Tóth Gabi az M5-ön futó Ez itt a kérdés című műsorban bukkant fel, a kerekasztal-beszélgetés témája a Keresztény ember és a zene volt. Az énekesnő mellett Andelic Jonathan Jotaés Dolhai Attila voltak vendégek.

Tóth Gabi szerint keresztényüldözés van, majdnem megszállta az Ördög
Kép: YouTube

Tóth Gabi azzal kezdte, ő minden színpadra lépés előtt imádkozik, a csapata pedig nagyobb részt vallásos emberekből áll, de akik nem azok, „ők is elfogadóak”.

Az Isten adománya természetesen meg tudja részegíteni az embert. Én hiszek a sötét oldal erejében is, ez egy állandó küzdelem tud lenni, állandóan kísért minket. Sokszor éreztem én is, hogy az Ördög ott liheg a nyakamban. De valahogy mindig az a lényeg, hogy tisztán tudom tartani a hitemet, hogy nem tudta átvenni az irányítást.

- nyilatkozta, majd arról beszélt, szerinte nehéz időket élnek a vallásos emberek.

Azt gondolom, hogy azokat az időket éljük, amikor bátornak kell lenni. Hiszem, hogy azért valahol egy keresztényüldözés van. Én ezt tapasztalatból is…

Tóth Gabi kifejtette, Isten ajándéka az a tehetség, amit a zenészek kapnak. Neki félelme is, hogy el ne vegyék tőle, hogy „méltó lehessen erre”.

Forrás: 24.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
Tóth!Nem az ördög szállt meg hanem az eszed ment el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
Ez is megbolondult már. Nagymagyar, nagykeresztény 8 általánossal!
sgl
Én csak azt kérdem, az iylen hirtelenmegtérő álkereszténykedő selejtek nem inkább elriasztják az embert a kereszténységtől?
Nem inkább negatív hatása van a kereszténységre nézve??
szép új világ
Rád férne egy kis pihenés! Kérd meg Patakit, hogy vigyen magával ha legközelebb kiruccan a Szíriuszra.
Nessy
Drága "művésznő"! Ne féljen, hogy megszállja az ördög! Az ördögnek is van esztétikai érzéke!
ómió
Keresztényüldözés!? A "művelt" Nyugaton már szó szerint!
Dr. Proktor
Jajj, remélem nem éri utol mert akkor megsunázná...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.