Schobert Norbi Porsche Carrera S 911-es autója csúnyán összetört egy pénteki, fővárosi, XIII. kerületi karambolban.

Norbi a Borsnak részletesen elmesélte, hogyan élte át a karambolt:

A főúton haladtam a Porschémmal, amikor az idős férfi féktávolságon belül kikanyarodott elém, nem adta meg az elsőbbséget. Próbáltam elkerülni az ütközést, jobbra húztam a kormányt, de nem sikerült megúsznunk a balesetet. Szerencsére senki nem sérült meg. Az én autómon, úgy saccolom, körülbelül egymilliós, a másik kocsin három-négyszázezres kár keletkezett. Mindkettőnket megszondáztattak, egyikünk sem fogyasztott alkoholt. A bácsi egyébként nem ismeri el a hibáját, pedig egyértelmű, így a biztosító valószínűleg fizetni fog. Még soha nem karamboloztam, ez volt az első. Különben ezzel a Porschéval voltunk nászúton Rékával.

Összetört Schobert Norbi luxus Porschéja

Fotó: borsonline.hu

A szemtanúk szerint az idős úr utasát, tíz év körüli unokáját mentő vitte el és azt állítják, Norbi nagyon gyorsan hajtott.

Ez a szakasz nagyon veszélyes – mondja az egyik közelben lakó, és hozzáteszi: – Norbi rettentően gyorsan jött, ezért vehette észre túl későn a Porschét a kikanyarodó bácsi.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
"A főúton haladtam a Porschémmal"
Belepusztultál volna, ha az interjú adáskor nem mondod az autód márkáját?
Majom!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
zöldszem
"A főúton haladtam a Porschémmal"
Belepusztultál volna, ha az interjú adáskor nem mondod az autód márkáját?
Majom!
dömdödöm
Aki nem jól vezet annak ez az autó nem való ! :-(
vadsanca
A KRESZ szerint a védett úton haladónak van elsőbbsége, de lehet, hogy nem mindig. Ha valóban gyorsabban közlekedett Norbert a Porschéval, akkor megkérdőjelezhető ez az állítás. A köztudatban ez nem egy séta autó, hogy lassan menjünk vele. Talán ha egy 4-fogatú híntóval ment volna, akkor nem történik meg az eset. Jelen esetben elképzelhető, hogy "tomboltak a lovak".
Szerencsére nagyobb baj nem történt! A részleteket az okosok kivizsgálják.
papa.49
A kocsi képéből ítélve a másik autó Suzuki lehetett, és ezért került kórházba az utasa, egyébként meg nagyon nem életszerű hogy kifordul elém egy jármű és jobbra húzódok le nem balra, valami svindli van ebben a dologban...Tépet mint állat és ez lett a vége)))))))
Fradigege
Nyomott egy kövéret, a vén partizán rosszul ítélte meg a gyorsulást, kikanyarodott elé, majd bánatosak lettek. Egyébként, ha elsőbbség adási kötelezetség van, a felsőbbrendű útvonalon közlekedőket nem tiltja a kresz, hogy zavarhatod és, ha kell akadályoztathatod. Csak nem veszélyeztedheted. Ez azért van, hogy a szerencsétlen, aki a mackós sajt meg fog, de éppen egy végeláthatatlan kocsi sor nem enged ki, akkor élhet ezzel a lehetőséggel. Mert ugyebár nálunk a morál elég az alján van és a sok birka lesz.rja, ha a másik éppen szív.
nemkati
Megpróbálom elképzelni ezt a balesetet, de lehet, hogy tévedek. A porsche a Reitter Ferenc utcán, a főútvonalon haladhatott a Madridi út irányába, amikor a bácsi elékanyarodott. Csak szemből jöhetett a bácsi, és balra akarhatott kanyarodni a Norbert előtt a Keszkenő utcába, ha a porsche jobb oldala sérült meg. Mindkét oldalon csak egy sáv járható, mert a külső sáv parkolósáv. Tehát a bácsinak csak a szemből jövőnek, Norbertnek kellett elsőbbséget adni. Annak a közelben lakónak lehet igaza, aki azt mondta, hogy Norbert túl gyorsan jött, ezért nem lehetett rá számítani. Sebességkorlátozó tábla nincs, tehát max 50-nel lehet menni, van viszont sebességmérő tábla, vagyis Norbert láthatta a saját sebességét. Remélhetőleg látta, és nem fog hazudni róla.
volvós
Szemét tulipános k...g !! Isten nem ver bottal !!
Ha kihozzák, hogy a nagyképü száguldásod miatt
történt a baleset, belenyúlhatsz a kitömött
buxádba...Már megint az az ostoba duma:
- Az én Porschémban kb.1 millió a kár (?)
Hát igen, kb ( kabbbbbbeeeeee)

