Borókai: a Fidesz elveszti a kapcsolatot a valósággal

A Heti Válasz főszerkesztője is aggódik a Fideszért. Borókai Gábor friss vezércikkben a tapolcai választás kapcsán elemzi a Fidesz helyzetét. Nem fest rózsás képet a kormánypárt állapotáról.

Már Bayer szerint is lefelé tartó spirálban van a Fidesz

A Fidesznek ma nincs túl jó napja: nemcsak, hogy az unió már megint sallert osztott az országnak, de a békemenet eddig leglelkesebb szervezői is szóvá tették, komoly baj van a párt háza táján. Bencsik András arról írt , Orbánt már nem szeretik úgy, mint régen, Bayer Zsolt pedig bevallotta : a tapolcai vereség után "soha többé...

Megjelent a könyv, amit Bayer Zsolt szerint a háttérhatalom betiltott

Udo Ulfkotte a FAZ haditudósítójaként Irakban, 1988-ban“Magyarországon valaki, vagy valakik megvásárolták a kiadási jogokat, ellenben a könyv nem akar megjelenni.

Bayer már holnap odaadná az országot Vona Gábornak

Bayer Zsolt, ha lehetne ezzel kísérletezni, már holnap odaadná egy fél évre az országot Vona Gábornak – hangzott el a CÖF egyik sümegi rendezvényén, amiről az N1TV készített videót.

Bayer: Orbán csak azt nem tehette, amit a "gazemberek" számon kérnek rajta

A Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt most a Quaestor-ügy kapcsán fejtette ki véleményét .

Ilyen ütős csapat rakta össze az új Orbán-médiát

Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó eddigi médiás próbálkozásai finoman fogalmazva nem voltak túl sikeresek, az új jobboldali médiabirodalom mégis az ő vezényletével indul heteken belül.

A Nagy Menetelés

Már sokadjára esik meg a szívem szegény, szerencsétlen magyar kormányon.

Gazemberezés és médiabojkott? Két oldalról támadják Simicskát

Ahogy mi is megírtuk , hétfőn nagygyűlést – ami igen csak kicsire sikerült – tartott a Civil Összefogás Fórum és a Békemenet Sümegen, hisz nemsokára időközi választás lesz Tapolcán.

Ők vigyáznak ránk, bennük bízhatunk!

Ismerik a modern Magyarország zsenge demokráciájának őrzőit?

A CÖF-elnök üzent: újra akcióba lendülnek a békemenetesek

A CÖF és a CÖKA március 23-án hétfőre civil zarándoklatot szervez Sümegre.

Bayer szerint nagyot hazudik Simicska

A Magyar Hírlap újságírója szerint már önmagában az hazugság, hogy a Kádár-rendszerben megtörténhetett volna olyan, hogy egy őrnagy magához hív egy bakát és felolvas a róla szóló jelentésből. Bayer szerint, ha már "S. Lajos elkövető" beleállt a buliba, akkor szólhattak volna neki, hogy a legalapvetőbb részletekre ügyeljen.

Bayer szerint Putyin háborúja Amerika hibája

A Magyar Hírlap publicisztája arról ír , a Putyin elleni narratíva legfontosabb motívuma most az, hogy Putyin háborút vív a független Ukrajna ellen. De szerinte érdemes megvizsgálni az utat, ami a háborúhoz vezetett.

Bayer nagyon védi Putyin ellenforradalmazó koszorúzását

A Magyar Hírlap szerzője szerint akik elhitették, hogy Putyin ellenforradalmi emlékművet koszorúz, azok parancsot teljesítő, idegen érdeket szolgáló, cégéres gazemberek, ügynökök. Akik pedig átvették a hírt, csak vonyítottak a falka után, semmilyenek, egész életükben vonyítani fognak a falka után, és mélyen meg vannak róla...

Isten hozta Magyarországon, drága Vlagyimir Vlagyimirovics!

