Úgy tűnik, nemsokára eljön az édesburgonya rajongóinak ideje: a McDonald's már teszteli az ebből készült sült krumplit. Igaz, egyelőre még csak 18 texasi étteremben és nem tudni, mekkora sikerrel – számolt be a distractify.com.

Azt már a hvg.hu tette hozzá: jól járnánk az édesburgonyával, ugyanis a növény gyökere szénhidrátban és béta-karotinban gazdag, ugyanakkor C-vitamin-tartalma magas, ráadásul B1, B2, B6, és E vitaminokat is bőven tartalmaz.

Az édesburgonya neve egyébként megtévesztő, mivel rendszertani besorolása szerint valójában nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
Mé? Eddig miből volt a sült krumpli?
tökéletlen és csodátlan
Egy évben kb 10x estek nálatok.
Szerintetek érdekel valami is ebből a történetből?
Szerintem sem.
Ti azért csak öljétek le a marhákat nyakló nélkül, mert megérdemlik?

SEMMI KÖZÖM HOZZÁTOK, ÉS SOSEM VOLT!
nezelodo
Na várjatok csak,majd átminősítenek benneteket a dakotáék közétkeztetésnek, (ha már elfogy Orbán összes többi háborúja), aztán majd olyant főztök mint amilyent KLIK rendel a gyerekeknek, és úgy fizetnek benneteket, mint ahogy ők fizetik az alattvalóikat!. Így legalább ti is megtudjátok, hogy milyen az amikor a kormányunk jobban teljesít!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.