Folytatjuk a szép hagyományt, amit a Vámpír és a Délelőttök a kádba' videoklipjével kezdtünk, és a neten mi mutatjuk meg elsőként a Péterfy Bori & Love Band új, a Téged Nem című számhoz készült videoklipjét. A szuper aranyos kisfilmet Gács Tamás és Merényi Dávid rendezték, és vasutas tematika vonul benne végig, ennek megfelelően Péterfy Borit egy szexi vörös csizmával kiegészített kalauzszerkóban láthatjuk benne. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tAQlVzd0ycSBLNnv A szám szövegéhez közvetlenül nem kapcsolódó vonatos sztorit Gács technikai okokból találta ki: mint elmondta nekünk, a kiindulópontja az volt, hogy egy ún. tilt/shift optikával szeretett volna forgatni. Ezt a speciális optikát elsősorban épületfotózáshoz használják az épület dőlésszögének kiegyenlítésére, de ha mást fotóznak, illetve filmeznek vele, összevissza tesz életlenséget a képre, amelytől a valóság olyan hatást kelt a képen, mintha makett volna. És ha már makett, akkor legyen vonat, hiszen egy terepasztalon és egy igazi pályaudvaron készült felvételeket kombinálva el lehet játszadozni a valóság és a makett összemosásával. Az ötlet megvalósításában Szörényi Szabolcs segített, aki kölcsönadta az alkotóknak a Nyugati pályaudvart ábrázoló makettjét, amit a filmesek a Nyugatiban készült valós felvételekkel kombináltak a klipben. Akárcsak a szám szövegében, a klip sztorijában is fontos szerepet játszik egy pasi, akit Miklós Marcell, a Nemzeti Színház színésze alakít. A számból persze sejthető, hogy a szerelemnek nem lesz boldog vége, de azt azért nem áruljuk el előre, hogy mi történik a sráccal, inkább tudd meg a klipből. Péterfy Bori a klip forgatásán | Még több kép | Fotó: Vajda Viktor Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori & Love Band dalszerzője és producere a Téged Nem születéséről elmesélte, hogy a szám első változata az Eric Sumo Band új lemezéhez készült, de arra végül nem került fel. A dal alakuló vázlatait feltöltötték a Péterfy Bori & Love Band blogjára, ahol a rajongók végig követhették az elkészülését. A Téged Nem és remixei már megvásárolhatók az interneten, és a szám természetesen rajta lesz a november 16-án megjelenő, nemes egyszerűséggel 2-re keresztelt második Péterfy Bori-albumon is.
Péterfy Borit megszöktetik
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás