Sokaknak megfizethetetlen a dinnye, Varga Mihály vett is egy óriási darabot

Természetesen lefotózkodott vele.

Varga Mihály Tusványoson: Európának egyelőre szüksége van az orosz energiára

A Európai Uniót lényegében saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az ország stabilitását erősíti, hogy az államadósság negyedét ma már a magyar emberek tartják kézben

Na, most vegyék elő a közgazdasági tankönyveiket, mert az csak Münchaussen bárónak sikerült, hogy a saját hajánál fogva kihúzta magát a mocsárból.

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak – mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén, a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot ismertetve.

Közel félmillióan használják, hozzányúlhat a kormány a katás adózáshoz

Több ötlet is felmerült már, hogy a kormány hogyan nyúljon hozzá a katás adózáshoz, melyet ma Magyarországon közel félmillió munkavállaló használ. A kormány célja a visszaélések megszüntetése, legalábbis ezt hangoztatják. Egy másik, a kis- és középvállalkozásokat érintő adózás már biztos, hogy év végével változni fog.

Varga Mihály: még mindig tárgyalnak az Európai Bizottsággal a helyreállítási alapról

A pénzügyminiszter szerint idehaza még zajlanak az egyeztetések a katás adózásról, melynél meg akarják szüntetni a visszaéléseket, de közben a kiskeresetűeket kedvezményes adózását megtartanák.

Varga Mihály: "Magyarország a bizonytalan nemzetközi környezetben is képes önállóan, a piacról finanszírozni magát"

Ezért aztán 3 milliárd dollár és 750 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket Magyarország. 

Aggódhatnak a katás vállalkozók – Varga Mihály szerint hozzá kell nyúlni az adónemhez

Hozzá kell nyúlni a kisvállalkozói adóhoz. 

Elköszönnek Kásler Miklóstól: nem lesz benne a legújabb Orbán-kormányban

Lesznek meglepetések az alakuló kormány összetétele kapcsán.

Több kormánypárti politikus is szavazott már

Áder János leköszönő köztársasági elnök ugyanabban a szavazókörben voksolt, ahol Orbán Viktor is.

A választási ígéret-cunami újabb célpontja a felsőoktatás

A pénzügyminiszter 2700 milliárdos fejlesztést ígér a felsőoktatásban Egy hónapon belül a harmadik tudományos és innovációs park fejlesztésének elindítását jelentette be az Óbudai Egyetem, amelyekhez a kormány 57,5 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Zsámbékon.

Varga Mihály szerint az is Brüsszel hibája, hogy a forint történelmi mélypontra ért

A pénzügyminiszter az uniós szankcióban látja a forintgyengülés okát.

Új területen terjeszkedik az állam: az Orbán-kormány két biztosítóba vásárolta be magát

Magyarország 45 százalékos tulajdont szerez az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga úr, tessék mondani, Ronaldo melyik egytizedével méltóztatik többnek lenni?

Értem én, hogy Orbániában célravezető mindenhez megtalálni a focikötődést, de a kommunikátoroknak nem ártott volna, ha a Megafon gyorstalpalója mellett -előtt-után- más tudásukat gyarapító intézményt is felkeresni és ott szívni magukba a szakma csínját-bínját.

Varga Mihály: Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés +VIDEO

Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.

Varga Mihály: Február 15-ig mindenki megkapja az szja-visszatérítést

Február 15-ig minden érintett megkapja a családi adóvisszatérítést, a kormány 610 milliárd forintot fizet ki 1,9 millió embernek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a TV2 reggeli műsorában pénteken.

8,1 százalékra emelkedett a Babakötvény kamata

Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.

Magyar Hollywood: Varga Mihály szerint világszínvonalú filmes produkciók készülnek idehaza +VIDEO

Magyarország filmes helyszínből a világszintű produkciókat készítő országok sorába léphet - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Varga Mihály: a kormány folytatni fogja az adócsökkentéseket

Mert olyan jól áll a gazdaság bővülése.

Karácsonyi bevásárlás: Az Aegon és az Union Biztosító is magyar tulajdonba kerülhet

Egyetértési megállapodást írt alá Magyarország és a Vienna Insurance Group (VIG), aminek köszönhetően a magyar állam tulajdont szerezhet az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban - jelentette be Varga Mihály, miután aláírta az egyetértési megállapodást a VIG vezetőivel a Pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye...

Ürül a feneketlen kormányzseb? Leállítanak jó néhány beruházást...

Brutális, minden idők alighanem legnagyobb havi hiányát hozta össze a kormány a költségvetésben, novemberben több mint 1000 milliárd forint volt a mínusz.

150 milliárd forintot kaphat a Varga Mihály vezette alapítvány

Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.

Varga Mihálynak sikerült! Egy bejegyzésével magára rántotta a népharagot!

Varga Mihálynak, aki nem mellesleg Magyarország pénzügyminisztere, úgy tűnik rinocéroszbőr van az arcán, lepereg róla a tényekkel alátámasztott kritika, kérdésekre nem, vagy arrogáns kioktatással terelve válaszol elfeledve, hogy a köz szolgája, aki az ország pénzügyéért felelős.

Varga Mihály miniszter indulatba jött - A kimért úriember-álcának annyi!

Varga Mihály első ránézésre nyugodt, higgadt fideszesnek tűnik, a számok embere, ott meg nincs nagy izgalom, hiszen mint tudjuk, -a tényekhez hasonlóan- azok eléggé makacs dolgok.

Varga Mihály jelenti: 750 milliárd forintnyi adócsökkentés jön januártól

A közösségi oldalán tette közzé a hírt.

Újabb korlátozások lehetnek Magyarországon Varga Mihály szerint

A Portfolió írt arról, hogy Varga Mihály milyen kijelentéseket tett előadásában a Magyar Biztosítók Szövetségének konferenciáján.

Varga Mihály: Rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék...