A zenekar menedzsere arra kérte a rajongókat, hogy most ne menjenek oda Kóborék házához gyertyát gyújtani, hagyják gyászolni a családot.
Trunkos András, az Omega zenekar menedzsere a Blikknek mesélte el, hogy miképp miképp zajlottak Kóbor János utolsó órái, mielőtt a legendás énekes hétfőn elhunyt a koronavírus miatt.
Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja – tudatta a zenekar a Facebook-oldalán 2021. december 6-án. A felvétel a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes budapesti koncertjén, 2017. december 28-án készült.
Fotó, címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
Szegény Mecky nem ébredt már fel, így a szerettei nem tudtak vele beszélni, nem köszönhettünk el tőle (...) A felesége, Zsóka rendszeresen járt be hozzá, hétfő reggel pedig szólhattak neki, hogy eljött az idő. Zsóka ott volt vele, fogta a kezét, amikor meghalt. Biztos vagyok benne, az, hogy a felesége mindennap bement hozzá, az a támogatás és szeretet, amit kapott, az tartotta őt eddig életben, amiatt tudott küzdeni, harcolni, ám a vírus legyőzte a szervezetét
- mondta el a lapnak Trunkos, aki azt is hozzátette, hogy Kóbor János és Deme Zsóka lányát, a 14 éves Lénát is nagyon megviselte apja halála.
A zenekar menedzsere a rajongóknak is üzent:
A családnak nagyon nehéz most. Rendezni kell a soraikat, elfogadni az elfogadhatatlant. (...) Több rajongó is megjelent a házánál és mécsest gyújtottak Mecky emlékére. A család tudja, hogy sokan szerették őt, értik a fájdalmukat, és köszönik a rajongók támogatását, ám arra kérünk mindenkit, hogy ne menjenek oda a házhoz, hagyják csendben gyászolni őket. Tartsák tiszteletben azt, mekkora lelki terhet jelent, hogy a kapu előtt ott égnek a mécsesek. Lesz majd megemlékezés, ennek pontos időpontjáról és helyszínéről tájékoztatjuk a rajongókat, ahogyan a temetésről is.
A temetés kapcsán már nyilvánosságot látott egy-két információ, amelyről ebben a cikkben számoltunk be a Bors nyomán.
Forrás: blikk.hu
Kevesek teszik ezt meg! Mi van ha elköszön, aztán mégis felépül?! Ne legyünk már szentimentálisak!