48 nap múlva jön a Most vagy soha!

48 nap múlva, 2024. március 14-től látható a magyar mozikban a MOST VAGY SOHA!

Újabb milliárdokat kaptak – A Hunyadi lehet minden idők legdrágább magyar sorozata

Már 22,5 milliárd forintnál tart a költségvetés.

Gulyás Gergely megfejtette Tusnádfürdőn, hogyan kell jó történelmi filmet készíteni

A Blokád jól sikerül a miniszter szerint, mert „a hatalom általi megfertőzöttséget sikerül elkerülni”.

Átadták 2022 Magyar Mozgókép Díjait

Átadták az idei Magyar Mozgókép Díjakat a Magyar Mozgókép Fesztivál zárógáláján Veszprémben vasárnap.

A szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey lesz a főszereplője egy magyar tatárjárásról szóló filmnek – 1,26 milliárd forintból készíti az Űrgammák rendezője

Egy olasz bíborost, a film főgonoszát fogja játszani Kevin Spacey a Soós Péter által rendezett 1242 – A nyugat kapujában című műben. A rendező, aki korábban az Űrgammák sorozatot készítette az rtl.hu-nak erősítette meg, hogy már aláírtak a színésszel a szerződést.

Siker! Négy díjat nyert Bergendy Péter új filmje Spanyolországban

Négy díjjal tüntették ki a spanyol Sombra fesztiválon Bergendy Péter Post Mortem című új filmjét.

Két magyar film is meghívást kapott a 74. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába

Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 74. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét pedig a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű...

Spirál: május 13-tól a mozikban az új magyar film

Felméri Cecília első nagyjátékfilmjében egy férfi és két nő különös háromszöge bontakozik ki egy elszigetelt, de csodálatos környezetben, ahol titikok lapulnak a felszín alatt.

Vietnámban folytatják a 300 millió forintból készülő, vadonatúj magyar szerelmes film forgatását

Sikeresen befejeződött a Budapest, ahol a szerelem kezdődik címmel készülő magyar-vietnami koprodukció magyarországi forgatása, a felvételek Vietnamban folytatódnak a járványhelyzettől függően. 

Egymillió légy nem tévedhet; vagy mégis? — Lapzsemle

A Heti lapzsemle  válogatásában ezen a héten egy órákon belül bekövetkező eseményre összpontosítok.

Történelmi emlékezet és szándékos hazudozás — Lapzsemle

A múltat mifelénk állandóan a jelenbeli viták hazug elintézésére próbálják használni.

Drakulics elvtárs kritika

A film egyetlen dologban erős: a rendkívül vicces és találó mellékszereplők tekintetében.

Nyomorult satuban vagyunk, el kell húzni innen — Lapzsemle

Menjél innen, villámgyorsan; energiaipari koki; a kommünről reálisan Znamenák István ifjú színészként a Megáll az idő című filmben Őze Lajossal támasztotta a kocsmapultot.

Egy nap kritika

Meglehetősen kínos helyzetben érzem magamat Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje kapcsán.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:) kritika

Felnőttet játszó, mégis érzelmileg fejletlen kamaszok, elérhetetlen szülők, első szerelmek, külsőségek, bántó szavak, összetört bizalom és menekülés a halálba…

Volt egyszer egy téka kritika

A videotéka egy különös jelenség volt kis hazánkban. A nyolcvanas évek közepén robbant be a hazai piacra és igen hamar sikeres lett, míg nem a technikai fejlődés miatt lassú haldoklás után kimúlt. Béke poraira, mert nem keveset köszönhettünk.

Virágvölgy kritika

Csuja László játékfilmje sikeresen vette a Karlovy Vary Filmfesztivált, így természetesen a Popcorn Project sem hagyhatta ki.

A montreali filmfesztiválon mutatják be a Curtiz című filmet

A montreali filmfesztiválon mutatják be szeptember 1-jén Topolánszky Tamás Yvan filmjét, a Curtizt, amely Kertész Mihály (Michael Curtiz) világhírű magyar rendezőről és a Casablanca című filmklasszikus születéséről szól – hangzott el az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában vasárnap.

Hannah: A buddhizmus útja nyugatra - Interjú György Kessler Márta rendezővel

A dán Hannah Nydhalnak és férjének, Ole Nydhalnak kiemelt szerepe volt abban, hogy a buddhizmus elterjedjen a nyugati kultúrkörben.

Ma van a magyar film napja

A magyar film napja, amelyet hétfőn ünnepelnek, országos esemény, csaknem száz partner csatlakozott a kezdeményezéshez – mondta Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Vad Balaton kritika

A Vad Balaton című film nagyobb gyerekeknek is ajánlott, köszönhetően annak, hogy (talán a jeges és viharos Balaton ellensúlyozásaként) tele van cukibbnál cukibb állatkölykökkel, pelyhes kismadarakkal és hancúrozó ürgékkel.

Április végén lesz a Magyar film napja

Vetítésekkel és programokkal ünnepli számos filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat is a Magyar film napját április 30-án.

Lajkó - Cigány az űrben kritika

Kutyába sem veszik – tartja a népi mondás, ha valaki tényleg nem számít.

Vándorszínészek kritika

A megérzésem igazat súgott, el kellett volna kerülni ezt a magyar „sikert”. Semmiképpen sem ajánlanám a Vándorszínészek című filmet senkinek, kivéve annak, aki szereti együtt mondani a szöveget a színésszel ill.

Közzétették a Magyar Filmdíj jelöltjeit

Magyar Filmakadémia Egyesület vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy mely filmeket és mely alkotókat jelölik a Magyar Filmdíjra. Az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről versenyeznek a legjobb játékfilmnek járó díjért.

Áprilisi premierje óta mintegy 77 ezer magyar néző váltott jegyet a filmre.

M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor vígjátéka, a Brazilok nyerte a legjobb külföldi film díját a 15. Royal Bali Nemzetközi Filmfesztiválon, Indonéziában.

1945 kritika

Érdekes megszemlélni a magyar filmipar 21. századi pozitív minőségi görbéjét aszerint, hogy az évek során milyen kifejezésekkel illettük az mozikban látott filmeket.

Az első magyar film a Netlixen Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje lesz

Az Egyesült Államokban az online műsorszolgáltatón lesz majd látható az Arany Medve-díjas Testről és lélekről.

A Kincsem nyitó vetítésével indul ma este a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál

A Kincsem vetítésével nyílik meg csütörtökön este a 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Laemmle's Monica Film Centerben, ahol jelen lesz a film rendezője, Herendi Gábor is.

Ultra kritika

Még két fontos dolog miatt szeretnék agitálni az Ultra megtekintése mellett.