Vásárhelyi Mária: kedves EU! Be kéne fejezni a bábozást!

Vera Jourova, a jogállamiságért felelős EU biztos, szerint nincs értelme szankcionálni azokat az országokat, ahol a jogállamiság és a demokrácia súlyos sérelmeket szenved.

Vásárhelyi Mária: nekünk tényleg Mohács, vagy legalábbis Covid kell, hogy felébredjünk?

Nekünk tényleg Mohács vagy legalábbis Covid kell ahhoz, hogy végre kiderüljön, hogy milyen felmérhetetlen kárt és visszaesést okoz az országnak, hogy egy hatalmi tébolyban szenvedő, cezaromániás, erőszakos akarnok vezeti.

Vásárhelyi Mária: a szellemi alvilágot használják fel a tudomány és a művészet megsemmisítésére

Bár én nagyjából bármit el tudok képzelni a regnáló hatalomról, és tisztában vagyok azzal, hogy semmi sem idegen tőlük, ami az elnyomást és megfélemlítést fokozza, azt mégsem értem, hogy miféle hasznuk származik abból, ha a szellemi alvilágot rászabadítják az elvileg hozzájuk közelálló értelmiségre.

Vásárhelyi Mária: amikor a kevesebb több!

Azért legalább egy statisztikusi gyorstalpalót elvégezhettek volna a SOTE-n azok, akik most győzelmi jelentést adnak ki, a sikeresen elvégzett "reprezentatív" vizsgálat eredményéről.

Ki is terjeszt itt folyamatosan rémhíreket?

Meggyőződésem szerint Magyarországon ma egyetlen intézmény tagjait kellene felelősségre vonni rémhírterjesztés bűntette miatt, éspedig a magyar kormányt.

Vásárhelyi Mária: Nem értem!

Tényleg igyekeztem nagyon alaposan elolvasni annak az on-line konferenciának az anyagát, amelyet az Információs és Tecnológiai Minisztérium szervezett a koronavírus járvány magyarországi várható hatásairól és lefolyásáról.

Vásárhelyi Mária és Lattmann Tamás vitája, mit tehetnek és mit akarnak az ellenzéki pártok

Vásárhelyi Mária közösségi oldalán írt arról, hogy véleménye szerint a jelenlegi koronavírus-ügyi média zaj még az eddigieknél is jobban nyomja a sötétségbe az ellenzék pártok véleményét.

Még egyszer a Karácsony Gergely-interjú kapcsán

Vásárhelyi Mária szociológus, és  Gábor György filozófus  is elkötelezett demokrata.

Igenrendészeti gyilkosság és családtörténet

Nagymamám testvére Zacher Reska (39) és férje Klein Ernő (42) két gyermekükkel (8, 10) a Rákóczi úton, Budapest egyik legmodernebb épületében, a Guttmann-házban laktak egy tágas, nagypolgári lakásban.

Szél Bernadett, Lendvai Ildikó és Vásárhelyi Mária csak látszólag nem ugyanarról....

Három ismert gondolkodó - közíró nő, az aktív politikus Szél Bernadett az egykori pártelnök Lendvai Ildikó, és a szociológus Vásárhelyi Mária, egymástól függetlenül, látszólag  különböző témájú bejegyzést tett közösségi oldalán, de a látszat mint tudjuk néha csal. 

Vásárhelyi Mária: "A közvéleménykutatás nemcsak a közvélemény megismerésére, hanem manipulálására is kiválóan alkalmas."

Mindenki tudja, hogy a Századvég és a Nézőpont nem egyszerűen a kormányhoz közelálló, hanem a kormány által kitartott közvéleménykutató intézetek, amelyeknél évente százmilliós nagyságrendű közpénzek landolnak annak érdekében, hogy úgy manipulálják a nyilvánosságban a közvéleményt, ahogy az éppen a kormánynak...

Vásárhelyi Mária: Az MTA elleni támadás motivációja az Uniós pénzek és az MTA ingatlanvagyonának lenyúlási szándéka

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az MTA elleni támadás mögötti legfontosabb motiváció egyrészt az Uniós pénzek, másrészt az MTA hatalmas ingatlanvagyonának lenyúlási szándéka.

Vásárhelyi Mária: Nincs kegyelem

A 2010-es rendszerváltás utáni időszak egyik első, mélyen az emlékezetembe ivódott képe, amikor 2012 nyarának egyik legforróbb napján, kerekesszékben ülő, hiányzó végtagú vagy mankóval sántikáló, csontsovány, elgyötört arcú emberek gyülekeztek a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum előtt, hogy tiltakozzanak a...

Petíció a semmiágán

Kaptam az üzeneteket, hogy írjak alá egy petíciót, amelyben felhívjuk az EU figyelmét arra, hogy Magyarországon a szavazatok összeszámolása során választási csalás történt és megkérjük, hogy gyakoroljon nyomást a magyar kormányra a választások - EU -s biztosok részvétele melletti - megismételtetése érdekében.

Vásárhelyi Mária: ez maga a fideszes lakájmédia neonáci propagandája

És jó lenne, ha nem csodálkoznánk el minden alkalommal, amikor ilyesmi történik, hanem végre tudomásul vennénk, hogy igen, ez maga a fideszes lakájmédia neonáci propagandája, és csodálkozás helyett minden eszközzel megpróbálnánk fellépni ez ellen.

Vásárhelyi Mária: Mérhetetlen aljasság, ha a hatalom kizárólag az emberi tudatlanságra és butaságra épít - Városi Kurír

Sok van mi elborzasztó, de az emberi butaságnál és annak következményeinél kevés elborzasztóbb van.

Vásárhelyi Mária: Ennyit az emberi hitványságról

Vásárhelyi Mária: Ennyit az emberi hitványságról…

Orbán a pácban! - az igazi ok - Városi Kurír

Sokan leírták már, hogy Orbán Viktor mikor és mitől kerülhet bajba.

Bojkott, szavazás, vagy utcai pofozkodás - Városi Kurír

A szavazók megosztása bojkott pártiakra, illetve dönteni bátrakra jelenleg a kormánypártokat erősítheti.

Bojkottal a polgárháborúba?

Sajnos, elég nehéz elhessenteni a gondoltot, hogy az ellenzék jelen állapotában a bojkott ötlete nem más, mint önfelmentés.

Vásárhelyi Mária: Választási bojkottra fel!

Vajon leülnénk-e kártyázni egy partiba, ahol már a játék elején mindenki tudja, hogy az egyik partner cinkelt lapokkal játszik?

Vásárhelyi Mária: mitől látszik olyan erősnek a sziklaöklű Fidesz? - Városi Kurír

A legújabb hír, hogy Pécsett – a pórul járt elmondása szerint – kirúgták Horváth Tamást, aki a pécsi Református Gimnázium iskolai konyháján dolgozott szakácsként csak azért, mert aktívan részt vett egy legális, felszólalt a civilek melletti tüntetésen.

A csapda bezárult, Magyarország bentreked - Városi Kurír

Vásárhelyi Mária közösségi oldalán elmélkedik arról, a borzalmas tényről, hogy mit művelt ezzel a nemzettel a tudatos agymosás.

Vásárhelyi Mária az érdek-identitásról - Városi Kurír

Vásárhelyi Máriáról, a kiváló szociológusról az a hír kapott szárnyra még az ellenzéki médiában is, hogy kiáll a Jobbikkal való választási szövetség ötlete mellett.

Orbán Pató Pál Viktor - időhúzás CEU-ügyben

Az Esztergom vármegyei Pató Pál alszolgabírót meghazudtoló ráérősnek tűnő kormányzati viselkedés a Petőfi - változatban nem volt igazán sikeresnek mondható.

Vásárhelyi Mária a civil kurázsiról

A civil kurázsi lehet az, ami kihúzza Magyarországot a mostani félelemmel átszőtt apátiából.

Vásárhelyi Mária: nekem ne mondja senki.....

Az Őcsényben történtek magukban is felháborítóak, de az, hogy Orbán Viktor támogatólag állt a maga szította őrület élére, az lesújtó.

Vásárhelyi Mária: a "Sorsok Háza" léte attól függ, hogy éppen ki az erősebb kutya: Lázár János vagy Schmidt Mária

A tervezett időponthoz, 2014 tavaszához képest a Sorsok Háza beruházás egy évet csúszott, de az építkezés már így is rég befejeződött: a patthelyzet miatt, ami Lázár és Schmidt között kialakult, két éve üresen áll az épület.

Vásárhelyi Mária: Tegnap elbúcsúztunk Makk Károlytól

Vásárhelyi Mária szociológus keser-bús beszámolót posztolt közösségi oldalára Makk Károly, a magyar filmművészet egyik legfontosabb alkotója temetése kapcsán.