Lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő volt eljátszania Mads Mikkelsennek Overgård szerepét a Sarkvidék című filmben. 

Megkínozták a forgatás alatt a dán sztárt

Mielőtt Mads Mikkelsen kipróbálta volna magát 31 évesen színészként, előbb gimnasztikázott, majd táncolt. Ennek ellenére azt mondja, hogy soha nem érte még őt olyan fizikai megpróbáltatás, mint aminek a Sarkvidék című film készítői őt kitették. Az izlandi kétszereplős kalandfilmben Mikkelsen megpróbál túlélni a jéghideg, havas tájban, életének küzdelmes monotonitása pedig akkor szakad meg, amikor lezuhan a közelben egy helikopter, és a baleset egyetlen túlélőjét, egy nőt kell valahogy életben tartania.

Mads Mikkelsen szerint a film még áthallással sem a klímaváltozásról folyó párbeszédhez akar hozzászólni, Joe Penna filmje egyszerűen „a túlélés és élés közötti különbségről szól. Az emberi létezésről” – mondta a színész az Independentnek adott interjújában. Szerinte az általa alakított Overgård addig csak túlél – és nem él igazán –, amíg nem kell gondoskodnia egy másik emberről.

Ha egyedül vagy, akkor nagyon-nagyon nehéz embernek maradnod.

A filmben nyújtott alakítása hatalmas színészi teljesítmény, tekintve, hogy a filmidő egyharmadában Mikkelsen teljesen egyedül szerepel a vásznon. Nemcsak a történetben pezsdíti fel Overgårdot egy másik ember jelenléte, de a forgatáson is sokat jelentett Mikkelsen számára, hogy sok nap után végre megjelent még egy színész a helyszínen.

Az volt a legboldogabb nap a forgatáson, amikor ő (María Thelma) megérkezett. Addigra olyan sok időt töltöttem egyedül, hogy kezdtem megőrülni tőle. Hogy lehetett végre beszélgetni egy színésszel, és végigmenni vele az ötleteken, az egy mennyei ajándék volt akkor.

Mikkelsen szerint a Sarkvidék különösen azért jó, mert nincsenek benne flashbackek, nagyon keveset tudunk meg a főhősről, és arról, hogy milyen volt az élete a sarkvidéki balesete előtt. Örül, hogy a nyolcvanas években elterjedt, és azóta is népszerű divat, a filmbéli visszaemlékezés eszközével nem élt a rendező és a forgatókönyvíró, mert a flashbackek csak szentimentálissá tették volna a történetet.

Forrás: hvg.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.