Mai szexfelfogásunk rengeteg ellentmondást és paradoxont hordoz. A nők szenvednek attól, hogy nem "szupernők", a férfiak meg attól, hogy nem "szuperférfiak". Valójában ezek hamis, sematizált elvárások, melyeknek kevés ember tud megfelelni.
Feltöltő: kiwi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
64 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A libidót gyakorta a szó freudi értelmében használják, én a jungit szeretem.Az előbbi csak a szexuális energiát hivatott jelenteni, az utóbbi az egész életre szóló forrásenergiát, amiből szex, szeretet, vitalitás, munka lesz.(Ugyanezt vallják a keletiek is: egyetlen energia létezik: a szexuális -a szüleink valamikor szeretkeztek, ebből lettünk mi, akkor még nem gondoltak a lombik bébi programra...- és minden más ebből az energiából származik.)
Erről eszembe jut Austin Power : Aranyszerszám c.filmje, ahol a főhős elvesztette a monyóját...Bizony a monyó, avagy a libidó elvesztése egyfajta erő, energia vesztést jelent , de erre semmiképpen nem a kemikáliák szedését tartom a jó megoldásnak.Sokkal inkább egy kineziológus stressz -oldását, aki az izomteszt segitségével a tudatalattinkkal "barkóbázva"(az izom igenre tart, nemre elernyed, hasonló képpen az igazság vagy hazugság vizsgálókhoz) kiteszteli, hogy hol és miért van bennünk az az energiablokk, ami miatt nem áramlik bennünk a vitalitás, illetve abban is segit, hogy oldja a blokkot, a múltban ott "tapadt" stresszt.
Évezredek óta használnak afrodiziákumokat, ez bizonyos szempontból épp úgy egy serkentő mint a kávé vagy alkohol.Ha tiszta, természetes növényi anyagot használnak(akár lehet ilang-ilang vagy szantál illóolaj is) és mértékkel, akkor az segithet ráhangolódni a szexualitásra, ami oly nagyon nincs méltó helyén.
A mi kultúránkban túl sok volt ezen a téren az elfojtás , és ezen a duális bolygón az egyik végletet előbb utóbb a másik véglet követi, igy balanszirozódhatnak a dolgok az arany közép fele. Tehát az álszemérem, prüdéria, tudatlanság és elfojtás után itt van a másik véglet: a szexualitás objectifikálása, azaz árucikké tétele, a határtalan és vad, gyakran beteg és lelketlen pornográfia.
Az, hogy a vágy hiánya mikor jelent betegséget, teljesen egyéni, nem lehet benne általánositani. Tudomásul kell venni, hogy vannak alkati sajátosságok, vannak forróbb és halvérüek, és ez igy is van rendjén. Vannak természetes aszexuális periódusok is, ez is helyén való.
Sok olyan nő van -főleg az előző generációk asszonyaiból, ilyenek voltak az én nagymamáim is - akik soha nem élvezték a szexet, mégis leélték az életüket.
Én mindenesetre azon a véleményen vagyok, ha már a Teremtő volt olyan nagyvonalú, hogy a klitoriszra több millió idegvégződést pottyantott, a makkra pedig több ezret (bibi...nekünk több van...), no meg az erogén zónák, G pont,és egyáltalán ez az egész egybeolvadás , eggyéválás csoda, akkor mindenképpen teljesebbnek tartom az életet ennek az ajándéknak a megélésével. Ráadásul ezt tudatosan is meg lehet élni."Tudatosan ösztönös vagyok, és ösztönösen tudatos"- irta Müller Péter Sziámi.
Szerintem nem minden esetben van szükség érzelmi biztonságra a szexuális izgalomhoz. Persze nők között is vannak, akik csak akkor tudnak szexelni egy férfival, amikor már létrejött valamiféle érzelmi kötődés, de vannak sokan - érzésem szerint egyre többen -, akiknél nem feltétele egy szexuális együttlétnek az, hogy bármiféle lelki kötődés alakuljon ki a partnerük iránt.
A nők mintha elférfiasodtak volna: "vadásznak", ahelyett, hogy megvárnák, hogy levadássza őket egy férfi. És mintha ezzel egyidőben, az egyensúly helyreállításának érdekében a férfiak is egyre elkényelmesednének, és várnák, hogy MAJD a NŐ, kezdeményez, majd ő elveszi azt, amit akar. Totális szerepcsere.
pl. szerintem a kevés energiával született emberek lesznek introvertáltak, a sok energiával születettek meg extrovertáltak. de persze ez nem biztos, ez csak olyan feltételezés. :)
vajon mitől függhet, hogy ki mennyi energiával születik? visszavezethető ez valahogyan a szülők kapcsolatára?
Egyetértek veled.Előszöris egyáltalán nem kell együttjárnia a jó szexnek az érzelmi kapcsolattal.Nekem bohó ifjabb éveimben egészen elementáris szexuális élményeim voltak futó kalandokból, és több barátnőm, nő társam számol be ugyanerről. Miközben arra figyelmeztet minket szendi G., hogy óvakodjunk a sztereotipiáktól, ő maga is igen sztereotip megállapitásokat tesz a nemekre vonatkozóan.
Ide vonatkozóan egy rövid idézet egy szakembertől:
"Ma az androgyn külső "divatossá és bizonyos fajta kiáltvánnyá lett a férfiasság és nőiesség irányadó sztereotípiájával szemben... A múltban... bizonyos feltételek megkönnyítették annak eldöntését, ki az igazi férfi: a párbaj, a háborúban mutatott bátorság és általában az akaraterő megléte, akárcsak... az elfogadható erkölcsi tartás. Megfelelő külső és fellépés bizonyította a hiteles férfiasságot. A férfi sztereotip eszménye még mindig tartja magát, "bár minden eddiginél válságosabb helyzetben van."
(Mosse , G.L. , 2001. "
És úgy érzem, nagyon fontos még a sztereotipiákkal kapcsolatosan még egy szerintem igen érdekes felmérési eredményt idetennem:
"Az 1970-es és az 1990-es évek társadalmi nemi szerepelvárásai a társadalom egészét tekintve markánsan különböznek egymástól. A különbség lényege: míg a 70-es években 14 tulajdonságból 7 olyan volt, amit a kérdésekre válaszoló magyarországi megkérdezettek abszolút többsége (több, mint 50 százaléka) egyértelműen férfias illetve nőies tulajdonságnak tekintett, addig 1996-ban egyetlen olyan tulajdonság nem akadt, amit a válaszadók abszolút többsége hozzárendelt volna valamelyik nemhez. A nemeket egymástól elválasztó merev szereprendszer határai elmosódtak, ezzel megnőtt az egyéni szabadság, a közgondolkodás elszakadni látszott a tradicionális férfiasság-nőiesség kettősségtől.
(Tóth László, 1998. )"
Ezt mindannyian láthatjuk,érzékelhetjük.
Mindezek a már egy ideje elkezdődött individualizáció természetes velejárói.
Többféle elképzelés van a hozott, avagy forrás-energiával kapcsolatban.
Még 7 évvel ezelőtt, amikor először voltam Mexicoban(mágikus ország...)egy barátnőm elvitt egy ottani numerológushoz, akinek a hivatalos iratokban is szereplő teljes nevet kell odaadni, és akárcsak az asztrológusnak a pontos születési paramétereket.Nézte egy jó darabig a nevemből felállitott képletet, ráncolta a homlokát, majd egy idő után megkérdezte:
"Nem értek valamit...Nem volt magának korábban egy másik hivatalos neve?"
"De- mondom- 25 évesen hivatalosan is visszavettem az eredeti családnevemet a Spitzert, előtte Somogyi voltam."(innen a Soma)
"Aha, mostmár értem!Maga dupla forrásenergiával született, két ember életét éli.Feltehetően előző életében annyi jó tett, hogy ezt kapta jutalmul."
Itthon egy asztrológus ugyanezt mondta...
Nem tudom, ezek csak feltételezések, olyasmi, amire soha nem lehet objektiv választ találni.
Vannak, akik azt mondják, a forrásenergia mennyisége adott, ez sok mindentől függhet, és életünk végéig csökken, mások azt mondják, csökkenhet és növekedhet is.
Szerintem folyamatosan csökken, de léteznek más minőségü energiák - bio, univerzális, stb...- amiket mi magunk is generálhatunk.
Az intro és extrovertált emberek lehetnek ugyanolyan energiaszinten, csak máshogy élik meg.
Van egy olyan elképzelés is, hogy ez attól alakul ki, hogy a zigóta, azaz a megtermékenyitett petesejt hogyan védekezik a nőben termelődő HCG hormon ellen - ugyanis a női szervezet a zigótát, mint idegen anyagot először ki akarja dobni a testéből.(állitólag a zigóták 40%-a el is megy...)
Kétféle védekezés van:
-a mozgásvihar- ebből lesznek az extrovertáltak
- és a holttá tettetés - ebből lesznek az introvertáltak.
Van olyan kineziológus, aki ezt ki is teszteli.Érdekes...
Nem kétséges, hogy efelé halad a világ, a nők szabadabban megélik férfias energiáikat, és fordítva. Összemosódnak a szerepek, külsőleg is egyre inkább összetéveszthetőek leszünk (lsd metroszexuális férfiak festik a hajukat, a szempillájukat, szőrtelenítenek, divatos cuccokat, sőt, a kifuton mar magassarkut es szoknyat hordanak stb).
Dehogy az én kérdésem az, hogy jó-e ez nekünk?
Vagy hogy: mi lesz ennek az "androgünizálódásnak" a vége?
Bennem azért van némi nosztalgia a klasszikus férfi-női szerepek iránt, valahogy természetesebbnek, ősibbnek, igazabbnak érzem, mint a mai civilizációs szerepkavarodást.
A szexualitás az orgazmussal ill. annak intenzitásával mérődik. Szerintem ez tévedés. Ez a szexet bekorlátozza a genitáliákra. Egyrészt az orgazmus az agyban keletkezik, másrészt nem törvényszerű, hogy legyen. A férfiak ejakulációja még nem azt jelenti, hogy nekik garantált az orgazmus, csak azt jelenti, hogy a megtermékenyítési kísérlet végbement. A szex és a szex élvezete az két dolog. Az orgazmusképesség elvárása paradox módon orgazmusképtelenséget okozhat.
Kiwi, a nemi szerepek, amik hiányoznak Neked, ugyanúgy konstruáltak voltak, csak most új konstruktumok keletkezésének vagyunk szemtanúi.
ezt nagyon sok nő nem érti/nem hiszi
Amiről irsz, azok evidenciák.A tao egyenesen azt mondja: az ejakulációt még nem tekinti orgazmusnak, tehát megkülönbözteti a kettőt egymástól (ez is egy felfogás), a tantrikus út pedig eleve az ejakuláció nélküli úgynevezett "völgy-orgazmust" kivánja elérni.Több ezer éve fennmaradt kultúrák, amik egyáltalán nem tartják a szeretkezés során(nyilván itt nem is cél a gyermeknemzés) fontosnak a magömlést.
Tehát ősrégről tudott, hogy a szex és annak élvezete adott esetben lehet két teljesen különálló dolog is.
Az orgazmusképesség elvárásának blokkoló hatása szintén köztudott, te, mint pszichológus tudod, hogy a paradox intenció nevü módszer épp erre épül.(A többiek kedvéért:a paradox intenció a zavaró tünet előirása.Pl. ha valaki elmegy a pszichológushoz, hogy borzasztóan zavarja, hogy baromira izzad, erre az azt mondja neki: akkor akarjon még többet izzadni!Koncentráljon rá, hogy még nagyobb folt legyen az ingén!És nyilván, amikor direktben akarunk ilyesmit, akkor nem fog menni, vagy nem annyira.)
Az, hogy a nemi szerepek konstuáltak voltak, alapvetően egyet értek.elképzelhető, hogy az ős-nőnél és ős-férfinál még ösztönből indultak el a dolgok, az viszont nagyonis elképzelhető.Épp ezért nem értek egyet azzal Gábor, amikor azt irod, hogy úgy a nemi szerepek, mint a szex társadalmilag konstruált.Akkor hol az eredendő ösztön(id)?Gondolod, hogy mindez csak a felettesén(superego) hatására kialakitott?
Ezúton ajánlok egy nagyon izgalmas könyvet, melynek cime: A feminizmus és a pszichoanalizis.Egy rövid idézet belőle:
"A pszichoanalizis egy feminista tételt vezet be , amikor azt állitja, hogy a nő és a férfi valójában nem férfinak és nőnek születik, hanem létrehozzák őket , és hogy a biológia nem elégséges a szexuális orientáció és a nemi személyiség magyarázatához.
Végezetül pedig azt is meg kell, hogy lássuk, a férfiuarlom pszichológiai szinten a férfiak számára jelentős lelki terhet jelentő, félelemre és bizonytalanságra épülő maszkulin védekezést takar, tehát nem egyértelmüen a hatalom jele.A pszichoanalizis a túlszocializáltság és a teljes uralom elméletével szemben a teljes szocializáció hiányát demonstrálja.Elégedetlenségről, ellenállásról, a szexuális szokások és a szexuális egyenlőtlenség intézményeinek aláásásáról szól. "(Nancy J.Chodorow , 2000. )
Hogy a jövő férfi és női lét mintái mik lesznek, az most nagyban múlik rajtunk is.Úgyhogy nem csak szemtanúi vagyunk az új konstruktumok keletkezésének, hanem akár gyártói is. (Egyébként a mai előadásom - a szokott klubhelyemen, a site-omon minden infó kint van- épp" a szexualitás tudatos megélése" lesz. "Tudatosan ösztönös vagyok...")
a férfi megoldani akarja a problémát, a nő pedig feldolgozni...
Az eredendő ösztönök is magukon viselik a szociális élet formáló hatását, ezt megfigyelheted az állatoknál is. A hímek nem rávetik magukat a nőstényre, hanem udvarolnak neki, stb. A szociális lények, mint az ember, már biológiájában is szociális, tehát ösztönei eleve szocializáltak. Freud megbocsájthatóan naiv volt ebben a kérdésben, de már a Budapesti iskola, különösen Hermann az orrára koppintott az öregnek, amit ő mindig azonnal kitagadással és kizárással torolt meg. Ebben nagyon hasonlítanak rá a mai pszicho-szervezetek.
Köszönöm az ajánlott könyvet - ez a téma különösen érdekel.Freud orrára sokan rákoppintottak, dehát sok mindenért mégis nagy köszönettel és hálával tartozunk neki.Ő sok mindent elinditott, letett az asztalra(persze, ez is evidencia), amiből el lehetett indulni, tovább lehetett vinni, vagy tudni lehetett, mivel nem ért egyet az ember.
Igy hát teljesen rendjén való, hogy az elméletek, iskolák, meglátások folyamatosan változnak, és újak jönnek.
A mai pszicho-szervezetekkel kapcsolatban ajánlanál valami konkrétat?
Kedves Nanena, egyetlen és kizárólagos igazságban én nem hiszek, épp a folyamatos változás miatt.
Mindenesetre - visszatérve még az irásodra - nyilvánvaló, hogy van olyan emberi sors, amiben a szexnek egyáltalán nincs szerepe (Lásd Teréz anyu), mégis lehet kiteljesedett, szép, értékes élet.
De alapvetően azt gondolom, hogy akiben soha nincs vágy a szexualitásra, ott valahol rendesen le vannak blokkolódva az életenergiák. Mert ez bizony nem csupán egy társadalmi kreálmány, hanem az erekben csobogó vér, maga az Élet.
szeretnék még visszatérni a nőies-férfias szerepekre.
Azt írtátok, hogy ezek a mai férfiasnak-nőiesnek titulált szerepek is konstruáltak.
Nem nagyon akarom ezt elhinni, szeretném, ha meggyőznétek. :-)
Ott van például a kínai filozófia jin-jang szimbóluma, ami alapvetően a "férfias" jang és a "nőies" jin tulajdonságokat szimbolizálja. Ezek is kontstruáltak lennének?
Vagy például az állatvilágban is kevés kivételtől eltekintve a hím a kezdeményező, az aktív, már ami a párzási időszakot illeti. Csoportban élő állatoknál a hímek uralkodnak, és játsszák le a dominanciaharcukat.
De a fiúk a vadabbak és kalandkeresőbbek az embergyereknél is, nyilván nagy szerepe van ebben a tesztoszteron (férfi) hormonnak.
Kezdeményező, aktív, dominanciára törekvő, vad, kalandkereső ----> ezek a tulajdonságok, pontosabban ezeknek a tulajdonságoknak a nemhez kötése, illetve az ebből fakadó szerepek - ezek szerint - nem lehetnek konstruáltak, sokkal inkább ösztönösek.
Nem?
;-)
Igen, ezen sokat gondolkodtam én is, hogy mi a gyökér, a bázis, az alap, valami, ami fogódzót, támaszpontot ad arra vonatkozóan, hogy mit nevezünk férfiasnak és nőiesnek.
Nos, lementem egészen a sejtekig...Egyszerüen végiggondoltam a petesejt és spermium dinamikáját.
A petesejt statikus, több tucat karocskájával válogat.A spermium dinamikus, küzd, iparkodik, odalép, nyomul, teszi.
Ezt bizonyos szempontból vehetjük férfi és női viselkedési mintáknak. Másrészről viszont a kettő elegyéből lettünk, tehát bennünk van a férfi és női minőség is.(Vagyis mindenkiben ott van az anyma-anymus, jin-jang...)
