Andreán úgy követel egymillió forintot a Főgáz, hogy soha nem volt fogyasztója. A Főgáz szerint 5 évvel ezelőtt egy hölgy két tanúval átiratta az ő nevére a mérőórájukat, csinált egy 340 ezres tartozást, majd elhunyt. A rendőrség ugyan tisztázta az ügyet, a Főgáz mégis eladta a tartozása egy részét behajtásra. A legszebb, hogy kiderült, a Főgáz egyáltalán nem törölte a tartozást, ami mára háromszorosára kamatozott, a rendőrségi jelentés és a hamis aláírás írásszakértői véleménye sem segített: Tavaly 2012 tavaszán kaptam egy vidéki közjegyzőtől, egy fizetési meghagyást amin nagyon csodálkoztam, mivel senkinek nem tartoztam soha. A fizetési meghagyásban a Főgáz szerepelt, aki követel rajtam 340. 000 Ft-ot gázfogyasztás címén. Felhívtam az említett közjegyzőt, hogy mégis mi ez, mert én semmiféle kapcsolatban soha a Főgázzal nem voltam, még saját tulajdonú lakó ingatlanom sincs. Azt tanácsolta, hogy keressem meg a Főgáz ügyfélszolgálatát tisztázni, mert ő többet nem tud. Bementem még aznap. A következő dolog derült ki az ügyről. Egy XY nevű hölgy 2008 szeptemberében egy általam kitöltött, és aláírt meghatalmazással, valamint két tanú aláírásával igazolva kérte a Főgáz ügyfélszolgálatát, hogy a XY nevéről, írják az én nevemre a mérőt. [...] Bővebben!
Egymilliós fantomtartozás a Főgáznál illegális átírás miatt
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
- Robert Fico merénylője felesége egész életét tönkretette, férje fanatizmusa miatt a hátralévő sorsa megpecséte...
- Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
- Öt nőt vetettek alá erőszakos nőgyógyászati vizsgálatnak a reptéren, jelenleg is pszichés zavarokkal kezelik a...
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Orbán Viktort a főnökéhez küldték – Éles bírálatokat kapott a kormányfő
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Új hozzászólás