A James Franco főszereplésével készült Óz, a hatalmas második hétvégéjén is vezette az amerikai mozijegyeladási listát: most 42,2 millió dollárt keresett a film, amerikai összbevétele eddig 145 millió, világszerte összesen pedig 281,8 milliót keresett. Franco duplázott a hétvégén: Harmony Korine Spring Breakers című filmjében is szerepel, amit három moziban kezdtek vetíteni, és az év eddigi legjobb vetítési átlagát produkálta, mozinként átlagosan 90 ezer dollárt besöpörve. Ugyanakkor a kiemelkedően erős start nem feltétlenül jelenti azt, hogy a film nagy siker lesz, amikor pénteken országos szinten is bemutatják, mert ugyan a tinik körében népszerű Selena Gomezt és Vanessa Hudgenst is felvonultatja, egyáltalán nem annyira populáris, hogy evidensen bevonzza a fiatalokat. James Franco a Spring Breakers-benKét országos premier volt, a Halle Berry főszereplésével készült The Call című thriller, ami az előrejelzéseknél jobban, és a The Incredible Burt Wonderstone című komédia, ami az elvárásoknál rosszabbul teljesített. Előbbi csak 13 millióba került, így 17 milliós nyitásával máris behozta a gyártási költségét. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a nézők többsége Halle Berry miatt ült be a filmre, amit átlagosan négyes fölére értékeltek. Utóbbi Jim Carrey-t és Steve Carrellt is felvonultatta, de csak 10,3 milliót keresett, ami 32 milliós büdzséjéhez képest nem olyan sok, és átlagosan csak hármas fölé osztályzatot kapott. A filmet gyártó Warner Bros.-nak ez meglehetősen rossz hír azután, hogy idén már Az óriásölő-jük és a Gengszterosztag-juk is gyengén teljesített. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Óz, a hatalmas ($42,2/$145)2. The Call ($17,1/$17,1)3. The Incredible Burt Wonderstone ($10,3/$10,3)4. Az óriásölő ($6,2/$53,9)5. Személyiségtolvaj ($4,5/$123,7)6. Csapda ($3,5/$37,3)7. Képszakadás ($2,6/$21,9)8. Napos oldal ($2,6/$124,6)9. Safe Haven ($2,5/$66,9)10. Escape From Planet Earth ($2,3/$52,2)

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.