A Magyar Hírlapban hosszas lírai bevezető után finoman fogalmazva csontig nyal Putyinnak Bayer Zsolt magyar újságíró .

Zsolti asszony lepedője

Nem vagyok én normális - állapítom meg, nem először.

Bayer Zsolt elfogadja, hogy van felelőssége a gecizésben

Bayer azt állítja, nem tartozik Simicskának. A Magyar Hírlap újságírójával a hir24.hu csinált interjút .

Simicska kiakadt: Orbán egy geci

Bayer Zsoltra is mondta ugyanazt a nagyon-nagyon csúnya szót.

Bayer: Goodfriend, nektek kuss, ha a bevándorlás kerül szóba!

Bayer Zsolt, vagyis Orbán Viktor magyar hangja totál berágott attól, hogy "az aljas farizeus" amerikai ügyvivő Szent István intelmeit emlegette.

Bayer Zsolt spermákról, prolikról ír

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap nevű sajtótermék munkavállalója nem „fekete öves sperma” meg „retek proli mikroblogger”. Kifinomult úriemberként kikéri magának a média olyan álhíreit, melyekben csak „cseszegetik a kormányt, a Fideszt, és persze mindenekelőtt Orbánt”,…

Kétarcú fideszkarácsony

Érdekes tapasztalat volt megnézni mivel készültek a Párt tagjai az idei karácsonyra:- Orbán Viktor igyekezett a cukinál is cukibbnak látszani,- Bayer Zsolt meg a maga alá trottyantott szarhalmon trónolva izomból próbálta megfékezni, hogy ne üsse meg a…

Bayer Zsolt szeretet-üzenete

Bayer Zsolt „Szomorú karácsony” címmel látta jónak kifejteni, szinte szokásosnak tekinthető nézeteit.

Intenzív szag a nadrágjából

A karácsonykor sokak által körözött Bayer-cikk (MH, Szomorú karácsony, dec. 23.) egyetlen érdekessége az a feltűnően nagy törés, amely az írás dinamikájában érzékelhető.

Nyomor és Karácsony Bayer-módra

Lehet például, hogy csak Bécsig, de lehet, hogy egész Washingtonig gondol monstre békemenetet szervezni.

Karácsonykor fenyeget és uszít a "húszezer hivatásos tüntető" ellen Bayer

Ömlik a szájából a mélysötét förtelem még ilyenkor is.

Nem fideszes? Bayer Zsolt szerint Ön pitiáner, rohadék stb.

Ceglédi Zoltán tett ki egy összefoglaló poszot a Facebookra . Azt írja, összeszedte azokat a jelzőket az elmúlt időszakból, amiket Bayer Zsolt írt a publicisztikáiban azokról, akik nem szimpatizálnak a Fidesszel.

Vadat és halat

Hogy mi készül a Békemenet háza táján, mi fő a konyhájukon, mi rotyog az üstben, annak nem tudni, ki lenne a megmondhatója – hol Bencsik András tud bizonyosat a tervekről, hol Bayer Zsolt, a legbiztosabban talán maga Orbán Viktor, de hát neki hivatalosan semmi köze a szervezethez.

Menjetek már a…

Az a benyomásom, napról napra több hülye van. Osztódással szaporodnak, hasadnak, mint az atom, esetleg egy titkos farmon tenyésztik őket, nem tudom.

Bayer Zsolt azt üzente, hogy lesz Békement

Bayer Zsolt ugyan jelenleg nincs Magyarországon, de a Magyar Hírlap hasábjain azt ígéri, ha hazaér, megszervezi a következő Békemenetet.

A Békemenet szervezője szerint a 444 miatt kell áttérni az illiberalizmusra

Bayer Zsolt arról ír, anarki cikke a kötelező olvasmányokról a végső bizonyíték, hogy a liberális világ el fog pusztulni. Szerzőnk szerinte fonálféreg.