A nő vaginájával befogad ( - pólus), a férfi péniszével behatol ( + pólus ). Ezek fix dolgok.
A tesztoszteronról viszont kiderült, hogy nem egyszerüen "férfi" hormon, ugyanis mindkét nemben elkezd termelődni a hatalom megszerzésére és megélésére.
És megint egy kis ide vonatkozó idézet:
"A vadászó férfiből futballozó férfi, aki már nem harcias tevékenységekkel, hanem másokat is szórakoztató, közösségi játékkel tölti szabadidejét. A libido dominandi késztetésein alapuló, harcias férfiviselkedést fokozatosan felváltja egy kompromisszumokra és együttműködésre kész, bár versengő beállítódás. Végeredményben tehát a férfierőszak férfias tartássá civilizálódik. Sem a férfi erőszaknak, sem a férfi erőnek nincs meg az a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges funkciója, amivel éverzedekkel, de még évszázadokkal ezelőtt is rendelkeznie kellett a férfinak az életben maradáshoz és fajfenntartáshoz."
(Mosse , G.L. , 2001. )
Mindamellett imádom a férfi nemet- hát még az igent...
Azt irod:" A régi időkben is voltak jó, harmonikus párkapcsolatok, amikor a szüzesség erkölcsi elvárás és kötelező volt." Persze, nyilván volt ilyen is. De ajánlok ezügyben neked egy igen tanulságos könyvet :
Kocsis Rózsi: Remények és kétségek között - Egy asszony életútja (Erdélyi Gondolat Kiadó ).
Sem néprajzos, sem szociálpszichológus nem képes kinyomozni és visszaadni a régi (paraszt)asszonyok nehéz sorsát. Ő őszintén leirja nem csak a saját asszonyi sorsát, de a környezetéét is.Az asszonyok azt tartották, hogy nekik "türni és viselni kell.Amelyik asszony nem képes erre, az nem is igazi asszony."
"Asszonynak hallgass volt a neve, türnie, viselnie kellett."
Persze hogy sokan egész jól megvoltak egy életen át egymással, mert hallgattak és türtek.
Aki pedig élvezte a szexet, az kurva volt. Tisztességes keresztény asszony nem élvezett.
El kell azonban mondanom, hogy az én nagyanyáim. Ma lennének az általad említett parasztasszonyok voltak. Az egyik 1869-ben született és igen magas kort élt meg. (a nagyapám is) Kisleányként emlékszem, hogy mennyire csodáltam a harmóniát, megértést közöttük. Sokszor pajzánkodtak egymással, vidámak, nevetősek voltak, pedig nagyon keményen dolgozta mindketten. Az számomra elképzelhetetlen, hogy nagyanyám nem élvezte volna a szexet. Kilencszer szült, hat gyereket felnevelt. Ha ilyen témáról beszélgettek, mindig huncutkodott:-)
Kivételek vannak, történelmi alakok között is. Látatlanban létrejött a leánykérés, majd a frigy. Soha nem látták egymást és nagy szerelem lett a vége. Ezzel együtt persze, nem biztos, hogy a szex is tökéletes volt, de feltételezni lehet.
Végülis már nem is ez a fontos, hanem hogy a jelenben legyen minél harmonikusabb az életünk.
Kiwi! Van természetesen a női és férfi biológiai nemi szerep. Ez nem társadalmi termék. A biológiai adottságokra azonban rátelepszik minden kultúrában egy elvárásrendszer, amely sztereotipizálja a nemi szerepeket. Ez azért gond, mert a férfias és nőies vonások mindig haranggörbe eloszlást mutatnak a népességben, és akik pl. kevésbé férfiasak, azok egy sztereotipizált férfi nemi szerep uralma esetén görcsösen igyekezni fognak, hogy férfiasnak látszódjanak. A nemi sztereotípiák azonban kulturális konstruktumok, amely ugyanakkor annyira belénk épülnek, hogy csak ezen keresztül tudjuk látni a saját nemünket és a másik nemet. Ha egy nőben magasabb a tesztoszteronszint, akkor dominánsabb a viselkedése. De ettől ő nem „férfiasabb”, hanem a női nem egy variánsa. De a mi társadalmunkban ezt rögtön férfiasnak kezdik látni. Ha egy férfi nem imádja a meccseket, a sört, nem szeret szexuális hódításairól lódítani a társaságban, vagy nem szeretne mobiltelefon szakértőnek tűnni azt vagy kiveti a férfitársadalom, vagy pszichológus lesz. :-)
A férfi nemrég még úgy határozta meg magát, hogy „nem nő”. Vagyis a férfinek illett mindent máskép csinálnia, mit a nők. Ennek része pl. a nőies viselkedés (érzelemkifejezés, gyengédség, lelkizés) megvetése. A férfinek illett homofóbnak lenni, holott az ókori görögöknél meg elvárás volt a férfiszerelem. (Nyilván volt, aki meg ettől szenvedett.)
Ma, amikor kezdenek a sztereotípiák oldódni, akkor meg sok ember visszasírja a régi merev sztereotípiákat, amely kétségtelen, könnyebb tájékozódást tett lehetővé, de elnyomta az emberi sokszínűséget.
Még azzal kapcsolatban lennék kíváncsi a véleménydre, hogy Évikati felvetette, régen, nagy- és ükanyáink korában mennyivel boldogabbak voltak a házasságok, egy életen át kitartottak egymás mellett, pedig nem volt a házasság előtt szex, sem együttélés, sokszor még szerelem sem.
Én egyet is értek meg nem is.
Szerintem a felszín alatt azért nem voltak olyan nagyon boldogok azok a házasságok, csak nem lettek kimondva, nevén nevezve a problémák, nem volt lehetőség a válásra, kevesebb lehetőségük volt érvényesíteni magukat a nőknek ezekben a kapcsolatokban.
