Britney Spears az elvesztett gyámsági felülvizsgálati pere után kitálalt.

Az énekesnő 2008 óta van az apja gyámsága alatt, és csak most tudta elérni, hogy saját ügyvédje legyen, és megtámadhassa a gyámságot. Az első fordulót nemrégen elvesztette, de most elkezdett a közösségi médiában részleteket közölni a gyámság éveiről.

A saját húga rabolta ki a világsztárt?

Britney Spears már gyámság alatt 2011-ben az MTV Video Music Awards díjátadóján – Fotó: Frederic J. Brown / AFP

Britney többek között 25 év után menedzserének, Larry Rudolphnak is búcsút mondott, miután bejelentette, többé nem hajlandó színpadra állni. A fellépéseinek hasznát ugyanis nem látja.

- írta meg a Blikk.hu.

Az énekesnő nehezményezte, hogy húga Jamie Lynn helyette ugrott be egy fellépésre amelyen ő nem tudott, vagy nem akart megjelenni. Ám ennél komolyabb vádakat is megfogalmazott.

2008 óta Britney édesapja, Jamie Lynn Spears rendelkezik a szupersztár vagyona fölött, melyből számos más családtagot és alkalmazottat is fizettek. A pletykák sokáig arról szóltak, hogy az egyetlen hozzátartozó, aki nem Britney pénzéből él az énekesnő húga, Jamie Lynn, ám mint kiderült, ez sem teljesen igaz.

Tavaly augusztusban ugyanis nyilvánosságra hozták, hogy Jamie Lynn a megbízottja Britney több millió dolláros vagyonkezelői alapjának, melyet még azért hozott létre 2004-ben, hogy megvédje hatalmas vagyonát és gondoskodjon gyermekei jövőjéről. Az alapból mostanra az összes vagyont átutalták olyan számlákra, melyeknek az előadó húga a letétkezelője.

Forrás: Blikk.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ha nekem ilyen apám lenne, hamar árvává,meg egykévé válnék...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.