" Különben ezzel a Porschéval voltunk nászúton Rékával."
Ezt meg ki kérdezte?? A baleseti helyszínelö ??
Kicsit visszavehetnél már a nagy arcodból. kis cserép ...
pbalage
á, egy-két tipli meg egy tekercs szigszalag, aztán készen is van.
nem tudom mit kell ezen problámázni.
Sejtettem, hogy ez a süket még ezt se tudja megcsinálni, hanem inkább nyavajog.
Levendula
Norbi úgy néz ki a "porséjában" mint... a köszörűkövön. Zsiguli állna jól neki, vagy Trabant.
zöldszem
@pbalage: + a határ építésnél kimarad gyoda darab-:))))
1magyar
A tetves gazdagok száguldásai miatt megemelik a kötelezőjét az átlag kisembereknek, akiknek talán munkába járáshoz kell az autó nap mint nap.
wagabund
aki ült már néhány órácskát a kormány mögött, annak lehet fogalma arról, mi az ha hip-hop otterem egy másik jármű..

néha ebből van a kavarodás.. az ember nagyjából ötven-hatvan közti sebességgel közeledőra számít, aztán egyszercsak ott van a seggében...
az én autóm is gyorsul, mint egy rakéta, de néha meglep, hogy egy másik sportkocsi már tol...

kérdés, norbi mennyit szán a tények pontos felderítésére..
dr. prédikátor
te kis szivárványos!!! miért nem közlekedsz rollerrel?? hülye majom!!!
KERKA
Beképzelt sznob enyhe kifejezés! Te ezzel az autóval voltál nászuton a lópofájú rékával, mert ezt muszáj volt közölnöd, viszont a bácsit és az unokáját a mentőautó vitte el.
Nem kívántál jobbulást a bácsimak! Engem ez jobban érdekelne, mint a porséd állapota, te barom
volvós
@wagabund: 9:58

Na ilyenkor kell a bal lábbal megpöccinteni a fékpedált, a jobbal meg
abban a pillanatban vollgáz...Egy életre elmegy a kedve a seggbebújástól.
Az autópályán gyakori, hogy 120 km /ó sebességnél a mögöttem száguldónak
nem látom a rendszámát...Nos, a fentiek hatásosnak bizonyultak ...
Javarészt ezek az autók méregdrága verdák, persze az apuci tulajdona,
és a kis cserépedény fiacskája villog a plázacicával...Gyakorlatuk meg
egyenlö a nullával...Amikor meg van a baj, akkor meg átmennek reszketö
szürke gyáva kisegérbe...
verőce21
@nemkati: (21:33) Köszönjük, Emese! Hamis a találgatásod.

A Reitter Ferenc u. osztottpályás, füves sávval elválasztva. Ott nehéz észrevétlenül, szemből bekanyarodni a másik pályán közlekedő jármű elé! Ráadásul Schobert azt nyilatkozta, hogy figyelmetlenül kikanyarodott elé a másik jármű, nem pedig bekanyarodott. Tehát "a bácsi" inkább a mellékutcából jött ki, mint szembejött volna.
nemkati
@verőce21: Én is köszönöm a kedvességed, bunkócska. Akkor azt áruld el légyszíves, ha a bácsi a mellékutcának a Norberttől jobbra levő feléből kanyarodott ki, akkor a porscénak miért a másik oldala sérült meg?
simmering73
Mi kerül ezen a sz@ron 1 millióba? Csak nem a lökhárító?
Szeparepa-
Tisztességtelenül szerzett vagyon, mindig csaj bajt okoz... majd végül teljes bukást.. én szóltam...
verőce21
@nemkati: Mert Norbi jobbra tekerte a kormányt. Azt remélte, ki tudja kerülni az elé bevágó kocsit . Sajnos nem sikerült. Így besodródott a keresztutca torkolatába.
Rózsika Hatházi
Menten sírva fakadok! Brühühü! Szegény Porsché-ból, por sem maradt?
wagabund
@volvós: igazad van, nincs is vita...látom nem mostani a jogsid..
néha ha tükörbe nézek, szólok a mellettem ülő nejemnek, hogy ne ijedj meg...mire megkérdezné miért, már el is szlalomozott mellettünk, és a többi autó között egy versenyző..engem ez nem zavar, mert a tükörből látom, hogy baromira érzi az autóját..amikor fiatal voltam, akkor sajnos nem volt ilyen lehetőségem a bűnlassú skodámmal, zsigulimmal...ma meg már lenyugodtam..pedig most tolhatnám...de minek..