Másrészt annyiban boldogabbak lehettek, hogy nem voltak ekkora elvárások a kapcsolatokkal és a partnerrel szemben, mint ma. Nem volt, ami táplálja az elégedetlenséget, elfogadták az életüket úgy, ahogy van...
A békebeli házasságok jellemzője volt:
1, katolikus vallásban kötött házasságot csak a pápa bonthatott fel
2, a nők nem dolgoztal, teljes anyagi függésben éltek férjeiktől
3, a társadalom teljes mellszélességgel kiállt a házasság mellett (de nem a férj szeretőtartása ellen)
Aki ezekben a keretekben boldog tudott lenni, annak jó volt, de a házasságnak nem ez volt a célja. Az emberek mindig a lehetőségeiket mérlegelve igyekeznek boldogok lenni, azaz elfogadni sorsukat, és megtalálni bene az örömöket. Az anómiás, diffúz korszakokban, mint a mienk is, az emberek képlékenynek látják sorsukat, ezért a beletörödés nehezebb, pedig a szükségszerű korlátok elfogadni tudásánál kezdődik az átlagboldogság. Az emberekkel ma elhittik, hogy "bármik" lehetnek, pedig a többségre ez ugyanúgy nem igaz, mint régen. Örülni, hogy van, aki szeret minket, és akit mi viszont szerethetünk csak akkor megy, ha le tudjuk venni tekintetünk a "végtelen lehetőségek" hamis horizontjáról. A modern ember kapzsi, mohó, és ez a veszte. (Na ez kicsit prófétásan hangzik, vegyél vissza belőle egy kicsit.)
Épp most ért véget egy öt és féléves kapcsolatom november elején, és még mindig siratom. Pedig én zártam le. Egyszerűen azért, mert többet szeretnék egy kapcsolattól, mint amit az nekem adni tudott. Felmértem tehát, mik a lehetőségeim. Útra kelek egy szál magam, és megkeresem őt, aki vagy van, vagy nincs. Lehet, hogy negyven évesen végleg egyedül maradok. Lehet, hogy rosszabbat találok az ex-nél. Lehet, hogy találok jobbat, és mire megszeretem,elhagy engem, mert ő is jobbat szeretne nálam. És lehet, hogy megtalálom őt, aki „minden tekintetben” illik hozzám. A „minden tekintet” alatt persze – mivel alapból sajnos elég kishitű vagyok, ön nyilván csak reálisnak mondana – tízből legalább hét „tekintetre” gondolok, mint például a hasonló eredetre, intelligenciára, vérmérsékletre, érdeklődésre, külső adottságokra, álmokra-vágyakra.
Visszatérve: ez mind, mind lehetőség. Lehetőség a rosszra és lehetőség a jóra. Esély. Ha benne maradtam volna abban a kapcsolatban, amit pedig nagyanyáink többsége akár meg is irigyelhetett volna (mert például nem vertek és nem másztak rám részegen, stb.), megfosztanám magam az esélytől, hogy megkapjam azt, amit szeretnék. Hiszem, hogy megkaphatom, mert kérem. Hiszem, hogy amit kérek, megkapom. Apropó: a hit is lehetőség, a végtelen plusz egyedik lehetőség. (Freud szerint bár össznépi neurózis, szerintem a legjobb antidepresszáns.) „Kérjetek és megadatik néktek...” Nekem mindig bejön. Csak tudni kell jól kérni. Kérdésem tehát, ön miért nem hisz a lehetőségeiben? Biztos vagyok benne, hogy hisz.
2, A nő hozománnyal ment férjhez, tehát volt vagyona amit le is írtak egy bizonyos "perefernum" levélben, és amit az esetleges szétváláskor számon is kértek.
3, A társadalom kiállása a házasság mellett nem a házastársak jogait védi, hanem a családét, a születendő gyerekét. A férj, vagy feleség szeretőtartását pedig legjobban a mostani liberális törvények pártolják kendőzetlenül.
A mai társadalom törvényei (egyes országokban) nem hogy erkölcstelen, hanem bűnös is, amikor egynemű kapcsolatoknak megengedi a gyereknevelést, holott elvitathatatlan, hogy csak különböző nemű emberek kapcsolatából születhet hagyományosan utód (kizárva a klónozást, a mesterséges megtermékenyítést) . Az ilyen beteges hajlamú párkapcsolatban nevelkedett utód fals képet kap, abban nő fel és nehezebben tud majd eligazodni a valós és kreált világnézetek között.
Hiszek a változásban és úgy gondolom, az ember sorozatos monogámiára született, tehát időnként kapcsolatok felbomlanak és újak alakulnak. A boldogtalan kapcsolatot nem védelmezem, mindneki eldöntheti, marad-e a biztos rosszban, vagy választja a sokat igérő, de egyben kockázatos újrakezdést. Azonban az egyén boldogságán túl létezik mások iránt érzett felelősség is, gyerekekért és a másikért. A megjegyzésem csupán arról szólt, hogy a társat, értsd. idősődő feleséget, nem lehet lecserélni, mint egy ódivatúvá vált autót. A házasság az élet egy pontján átmegy szövetségbe a közös gyerekek, közös vagyon, közös életépítés révén. Egy szövetséget felrúgni, a másikat hátba támadni, lefegyverezni és cserbenhagyni etikátlan. Nyilván a kérdés bonyolult, nem lehet szentenciákjkal megoldani, mert ezer kivétel van. Én csupán arról beszélek, hogy a házasság közös mű,amiből nem lehet csak úgy hirtelen kiszállni, mert nagyon egyenlőtlen helyzetet teremt és rendkívül igazságtalan.
Menasagh! Persze, jól hangzik, amit írsz, csak a gyakorlatban mégsem így van. Az emberek egymásnak tesznek igéretet, nem Istennek, jó dolognak tartom, hogy ma már mondhatunknemet is, nem kell a pápa közbenjárása hozzá. A vagyonmegosztás kérdése is sántít, ugyanis egy félautóval és egy félházzal nem nagyon tud mit kezdeni az, kai nem akarta a válást, és ő az egész autó és az egész háza használatát szokta meg.
