Kétszázezer forintot fizetett hajpótlásért Dóra, hogy mindenki az ő frizuráját irigyelje. Haját tönkretették, és azóta fut a pénze után. Dóra jó ideig kerülte a tükröket, miután kilépett a hajhosszabbító szalon ajtaján. És nem azért, mert tudta, hogy a tincsei úgy állnak, ahogyan a nagykönyvben megvan írva. Meg sem fordult a fejében, hogy ennyi pénzért rémálom lesz a szépítkezés. – A szalon honlapján több celeb is pozitívan nyilatkozott, ajánlották – kezdte a fővárosi Szabó Dóra a Borsnak, akit ezzel meg is győzött a cég. Az úgynevezett ragasztásos eljárással tették fel tincsenként a póthajat a saját tincseihez illesztve. Ám a készítő, állítása szerint kontár munkát végzett, túl nagy mennyiségeket tett egy helyre, aminek az lett a vége, hogy Dóra hajhagymái nem bírták el a súlyt.
Begyulladt Dóra fejbőre a kontár hajhosszabbítástól
Forrás:
borsonline.hu
Feltöltő: DR PRÉDlKÁTOR
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Ha túl sokáig tartana a kezdeti szerelem-robbanás, bele is halhatnánk
- A plasztika úgy elcsúfította a színésznő külsejét, hogy senki se ad neki munkát már
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás