Felkavarta a bulvár állóvizét, hogy Zimány Linda, aki modell, összejött Kedves Ferenccel, aki milliárdos. Azóta a celebhősnő lépten-nyomon bizonygatja, hogy ő Kedvest a belső értékei és nem a pénze miatt szereti. Nem történt ez másként Hajdú Péter Frizbijének felvételén sem – írta meg a BorsOnline.

Olyan régóta ismerjük egymást, és annyira biztos lábon áll a kapcsolatunk! Tudod, amikor úgy érzed, hogy valaki mondjuk kilencvenöt százalékban passzol hozzád mindenféle szempontból, akkor már nem keresed azt a maradék öt százalékot az életben

- mondta Zimány a kapcsolatukról, majd így folytatta:

Nagyon sokat segített a Los Angelesben eltöltött két év: mindent megéltem, amit szerettem volna, minden vágyam teljesült, és most tényleg itt az alkalom, hogy házasságot tervezhessek. Sőt a szakvizsgáig szeretnék egy babát is mindenképpen, aztán lehet, hogy jön még egy. Egyelőre azonban a szakvizsgáig csak egy legyen! Ilyen boldog családot alkotunk majd: kutya, ház, gyerekek…

Jelenleg Zimányra 3 éves gyakorlat vár, hogy utána ügyvédi szakvizsgát tehessen, így a Bors számításai szerint 1-2 éven belül szülnie kell, ha tervét meg akarja valósítani.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Aztán majd járhat Ferike az apasági vizsgálatokra...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Egy kedves Ferencnek valószínűleg sokan szülnek is...
volvós
Aztán majd járhat Ferike az apasági vizsgálatokra...
magyarbakancs
Volt egyszer az iskolámba egy kísérlet 6 fiút kellet kiválasztani két 6 os csoport lánynak.
Fiúk között volt szép fiú kövér gyerek.
Az első csoport 4 lány a szép fiút választotta.
Második 6 csoport már a fiúk vagyoni helyzete is fel volt tüntetve.
5 lány kövér több millióval rendelkező fiút választotta.
Tanulságot vond le magad.
Az iskolában piszihólógát tanultam.
colibri
Ez a Zimány nem tud úgy megszólalni, hogy ne törne ki belőlem a röhögés. Felesleges volt neki egyetemre járni(?) nem lett okosabb általa.
patkószeg
Először is nem valakinek szülünk, hanem együtt a világra hívunk egy életet, amit mi is csak kölcsönbe kapunk. Minden erőnkkel azon vagyunk szülőként, hogy a legjobbat adjuk neki. Aki valakinek szülne, az önző ember.
Hellcat
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
törpina
... mert annyira kedve(s)?! VagY csak mert van KEDVE?
Macskaszem
@törpina: inkább mert van pénze. Egy gyerekkel bebiztosítja magának a pénzforrást évtizedekre
enslaved
Nem egyszerű a gazdag férfiak helyzete, hiszen ha összejönnek egy jó nővel, akkor máris szembesülniük kell az irigy magyarság ítéletével. Azért remélhetőleg van annyi esze neki is, hogy csak röhög rajtuk.
papa.49
Annak a tervezett gyermeknek az lenne a legjobb ha SOHA NEM SZÜLETNE MEG))))))))
namihami
Nagyon sokat segített a Los Angelesben eltöltött két év: mindent megéltem, amit szerettem volna, minden vágyam teljesült, és most tényleg itt az alkalom, hogy házasságot tervezhessek. Sőt...szeretnék egy babát is mindenképpen...

Na Ferikém, ezzel a "hölggyel" még jobban ráb@sztál, mint a többivel. Pedig azok se voltak piskóták. Ez többe fog kerülni, drágább mulatság lesz tőle megszabadulni...
Gömblulus
Már kötnéd magadhoz a pasit, mi? De ostoba is vagy te, Lindácska! Ma már semmit nem jelent a gyerek...de csaz szüljél neki...majd lesz még vagy 5-10 zabigyereke más celeb ribizliktől, akik pont olyan zokniagyúak, mint te...:P
Jézusom, hol élnek ezek?
Gömblulus
Ja és erre mondják mifelénk, hogy szégyen a pofon, de hasznos!
csa-csa
@enslaved: "Nem egyszerű a gazdag férfiak helyzete..."
a gazdag nőké sem
verőce21
Ha "olyan szórakoztató és olyan humora van" ennek a pénzéhes nőnek Kedves szerint, akkor meg is érdemli a sorsát.
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
KERKA
Húh, de hamar jelentkezett a szülési vágy. De mi lesz a jó alakjával? Aggódom:))
jancsipapa
@patkószeg: De itt szó sincs ilyesmiről . A nőstény biztosítani akarja magát -minden esetre -
Zsoel
Gondolom, egy közös gyerek nagyon meg tudja szilárdítani a kapcsolatot. :) (= Fejőstehénné tudja tenni a kedves apukát.)
levarosbukta
De sötét vagy Lindus lelkem, azt a gyereket stikában kellett volna összehoznod, ezentúl kedvesferenced biztos ami biztos alapon 'miselingumival fog döngetni hogy még véletlenül se legyen gyerek.
KERKA
@enslaved: 12.14 Nem egyszerű a gazdag emberek élete??? Hát még a munkanélkülieké milyen nehéz. Nem is gondolnád:))
Érdekes, hogy ezek a megélhetési szép lányok még egyik sem szerelmesedett bele egy jó dógos kétkezi melósba:))
papa.49
Hamarosan ,,gatya csere,, lesz a használt megy a szemétbe, paciarcú hölgyemény készülődj)))))
kakaósbögre
jójó,dugjanak,leszarom.de könyörgöm,ne szaporodjanak!
kamazuka
Igaz a mondás.A nő mint lágy fuvallat, ha érkezik.
Távozása tornádó!Viszi a kocsit a házat.
Gonoszgólya
"Zimány Linda már szülne is Kedves Ferencnek"
És ezzel meg is alapozná a fényűző életét haláláig.
Gyerektartás, feleség - nő tartás...
Csak dolgozni ne kelljen.
Feraj49
" Piaci alapú szerelem Lindáé !" Ha elfogyna a vagyon rájönne mégsem annyira szerelmes. Jártak már többen így.Zenészek, különböző művészek,gazdagok.
enslaved
@volvós: @Horizont: Kezdem már unni, hogy van aki enteronak nevez, meg valami cserépizének, most meg valami kabírkámnak... Elmagyarázná valaki végre, hogy mi ez a baromság? Jól mondta egy barátom, aki már régen itt van, hogy van itt néhány zakkant kommentelő, úgy tűnik, igaza volt.
enslaved
@KERKA: Miért tenné? Te hibáztatod érte? A legtöbb ember számára fontos a jó egzisztencia, akár nő, akár férfi. Jól is nézne ki, ha egy celeb szépség valami közmunkást választana magának.
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
enslaved
@volvós: Nem vagyok orosházi, nincs pedagógus feleségem, te viszont egy nagy tahó lehetsz! Nehéz elviselni, ha valaki nem a Fideszt szapulja minden cikknél, ill. nem bólogat az itteni többségnek? Persze tudom, vannak, akiknek az életük jelentős részét az éppen regnáló kormány, vagy a mások életében való vájkálás tölti ki, én viszont még egyetlen rendszert sem szidtam, ugyanis mindnek megvan a jó és rossz oldala is. Összekeversz valakivel nagyon, ezentúl csak akkor szólj hozzám, ha normális mondandód van, rendben?
EGO
Gazdag ember nem talál normális nőt? Ez már státuszszimbólum?!
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
enslaved
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
volvós
@enslaved: Agyvérzést ne kapj a rohamod közben...:-))))
enslaved
@volvós: Ahogy elnézem, arra inkább neked lenne okod. A stílusod nem csak nekem nem tetszett.
volvós
@enslaved: 18:49

Na erröl lehet megismerni Téged :
Egyszer entero korodban hencegtél a kitiltásaiddal.
hogy " Neked messze elér a kezed "
Gratulálok, megint hibáztál !!!
Semmi rád nézve sértöt nem írtam - veled ellentétben !
Fradigege
Nos, Kedves Ferenc. Ha levelet kapsz, akkor az így kezdődik?: Kedves Kedves Feri!

Azé', ez nem semmi: Olyan régóta ismerjük egymást, és annyira biztos lábon áll a kapcsolatunk! Tudod, amikor úgy érzed, hogy valaki mondjuk kilencvenöt százalékban passzol hozzád mindenféle szempontból, akkor már nem keresed azt a maradék öt százalékot az életben..."
Ihjáááj, azok a bizonyos anyagi hátterek. A pénz, kapcsolatok, ház, kocsi...
enslaved
@volvós: Valóban nem írtál, engem nem is zavart, de tudod amikor a másik embert vádolják, belekeverik egy cikknél, ahol ott sem volt, akkor általában kilövik az illető hozzászólásait.
Knapp75
@enslaved: "Kezdem már unni, hogy van aki enteronak nevez, meg valami cserépizének, most meg valami kabírkámnak... Elmagyarázná valaki végre, hogy mi ez a baromság? Jól mondta egy barátom, aki már régen itt van, hogy van itt néhány zakkant kommentelő, úgy tűnik, igaza volt."

No és miért nem kérdezted meg ezt a "barátodat, aki már régen itt van", hogy miért ismerték fel benned entero-szandokant? ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.