrájkoljanak. De jó lenne. :)
Bástya Elvtárs
@entero: Nemes cselekedet! Őszintén gratulálok! Manapság mindenki csak várja a sültgalambot, meg a megoldást mástól! Kevés a tettek embere! Boldog Karácsonyt!
csikknorisz
A blikk munkatársainak meg a Banya szavaival az Indul a bakterházból: "Ha nem tetszik, add vissza ezt is!" :)
@scandináv: Ez pont 20 ezerrel több annál, amit én kaptam. :)
@scandináv: Ez pont 20 ezerrel több annál, amit én kaptam. :)
darwin
Kedvenc munkahelyem 18000 Ft értékű kajajegyet adott azoknak a dogozóknak,akik január 5-től végig dolgoztak,nem mentek betegállományba,nem volt zűr velük.Hogy jött ki nekik nem tudom.Annyi túlóra mellett,hogy egy ló belegebedt volna,még egy csomó szabink is benn maradt.Csoda,hogy még van ember,aki nem betegedett bele.
Silver
Én idén egy forintot se kaptam a drága smucig főnökömtől,persze a csókos kollégámat tuti nem hagyta pénz nélkül hogy rohadjon meg.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
@scandináv: Ez pont 20 ezerrel több annál, amit én kaptam. :)