Az Eurostat friss jelentése szerint hazánk az Unió egyik legszegényebb országa – írja a párt hivatalos közleményében Niedermüller Péter, a DK alelnöke, EP-képviselője. Változtatás nélkül álljon elöttünk a mezítelen “igazság”: “A példátlan gazdasági sikerekről harsogó kormányzati propagandával szemben korábbi lassú fölzárkózásunk megállt, az uniós országok sorában egyre hátrébb csúszunk. Az egy főre jutó magyar GDP 2016-ban az EU átlagának 67%-a volt, egy százalékponttal kevesebb, mint 2015-ben. E-téren csak négy tagország van nálunk rosszabb helyzetben, immár megelőz bennünket Észtország és Lengyelország is, amelyek Orbán kormányzásának kezdetén még mögöttünk voltak. Az életszínvonalat leggyakrabban az úgynevezett tényleges egyéni fogyasztással szokták mérni. Nálunk ez tavaly az uniós átlag 63%-a volt, ennél rosszabb helyezést csak három tagország ért el, de közülük Románia már csaknem fölzárkózott mellénk: tavaly már csak 2 százalékpontos volt a lemaradása, szemben a 2015-ös...
Megérkezett Niedermüller várva-várt szombati közleménye: “Orbán előtt tehát jobb volt, de Orbán után is jobb lesz”
Forrás:
pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt
- Halász Juditot brutális baleset érte: egy rendőr ütötte el a színésznőt, aki kómába került
- Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez
- Magyar Péter kegyetlenül betámadta az előtte elsétáló polgármestert
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:52
III. Károly nem hajlandó szóba állni Harry herceggel, aki továbbra is fekete bárány a szemében
ez a faszi lesz a DK veszte...ez az ürge szinte lihegve gyűlöl mindenkit, aki nem szereti az ártatlan bevándorlókat, akik csak jobban szeretnének élni...
ez a faszi csak viszi a szavazatokat a DK-tól..illetve elriasztja a szavazókat...
asszem a hazaárulás etalonja.
Akkora paraszt vagy, hogy az első legódból is disznóólat építettél!