Végül a melegek házasságára tett sanda megjegyzéseidet visszautasítom. Ha két ember szereti egymást, élhessenek vagyonközösségben,mindegy, ezt mindek nevezzük. amúgy pedig a tudományos vizsgálatok egyáltalán nem igazolják, hogy mondjuk a melegek által felnevelt (akár saját, akár örökbefogadott) gyerekek sérülnének nemi identitásukban, lelkli fejlődésükben. A nemi identitás biológiai kérdés, nem neveltetésé. Az embergyereknek a szeretet a fontos, nem az, hogy hetero- vagy homoszexuálisok házasságában nevelkedik-e.
Mert ha etikáról beszélünk, máris beülhetünk az uborkák közé a spájzba, oszt roló le. Ugyanis minden szakítás etikátlan az elhagyott szemszögéből. Minden szakítás, minden újrakezdés arról szól, hogy az egyik lép, a másik viszont ezt nem szeretné, ilyen-olyan okból, stabilitás, kapaszkodó, érzelmi, anyagi függés, stb... és roppant sajnálja/sajnáltatja magát. Ha szépen kifejlődött kettejük közt a játszma, akkor az elhagyó félben olyan vehemens bűntudatot tud kialakítani egy perc alatt, hogy az inkább marad. Ilyenkor szokták előhozni, hogy eldobsz mindent, száz év házasságot, közös gyereket, közös emlékeket, közös nyarakat, közös bánatot, sikert, pedig én neked áldoztam a legszebb éveimet, a fiatalságomat, nekem köszönheted ezt meg azt, stb.
Nagyon ritka a közös megeyezésen alapuló szétválás. Az összes többi etikátlan volna? Ki dönti el, hogy mi etikátlan és mi nem? Ami a másiknak fáj, az etikátlan? Dehát mindig fáj! Ha én felmérem, hogy a kapcsolatunk nekem már nem elég, engem már nem fejleszt, engem már nem melegít, nem inspirál, akkor is maradjak, csak azért, mert elmenni etikátlan? Vajon inspirálja, melegíti, boldogítja-e a másikat az ilyen kapcsolat? Nem csupán arról van szó, hogy ő nem mer lépni? Például, mert kényelmes? Vagy mert abban az illúzióban ringatja magát, hogy még szeret? Vagy mert az ellaposodott kapcsolatban nullára zuhant az energiaszintje?
És tovább megyek. Ha mellette maradok, mert megsajnálom, amiért öregecske, amiért bánatos, amiért már amúgy is leéltünk együtt száz évet... vagyis ha szánalomból mellette maradok, az nem etikátlan? Nem etikátlan lesajnálni a másikat? Nem etikátlan nem hinni, nem bízni benne? Nem etikátlan csupán azt látni benne, hogy „idősödő feleség" lett, ahogy ön írja, és figyelmen kívül hagyni, hogy kedves, édes, humoros, meleg, jó és okos? Nem esélyt adni neki arra, hogy ő is újra szállhasson, boldoguljon, az nem etikátlan? Maradjunk együtt és szenvedjünk ketten tovább: ez volna az etikus?
Lehetetlenné tenni, kisemmizni, megfosztani, akadályozni szülői jogaiban, kipletykálni, erálulni, bemocskolni, meghurcolni... Igen, ez mind-mind etikátlan. De elhagyni?
Azon a reggelen újra összemordultunk a párommal. Ekkor nekiszegeztem a kérdést, ami már oly régóta foglalkoztatott: mondd, te boldog vagy velem? Ő persze dühös lett és kiabált, hogy nem, nem és nem, egyáltalán nem boldog. Akkor menj el, mondtam.
Ő persze nem akart, én voltam, aki lépett, és meggyőződésem, hogy mához egy évre olyan boldog lesz, mint velem talán soha. Hiszek ebben, mert becsülöm őt és sokra tartom. Ha vele maradtam volna "szánalomból", azzal bár a játszmánknak kedvezek, porig aláztam volna. Egyszer talán ő is belátja. És Ön? Ön hogy látja? :))
Az igaz, hogy az emberek egymásnak tesznek esküt, ígéretet fogadalmat, de ez mindenben, minden téren így van. A katonai esküszegés az illető halálával is végződhet. Az eskü lényege, a másik félben való bizalom elültetése, ígérettétel az adott szó betartására. A templomi eskü is a házasulandók együtt maradását hivatott betartatni, mert akkor még nem létezett más polgári törvény. Az eskü, ígéret vagy fogadalom másik oldala az ember emberi mivoltának a bizonyítása, ugyanis a be nem tartott szó az illető becsületességét emberi létét, hitelét kérdőjelezi meg. A mostani törvények pedig, már a büntetések enyhítése révén a hazugság létjogosultságát bizonygatják.
Az egyneműek házassága, azok joga a gyerekneveléshez pedig megkérdőjelezi, a különböző neműek veleszületett jogait. A másság (mostani szóhasználattal) genetikai rendellenesség, betegség (orvosilag bizonyított), ami eleve gátat szab más emberek nevelési jogához. Addig amíg az egynemű párkapcsolat a szex színesebbé tételét szolgálja, addig senkinek semmi köze hozzá, de amelyik perctől a szervezete kötelezi ennek művelésére az már betegség. Példa erre az amerikai nő aki gyereket vár, levágatta melleit, szakállat növeszt és férfinak nevezi magát, vagy a német fiú aki szintén művileg részben átváltoztatja magát nőnek. Az ilyen emberek csak a saját beteges felfogásuk szerint élik meg a másneműséget, holott a valóságban egyiket sem ismerik meg teljesen. Az a gyerek amelyik ilyen közösségben nő fel, azt látja, tapasztalja azt a példát veszi, a neveltetése folytán összezavarja biológiai identitását. És végül az egyneműeknek nem lehet saját gyerek, esetleg egyik félnek.
Ha már így belemegyünk ebbe, én kétféle etikát különböztetek meg. Az egyik levezethető az emberből magából, mint társas lényből, a másik egyszerűen az együttélés társadalmi szabályaiból áll és erősen kultúrafüggő. Az evolúció csoportszelekció keresztül tette olyanná a mai embert, amilyen, és így rengeteg olyan ösztönös viselkedés és értékítélet beépült belénk, amely annak idején hasznos volt. Így pl. a csoporton belüli agresszió gátolt volt, a csoportok közötti agresszió viszont elvárt, vagy megengedett volt. A csoporttagok egymás iránti segítőkészsége ugyancsak amolyan biológiai erkölcsi parancs, s rokonság fokával egyre erősebb. Az anya-gyerek kapcsolatot is biológiai erkölcs szabályozza. De pl. a csalásdetektálás és maga is csalás is, mint nyerő stratégia, evolúciós termékek. A csalót ösztönösen le akarjuk leplezni és ösztönösen elítéljük, mert evolúciós értelemben csoportromboló hatású az, aki kihasználva a kölcsönösség elvét, egyoldalú nyereségre tesz szert. A bosszúvágy ugyancsak evolúciós termék, a törvények igyekeznek gátat szabni a szemet-szemért, fogat fogért elvnek, de láthatjuk, hogy ez bennünk van.
Ha az etikát ilyen szociobiológiai vetületben vizsgáljuk, akkor világossá válik, hogy az erkölcs eredendően evolúciós jelenség, a csoport együttélését szabályozó ősi viselkedésminták. Ezeket csoportban élő állatoknál is megfigyelhetjük.
Ha most alkalmazzuk, mondjuk ezt a párkapcsolatokra, akkor természetesen nem jutunk könnyen dűlőre. A szaporodási vágy hajtja pl. a férfit, hogy új házasságba menjen, ha már felesége nem termékeny, másfelől viszont a kölcsönösség elve alapján csaló, ha mondjuk a felesége szorgosan munkálkodott évtizedeken át a háttérben, hogy egyengesse férje karrierjét, majd az pedig idős korára cserbenhagyja.
Megítélni a dolgokat ritkán lehet egyértelműen. De én úgy vélem, ha valaki dönt, akkor vállalja azt is ezzel, hogy tettét ellentmondásosan ítélik meg. Az altruizmus is evolúciós termék, de az önzés is. A hűség is az és a hűtlenség is. A bizalom is és a féltékenység is. Nincsenek végleges megoldások.
Az egyén boldogságkeresése sokszor mások boldogságán való átgázolást jelent. Ez van, ezen nem tudunk segíteni. Nem jobb dolog az egyik vagy a másik csapatnak szurkolni. Az etikátlan szakítás az, ahol mondjuk az egyik fél csaló, mert elhitette éveken át a másikkal, hogy minden rendben van, igénybe vette a másik idejét, szeretetét, gondoskodását, de a kölcsönösséget csak érdekekből színlelte. Nem etikátlan a szakítás, ha pl. a kapcsolat fokozatosan ment tönkre, a felek, vagy az elhagyó fél igyekezett sok mindent megtenni, hogy megjavítsa a kapcsolatot, de mivel az nem ment, hát végül a végső megoldáshoz folyamodott. Itt véleményem szerint nem történik csalás. Természetesen ezekben az ügyekben is, senki nem kényszeríthető, hogy maga ellen valjon, tehát a csaló is állíthatja, hogy ő mindent megtett, ő időben jelezte, stb. A közvéleménynek viszont joga van ezt nem elhinni.
Az előítéletek tudományos köntösben is előítéletek maradnak. Az egyneműek házassága semmiben nem sérti a különneműek mnevelési jogát. nem is értem pontosan mi ez. Amit Maga genetikai rendellenességnek nevez, az genetika változat. Ha holnaptól genetikai rendellenességnek nevezzük (megint) a zsidó vagy cigányszármazást, akkor visszajönnek a fajtörvények? Azt hiszem, meg kéne gondolnia ezeket a szavakat, mert maholnap esetleg a Maga genetikai profilját nevezi ki valaki genetikai rendellenességnek, és törvényileg fogja szabályozni, szaporodhat-e vagy sem. A 20-as 30-as években az amerikai majd német pszichiátria pusztán az elmeállapot alapján az eugenika nevében sterilizálni kezdte az embereket. A nélmetek még tovább mentek, megölték azokat, akik szerintük alkalmatlanok az életre.
Ez nekem úgy hangzik, mintha a homoszexualitás egy járvány lenne, amit cseppfertőzéssel lehet elkapni. Hát nem. Attól, hogy megengedjük a homoszexuálisoknak, hogy ugyanolyan szabad és független (mondhatni "normális") emberi lényként funkcionáljanak, mint heteroszexuális embertársaik, még nem fognak "elszaporodni". Tudomásom szerint a homoszexuálisok aránya a társadalomban meglehetősen konstans, korszaktól, törvényektől és közfelfogástól függetlenül.
Hogy miért beteg a homoszexualitás, hát íme : "A betegség az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek."
Amit leírtál fentebb a "normális" embereket "sértő" szemléletről, nos: a homoszexuális emberek is normális emberek, és nem látom be, hogy miért lennének ők másod- vagy sokadrendű személyek a szexuális beállítottságuk miatt?! Miért lenne az meggyalázása bárminek is, hogy ha ők szeretik egymást, akkor megillessék őket ugyanazok a jogok, amelyek a tőlük eltérő szexuális beállítottságú embereket illetik? A törvény nem azt mondja, hogy ezentúl kötelező azonos neműekkel házasságot kötni, hanem megadja azt az alkotmányos jogot, hogy két, egymást szerető ember törvényesen is párt alkothassanak, annak minden anyagi és jogi előnyével és kötelezettségével együtt. Ettől te és még a társadalom másik 98%-a nyugodtan házasodhat (élhet együtt, szeretkezhet, stb.) vele ellentétes nemű emberekkel. Egyébként heteroszexuálisok között is szokás fenékbe... :o)
Továbbmegyek: milyen büntetést szabnál ki azokra, akik nem akarnak házasodni, nem akarnak gyereket szülni/nemzeni? Hozzuk vissza a "dicső" Ratkó korszakot? Mert az is abnormális, ha egy nő nem akar gyereket? Sőt, legyen tilos a fogamzásgátlás is, hiszen az is "sértő" a gyermeket vállalók számára. Az se "normális", hogy egy nemi aktusból szándékosan nem lesz gyerek, nem igaz? Hiszen a szaporodás a normális.
