Tóth Gabi a Scrutonban vett részt egy életút beszélgetésen, ahol nyíltan(?) válaszolt a feltett kérdésekre, és állította: bárkivel leül beszélgetni, nem fél senkitől és semmitől.Tóth Gabi a kormányhoz fűződő viszonyáról beszélt – Beletörődött abba, hogy NER-énekesnő

Fotó: TV2

A Megasztárban felfedezett énekesnő az elmúlt időszakban egyre gyakrabban nyilvánul meg a hittel, magyarságtudattal kapcsolatban és tűnik fel kormányközeli rendezvényeken. Éppen ezért sokan „NER-énekesnőként” emlegetik, pedig – mint állítja –, több esetben nem is foglalkozott azzal, hogy kormányközeli-e a felkérés vagy sem. Ilyen volt például amikor 3 éve elkészítette az Egy az isten című dalt, ami a Kásler Miklós által vezetett Magyarságkutató Intézethez köthető.

„Azt tudtam, hogy ez egy ismeretterjesztő film lesz az iskolásoknak. Azt mondtam, csináljuk, főleg, ha a gyerekekről van szó. Ekkora naivitással vágtam bele. Akkor jött egy iszonyatos cunami, azt sem tudtam, hova nézzek. Talán két fokkal ez tovább lett tolva, mint kellett volna” – idézi a Telex Tóth Gabit.

Gabi megnyilvánulásaival folyamatosan a támadások keressztüzében él, és bár igyekszik megmaradni Tóth Gabinak, de úgy érzi, karaktergyilkosságban van két éve, de megedződött.

„A NER-énekesnő, meg az Orbán Viktor nem tudom, mijéből kilógó valami olyan alacsony szint, amivel nem éri meg foglalkozni” – mondta Gabi, aki bár több médiummal nem állt szóba az utóbbi években, mégis hangsúlyozza: "Bárkivel szívesen leülök beszélgetni, nem félek a rossz kérdésektől. Nem félek senkitől és semmitől”.

Forrás: Telex
Fotó: TV2

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
NER pacsirta Gabi, kóros közelségben a köpcös kórsággal...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/298260621_511758567419007_2847139305857616182_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=-gB8vJqvYl8AX8IuKwi&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCHUi5l4eB6lYvy1b7d3AGKmAE3Pb70rodu0SemtNKeRA&oe=643F2EE4
Tóth Gabi órája 7 millió Ft. Ez igen, mit lehet ehhez szólni? Valamit jól csinál ez a hölgyike,az éneklésen kívül. „Ha tudtam volna, hogy 7 milliós Rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna Istenben”
www.nyugat.hu/var/improxy/bnl1Z2F0XENsYXNzZXNcRkhEUGljdHVyZQ__/92/54/925487_toth_gabi_oraja.jpg?m=1660895398
Tóth Gabi+ Viktor. Itt nincs fajkeveredés. Kolompár Totovics Winettou! Ez ütött mint a buszkerék. Csak úgy sugárzik a tekintetéből az értelem, mert ő alapélelmiszert iszik minden nap!
twitter.com/janos_hary/status/1600527386096898050
Juhász István
@Horizont. Azzal a 8 általánossal csak TANITJA a magyar fiatalokat, hogy nem fontos a tanulás, elég ha valamiben jó vagy, a többit megadja az élet. Persze nem mindegy az sem, hogy " ki- kinek a barátja ", merre húz a szive / az ÉRDEKE /. És lám, lehet valakiből Zsűritag, dönthet sokak sorsa felett, eldöntheti, hogy lehetsz- e énekes, vagy maradj a kaptafánál... Ne félj, sohasem fog LEÉRETTSÉGIZNI... az olyan snassz ...
balos
@Juhász István: Ez a picha egyben jó de abban kurvára olyan buta,mint a többi celeb kurva!Különben már rég bujdokolna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.