norbi valamit benézhetett..de majd a vizsgálat kimutatja mit is..(vagy nem)
verőce21
@simmering73: (13:23) Nemcsak az első lökhárító! A motorházfedél, a bal első sárvédő, a spoiler, a baj ajtó, a baloldali küszöbsín, a hátsó sárvédő is megrogyott, az első lámpa, az index, a ködlámpa... (Itt megjegyzendő, a lámpákat párban szokták cserélni) Ezenkívül ennek a típusnak a festése különleges minőségű. Sérülhetett még a klímahűtő, a klímavezeték, a hűtőrendszer, a karosszéria és egyéb tömítések, az első váznyúlvány...

Én nem hiszem, hogy kijön egymillióból a javítás, hiszen a kocsi féloldalát újra kell építeni.
KERKA
@verőce21: Menten sírva fakadok. A porse mindíg a legdrágább kocsik közzé tartozott.Fenntartani, üzemeltetni úri mulatság. Aki ezt a márkát vásárolta, az fenn is tudja tartani. Majd elad még néhány zsák update lisztet + száraz tésztát és be is jött a javítás ára.

ezt csak úgy ajándékba küldöm neked.
www.youtube.com/watch?v=8TClV5jX_C8
verőce21
@KERKA: (18:22) Azt a kis tűzpiros 911-est elfogadnám én is.
(De az árát bármelyiknek!) :)
Jankó123
Az volt a hibás, aki kevesebb pénzt tud áldozni az ügyvédjére!

Ezek a fiatalok, mennek mint az állatok, azután meg fölcsavarodnak a villanyoszlopra.
Bezzeg a mi időnkben!
-Nem voltak ilyen jó kocsik.
:-)))
Rózsika Hatházi
@verőce21: Nekem van egy metállpiros Porschém. Kb 25 éves. Ja és matchbox. :)))
verőce21
@Rózsika Hatházi: Használd egészséggel!
Rózsika Hatházi
@verőce21: Jó, ha majd visszatérek a második gyerekkoromba. A földön hasalva fogom tologatni, és közben vadul berregek.
papa.49
@Rózsika Hatházi: Ismered a viccet, hogy kell a Trabiból Porschét csinálni, hát a pacák most a Porschéből csinálta azt)))))))
apoloes
@verőce21: Ilyen gyenge konstrukcio a porse? Megkoccol valamit es porratorik az oldala?
verőce21
@apoloes: (12:40) Akkor a héten már nem veszel többet, ugye?
Strong
@zöldszem: A főúton haladtam gépjárművemmel...:-) (így lett volna szerény)

..és aztán alatta a fénykép :-) (ami nem egy trabant)
JAJMÁR
Lehet, hogy a Norbi túl büszke, de neki van mire. Nem az én pénzemből vette a Porschét, és nem is abból fogja megcsináltatni. Ha túl gyorsan ment, akkor pedig fizet...
Nem kedvelem én ezt a házaspárt különösebben, de elismerem a teljesítményüket. Kitaláltak valamit, és bejött. Egyébként szoktam tornázni a Réka videójára, - de inkább próbálok - és határozottan állítom, hogy amit ez a nő elért, amögött kőkemény, irtózatosan nehéz munka van. Képesek voltak minderre üzletet és "karriert" építeni, de túl azon, hogy jókor voltak jó időben, ez nem máról holnapra jött össze nekik.

Néha kell egy-két pofon, ami a földön tartja az embert, a Norbinak is kijárt már ez -:)
Strong
@JAJMÁR: (persze -és nem lenézésből írtam)
Én is elismerem a Norbi teljesítményét. Réka ugyanakkor a mai napig egy ismeretlen személyi edző lenne. (persze nehéz munkával szerzett izmokkal)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.