A betegségdefiníciódhoz csak annyit: mi az, hogy "normális"? A homoszexuális számára ugyanis az a normális, hogy ő a vele azonos neműekhez érez vonzalmat. És ismétlem: ez a TE szaporodásodat, életedet, egészségedet nem veszélyezteti. Max. az, hogy intoleráns módon ezen rugózol és folyamatosan rémképeket gyártasz olyan világról, ami nem fog eljönni.
Visszatérve még egy kiscsit, ezt hogy érted?"Soma, remek ez a konnektor hasonlat, de az áramot a nő adja."
Nem együtt hozzák létre?
Egyetértek az előttem szólóval.
Valami ilyesmi…
Nem az én életemet féltem, de aki így gondolkodik csak a mába az nem érdemli meg a holnapot, mert az esőerdő irtás sem veszélyezteti az én életemet……
És hogy megértsd nem a homokosok viselkedése a bántó, és nem csak azoké, hanem az a közöny, ahogy bánnak vele. Ugyanez a helyzet az AIDS-el is, mindenki sajnálkozik, magyaráz, bábáskodik, viszont a gyógymód megkeresése, a terjedés megakadályozása senkit nem érdekel.
A közöny a legnagyobb bűn. A homoszexualitásról már csak azért is beszélnek elnéző módon mert a betegségen kívül divattá is vált, és olyan magas rangú emberek űzik, akiket nem mernek piszkálni.
Ez az én véleményem, utolsó, nem kell válaszolni rá !
Jó, vicceltem, lehet így is, úgy is érteni. De általában a nők villanyozzák fel a férfiakat. Nem?
@Soma: Én úgy vettem észre, mindig a NŐ választ. Szerinted? :-)
@menasagh: homoszexualitás: a szexuális irányultság ösztönös. az ösztönöket nem lehet befolyásolni. nem lehet gyógyítani, nem lehet "űzni" hanem csak elfogadni, beletörődni, együtt élni vele. ugyanolyan ösztönös a homoszexuálisok szexuális késztetése, mint a tiéd, és kb annyira is gyógyítható, mint a tiéd. ha ezt nem tudod elfogadni, akkor az nagyon korlátolt gondolkodásra vall.
Az ösztön lehet állati, gyilkos stb. srb. amit igenis lehet befolyásolni, gyógyítani és lehet űzni, viszont nem szabad elfogadni. Íme a meghatározása:
"Időtálló, veleszületett bonyolult viselkedésmódok, amelyek a tudatosság bekapcsolódása nélkül következnek be és bizonyos környezeti ingerek vagy a fejtársak viselkedésmódjai váltanak ki."
Aki pedig ennek helyt ad az ilyen megnyilvánulnak, az maga is a a hatása alatt van.
A bolond, aki a fejét a falba veri az is valami ösztön nyomására tesz.
Igen, bizonyos szempontból a nő választ - más aspektusból mindkét fél.
Sejt szinten a fogantatásnál a következő történik: a sok millió spermium egymással versengre kelve küzd, hogy elérje a petesejtet, aminek több tucat karocskája van, és ő dönti el, melyik spermium előtt nyilik meg, vagy zárul be.Tehát már itt elkezdődik a nő választása, döntése.
De végülis mindkettőnk választása, hogy együtt leszünk-e...
hiába választ a nő, ha a pasi nem akarja.
A nőknek sokkal rafináltabbak a társszerző ösztönei.
Az atomok és molekulák véletlenszerűnek tűnő mozgásában van rendszer, de azt nem a molekula szintjén tudjuk leírni. Pl. a sok levegőmolekula összevissza rohangálása egy tartós állandó nyomást jelent egy edény falán. A rádióaktiv anyagoknáél nem tudjuk megmondani, egy konkrét atom mikor fog kettéhasadni, de meg tudjuk mondani, másodpercenként hány fog mégis lebomlani. Az emberi kapcsolatok alakulását rengeteg motiváció, megfontolás, ideológia befolyásolja. Adott kapcsolat alakulását lélektanilag lehet megérteni, az emberi kapcsolatok összességének alakulását viszont az egyén felett álló történeti, kulturális stb. törvényszerűségek magyarázzák. Egy konkrét válást megérthetünk a felek lelkiéletének elemzésével, de a válás gyakorivá válása társadalmi szintű magyarázatokat igényel.
Ugyanaz a jelenség az elemzés szintjének függvényében mindig más alakot ölt. Ami egyéni szinten galádságnak tűnik, az evolúciós nézőpontból érdekérvényesítés. Ami egyéni szinten ragaszkodás, az etikai nézőpontból hűség és felelősség.
A problémát mindig az szokta okozni, amikor az emberek átugranak elemzési szinteket, és mondjuk etikai elvárásokkal élnek, miközben nem mondjáék meg, lelki realitás szintjén azt hogyan kéne csinálni. Az evolúciós nézőpont nem helyettesíti a társadalmi-etikai-lélektani szinteken történő magyarázatot, ez egy nézőpont. Nem idegenebb az Élettől, mint a szubjektív élmény szintje, csupán elvontabb elemzési szint. De ugyanannyira jogosult. Amikor valamit nagyon nem értünk, mindig érdemes egy-két szinttel feljebb lépnünk, mert ami közelről érthetetlen, távolabbról törvényszerű lehet.
Új hozzászólás