Több utca és tér nevét változtatják meg Rómában, mivel olyan egykori olasz tudósok nevét viselik, akik 1938-ban nyíltan támogatták a zsidókat diszkrimináló törvényeket. Virginia Raggi főpolgármester, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa kijelentette, Róma büszkén vallja magát antifasiszta városnak. "El kell törölnünk ezeket a szégyenfoltokat Olaszország térképéről" - mondta a város 39 éves vezetője. Négy római utcát és teret neveznek át idén. Mindegyik olyan olasz tudós nevét viseli, akik csatlakoztak az 1938-ban kiadott Rasszista tudósok kiáltványához, valamint szerzői voltak a Faj védelme nevű folyóiratnak, amely az Olaszországban abban az évben bevezetett faji törvények ideológiai megerősítését szolgálta. Átkeresztelik az Edoardo Zavattariról, az olasz főváros zoológiai intézete volt igazgatójáról elnevezett utcát. Új nevet kap az eddig Arturo Donaggióról, az olasz pszichiátriai társaság hajdani elnökéről elnevezett utca és tér, valamint a Nicola Pende, egykor...
Átkeresztelik a rasszista olasz tudósokról elnevezett utcákat Rómában
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 10:34
Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás