Bayer a show-tolvaj.

Bayer Zsolt tulajdonképpen büszke lehet magára.

Bábjáték a vásárban

Vona Gábor Izraelt szent tehénnek nevezte, akit nem szabad kritizálni, ám ő mindenkire ráürítheti lepényét.

Bayer féligazságai és a diák-korbács

A vékony jégen is nagyot lehet esni, és könnyebben be is szakad az ember alatt.

Bayer féligazságai és a diák-korbács.

... a magyarázkodás is. Sok emberi nem maradt benne, ahogy szerzőjében sem. Az, hogy ezt követően a Békemenet valóban a megbékélést szolgálja Bayer Zsolt vezetésével, az a korábbiaknál is kérdésesebb. Miközben egyre kevésbé kérdéses, hogy a diákság elleni fenyegetés az ellenük való szervezésének lebegtetése. Ez pedig már...

Bajnai szerint Bayer Zsolt foltot ejtett a Fidesz és Orbán Viktor becsületén

Jobb- és baloldali demokraták egységes kiállását sürgeti Bayer Zsolt szombati írása miatt Bajnai Gordon.

A cigány genocídium kívánatos voltáról

A mögöttünk álló hétvége nem épp eseménytelenül telt: kapott másfél milliárdot a vezetőbácsi kedvenc románmagyarja, adóelkerülési megfontolásból Oroszországba költözött Gérard Depardieu, valamint kiderült, hogy a magyarhírlap nevű természeti képződmény vezető kolumnistája most már nem a zsidókat utálja, hanem a...

Úri kaszinó

Hölgy ír, úr ír, mert hölgy írt előbb.

Erdős Virág levele a Magyar Hírlap szerkesztőségének

A költőnő hangsúlyozza, hogy Bayer Zsolt cikkében beidézett sorait eredeti jelentésükből kiforgatva, a vers tényleges szellemiségével ellentétes indíttatású, gyűlöletkeltésre alkalmas és uszító jellegű kirohanásának alátámasztására használta fel.

Fideszes üzenet

Az 5-ös számú tagkönyv birtokosa alighanem minden korábbi írásánál töményebben aljas, töményebben náci írásra ragadtatta magát: Ki ne legyen? Az írást a továbbiakban nem minősítem - meggyőződésem szerint rendőrségi-ügyészségi minősítésért kiált.

A tékozló fiú megtérése

Elég volt a balliberális médiaterrorból! Elég volt a „jópofizó” nemzetellenes percemberek kulturális rémuralmából! Barátaim, gyakoroljunk önkritikát és tartsunk bűnbánatot!

A diákok és a Békemenet.

A Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja január 7-re szervez országos fórumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti campusára, Okként azt jelölték meg, hogy a kormány valójában semmit nem teljesített a követelésekből.

A Bayer-i Orbán-támogatás elismerése.

Kövér László alighanem nosztalgikus hangulatba került, és ifjúságának az a korszaka csillanhatott fel szeme előtt, amikor még olyan dalra fakadhatott, hogy „Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk”. Lehet, hogy a Békemeneteket is ez a nosztalgia hozta létre, mivel kormányzat permanens szabadságharcának...

Wittner és a degesz

Inkább hallgassuk Mária nénit, ábrándozzunk, hogy egyszer majd a fogorvosnál mi is a Szent Koronára esküdhetünk, amely megtestesíti állkapcsunk folytonosságát

Orbánizrájt

Csesztessék csak egymást a népek, hányan voltak Bayer mögött, miért és mennyiért.

11 ember a Békemenet mellett - Schmitt Pál is mém lett

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, nem mondható sikeresnek a Bízunk a kormányban nevű Facebook csoport.

Antiszemitizmus leírni Cohn-Bendit és Schiff nevét egy Cohn-Benditről és Schiffről szóló cikkben?

Bayer Zsolt beperli Fischer Ádámot: a Magyar Hírlap publicistája nyílt levélben felelt a karmester vádjaira.

Nem indul be a médiahatóság Bayer Zsolt cikke miatt

Nem indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Hírlapban január elején megjelent és többek felháborodását kiváltó Bayer Zsolt-publicisztika miatt - értesült a Népszabadság.

Orbán és a "névtelen rohadékok"

Bizonyos kisebbségek, társadalmi rétegek sértegetését talán nem az EP-ben kellene keresni, hanem ólunk táján.

Bayer szerint a bloggerek "névtelen rohadékok"

Ismét éles elméjű társalgást közölt az Echo TV.

A zseniális Bayer Zsolt

Bayer Zsolt egyre gyarapítja életművét.

Holdrabló: Zsocaság

Bayer szépen beburkolja gyűlöletének valódi tárgyát a látszólag Stohl balesetéről szóló ideggörcsébe.

Holdrabló: Az ötös számú kiscsoportos

Nevessük ki Bayer Zsocát.

Holdrabló - Mint a segg

Bayer felvette a kötött kesztyűt, és lesüllyedt Pörzse sanya szintjére.

Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: "Húsz évet a húsz évért" (természetesen "a nép nevében", a világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették...).

„Ezt a nyolc évet nem úszhatják meg” – Bayer Zsolt és Széles Gábor Szombathelyen

A Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa és híres-hírhedt publicistája, ex-műsorvezetője nevére másfelesre telt meg a Savaria Mozi nagyterme.

"Betelt a pohár..."

Nem csak Bayer Zsoltnál, hanem a miniszterelnöknél is betelt a pohár, aki bojkottálná a Magyar Hírlapot.

Előfizetek a Magyar Hírlapra

Megkérem a közismert hazudozó hírében álló Gyurcsány Ferencet, hogy ne osztogasson itt nekem morális tanácsokat.

Internetdetektív � Véleménykép(p) � Színe és fonákja, avagy a karakterek visszaütnek

Az elmúlt napokban született néhány publicisztika.