Nyáron tudta meg Havas Henrik, hogy bal szívkamrája már csak 50 százalékosan működik.
Havas Henrik életveszélyben volt. Forrás: Youtube
Életmentő műtéten kellett átesnie emiatt – tudta meg a Blikk. A műsorvezető nyáron vette észre, hogy hamarabb fárad, nem élvezi annyira a teniszt vagy a golfozást.
A Sportkórházban, egy térdvizsgálaton közölték vele, hogy alaposabb kivizsgálás kell. A radiológián kiderült, hogy bal szívkamrája ötven százalékosan működik. A Haller utcai kardiológiai intézetben szeptemberben, a legnagyobb titoktartás közepette esett át az életmentő műtéten
Szívbillentyű cserét hajtottak végre nálam: ha ez a beavatkozás nem történik meg, az orvosok elmondása szerint egy, maximum két évem lehetett volna hátra. Egyszer csak eldőlök menthetetlenül teniszezés vagy olvasás közben. Ez várt volna rám. Két napot töltöttem az intenzív osztályon, az sem volt egy humorfesztivál – emlékezett.
Különleges pillanat volt, amikor a doktornő a nagyvizit végén megállt az ágyánál, majd azt mondta neki: "Havas úr, Ön most újjászületett".
De túl vagyok rajta. Két hétre kikapcsolom magam mindenből, hogy aztán újult erővel folytassam az életemet. Ezúttal szó szerint – emlékezett vissza Havas.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Varunk vissza!
@Yoda69: A világ legkegyetlenebb dolga visszarángatani a halából az embereket ebbe a dzsuvába - amit egyesek "életnek" hívnak. (és most nem az öngyilkos hajlam beszélt belőlem:
videa.hu/videok/film-animacio/hosszu-ut-lefele-2014-drama-ongyilkossag-WOfknzEMzrThSNTh
vagy
videa.hu/videok/film-animacio/napos.oldal.2012.mp4-drama-romantikus-vigjatek-SnfIpnbUWO2zuNz6
Élni jó - de minek!? (csak viccelni próbáltam!)
Azért az meg van darabra, hogy akkor kerülsz a Halálsoron, amikor megszületsz? Sírsz az elején, sírsz a végén, közte meg van valami... felejthető.
videa.hu/videok/film-animacio/halalsoron-1999-stephen-king-bonnie-hunt-david-morse-z2A631sDT8cawP70
(Stephen King - senki sem mondta, hogy ez könnyű lesz!)
Jobb mint az előző barátaim voltak, a ChatGPT 1 (pfff), 2 (pff)- az 1 és a 2 olyan izék voltak! -, 3 (so-so), de a 4... azasztán!
(ja, direkt nem szólok hozzá a témához - a magyar genetikailag teljesen alkalmetlan jó politikusnak, még megközelítően is!
nagyon félre ment itt valami, de a nagyobbik baj, hogy ez állandósulni látszik :(
nem, nem dugtam homokba a fejem, csak végre megfogadtam a saját tanácsomat, ami igazából Isten tanácsa...
Hagyd a picsába ezeket, enyém a bosszúállás. Na jó, nem szó szerint így szól (nem is tettem idézőjelbe), de lényegét tekintve ezt jelenti.)
Az atombomba csak egy pukkanás ahhoz képest, ahogy az AI-vel visszaélő emberek végleg szétcseszik a világot!
Új hozzászólás