Szijjártó szétposztolja az ukrajnai háborúról a Facebookot, de az orosz felelősséget elfelejti említeni

Valószínűleg nem akarja megsérteni a barátjaként emlegetett Lavrovot, Putyinról nem is beszélve.

Lavrov most felfedte, hogy szerinte Ukrajna győzhet-e

A Nyugat azzal, hogy Ukrajnát a Krímre és Oroszország belső területeire mérendő csapásokra bujtogatja, és ezekhez nagy hatótávolságú eszközökkel is ellátja, azt bizonyítja, hogy nem akar konstruktív megoldást – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Hyppolit módjára hajlongott Orbán Putyin embere előtt Pekingben

Az már kedden kiderült, hogy Orbán Viktor valamiért nagyon ideges volt, miközben Vlagyimir Putyinnal találkozott Pekingben.

Szergej Lavrov házhoz ment a pofonért

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára a tanácskozást megnyitó beszédében helyből elítélte Oroszországot.

Lavrov: A Nyugat kényszeríti Kijevet az Oroszország elleni háborúba

A külügyminiszter szerint a nyugati országok megpróbálnak elszakadni attól az elvtől, hogy kerülni kell a nukleáris hatalmak közötti katonai konfliktus.

Az EU kérése ellenére Szijjártó találkozott az orosz külügyminiszterrel

Szijjártó Péter órákkal azután találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban, hogy az Európai Unió arra kérte a tagállamokat, hogy ne tartsanak kétoldalú megbeszéléseket az orosz féllel – írja az EuroNews .

Szijjártó Szergej Lavrovval parolázott az orosz mozgósítás után

Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkban, ahol mindketten az ENSZ-közgyűlés miatt jöttek. Vélhetően egy orosz tárgyalóban találkozhattak, mert a falról Putyin-portré lógott.

Az oroszok felelősek az élelmiszerválságért

Moszkva háborúja idézte elő a globális élelmiszerválságot, és az orosz gabonaexportőrök eleget fognak enni minden kötelezettségüknek - nyugtatgatta az orosz külügyminiszter az egyiptomi vezetőket afrikai körútja első állomásán, mivel Egyiptom a világ egyik legnagyobb gabonaimportőre, volt.

Szergej Lavrov és V. Putyin miatt új vasfüggöny ereszkedik le Európában

Új vasfüggöny ereszkedett le Oroszország és a Nyugat között, jelentette ki újságíróknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. De miért is? Oroszország megtámadta Ukrajnát azzal a kimondott céllal, hogy megbuktassa az ország demokratikusan választott vezetését;

Putyin halálos beteg és dühkitörései vannak? Megszólalt Lavrov az orosz elnök jelenlegi állapotáról

Az orosz külügyminiszter a francia TF1 és LCI csatornáknak adott interjút.

Váratlan fordulat: Putyin bocsánatot kért

Lavrov hitlerezése miatt.

Milyen kór rágja Putyin egészségét? - Szergej Lavrov orosz külügyminiszter válasza....

Hosszú évek óta keringenek mendemondák az egykor daliás orosz kormányfő, Putyin megromlott egészségi állapotáról.

Már 1 millió ukránt kényszeríthettek át Oroszországba

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter evakuációnak nevezi a folyamatot, de a bizonyítékok nem erre utalnak.

Háborús napló 63. - A harmadik világháború rémével fenyeget Lavrov

Reális veszélye van a harmadik világháború kitörésének – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfő este az állami tévé Pervij Kanal (Első Csatorna) A nagy játszma című műsorában.

Ukrajnai “békefenntartók”: A sok jókaró ember végül csak ránk hozná a III. világháborút

NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában.

Ukrajnai “békefenntartók”: A sok jókaró ember végül csak ránkhozná a III. világháborút

NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában.

Váratlanul visszafordult az orosz külügyminiszter gépe félúton Peking felé

A repülőgép Novoszibirszk felett váratlanul visszafordult.

Az oroszok szerint a mariupoli kórház bombázása „teljességgel megrendezett provokáció” volt

Az ukránok és a beszámolók mást állítanak.

Törökországban fog tárgyalni az orosz és az ukrán külügyminiszter

A tervek szerint csütörtökön találkoznak egymással – adta hírül az MTI.

Az orosz külügyminiszter azt mondja, a végsőkig folytatják a háborút

Oroszország csupa jó szándékkal van tele, mondá Lavorov, mint aki nem éppen most bombázta porig Mariupolt, Harkivot, Kijevet.

Szijjártó Péter: Az orosz légierő menekíti a Kazahsztánban rekedt magyarokat

Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt a közösségi oldalán.

Lavrov nem vár áttörést a Putyin-Biden-csúcstól

Oroszország nem vár áttörést Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök június 16-án esedékes genfi csúcstalálkozójától – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai sajtótájékoztatón.

Lavrov Szijjártóékról: „rögtön lopják a tollat” - Pontosítsunk, mielőtt kidumálnák: nem a magyarokról, hanem a jelenlévőkről!

Múlt pénteken járt Moszkvában tárgyalni Szijjártó Péter a gázbeszerzésről és a vakcinaszerződésről.

Putyin és Lavrov beleköp a budapestiek keddjébe-szerdájába

A Terrorelhárítási Központ hétfői közleménye szerint a szervezet látja el az október 29-én, kedden és október 30-án, szerdán Budapestre utazó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása során a személyvédelmi feladatokat.

Trump már békülne Putyinnal

Az Egyesült Államok Oroszországhoz fűződő viszonyának javítására törekszik Donald Trump amerikai elnök – jelentette ki Mike Pomeo amerikai külügyminiszter, amikor kedden Szocsiban fogadta őt orosz hivatali partnere, Szergej Lavrov.

Semleges, finn területen tárgyal az amerikai és az orosz külügyminiszter

Amerikai sajtóértesülések szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a pénteken kezdődő, négy európai országot érintő körútjának első állomásán, Finnországban találkozik orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is.

Lavrov: Washington fékezi a menekültek hazatérését

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem tud hatékony határozatot hozni a szíriai menekültek hazatéréséről az Egyesült Államok "destruktív" álláspontja miatt, Washington fékezi ezt a folyamatot – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában, a libanoni hivatali partnerével, Gibran Bászillal tartott...

Lavrov: Moszkva reméli, hogy a Nyugat nem szánja rá magát a "kalandra"

Oroszország reméli, hogy a nyugati országok nem szánják rá magukat az iraki vagy a líbiai forgatókönyv szerinti "kalandra" Szíriában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.

Lavrov: Moszkva válaszolni fog a nyugati országok „arcátlanságára" - Városi Kurír

Moszkva nem fogja eltűrni a nyugati országok „arcátlanságát", és válaszolni fog diplomatái kutasítására – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Taskentben a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Putyin külügyminisztere szerint a Nyugat allergiás az orosz sikerekre

A Nyugatnál allergiát váltanak ki Oroszország bel- és külpolitikai sikerei – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Szocsiban egy országos vezetkiválasztási vetélkedő finalistáinak.