Tényleg veszélyben vannak a vegánok csontjai, vagy félrevezető tanulmány járta be a világsajtót?

Egy nagy sajtófigyelmet kapott kutatás szerint a vegetáriánus és a vegán étrenden élők esetében magasabb lehet a különböző csonttörések, különösen a csigolya- és combnyaktörés esélye, mint a hal-, és húsevők között.

Interjú a növényi étrendről Kásás Tamás, olimpiai vízilabdázóval

Kizárólag az ösztöneire hallgatott Kásás Tamás, az 1997-es vízilabda Európa-bajnokság Jugoszlávok elleni döntőjében, amikor hét méteren túlról lövésre lendítette félelmetes jobb kezét, s góljával 20 év után repítette ismét az EB-dobogó legmagasabb fokára a magyar férfiválogatottat.

Lassíthatják-e a COVID-19 vakcina fejlesztését az állatkísérletek?

A tudományos világ egybehangzóan állítja, a koronavírus-járványt csak akkor fogjuk tudni valóban megfékezni, amikor az első hatásos és biztonságos oltás elérhetővé válik.

Mit jelent a vegán, és mit esznek a vegánok?

Vegánnak lenni ma már nem nehéz. A boltok polcain sorakoznak a növényi tejek, növényi sajtok, vegán jégkrémek. Egyesek az ízletes húspótlók világát fedezik fel, mások kifejezetten a vegán junk foodért élnek-halnak, megint mások pedig inkább a teljes értékű növényi étrend felé kacsintgatnak.

Életük utolsó óráiban lefotóztam a húsipar áldozatait

Július 10.-én került megrendezésre az idei első Save vigil, amelynek lényege, hogy megmutassuk a húsipar áldozatait a világnak. A képek a Prove.hu oldalon jelentek meg.

Egy ukrán túszejtő egyetlen követelése az volt, hogy az elnök posztoljon egy vegán dokumentumfilmet

Kedden kora este vették őrizetbe azt az ukrán, fegyveres férfit, aki túszul ejtette egy busz utasait. Követelése az államfő felé egészen meglepő volt.

Vegán újdonság az IKEA-ban: Megérkezett az új svéd (nem)húsgolyó! +VIDEO

A húsmentes golyó, melynek klímalábnyoma csupán 4%-a a klasszikus húsgolyóénak, abból a megfontolásból született, hogy az IKEA újra előállíthassa a népszerű húsgolyót, de ezúttal hús nélkül.

Tudósok: vagy megszüntetjük az ipari állattartást, vagy kipusztulunk

Egy új jelentés szerint az emberiség, az állatok és a környezet védelmében nem szabadna tovább ipari állattartást folytatni.

Növényi étrenddel sikerült meggyógyítani egy krónikus beteg hölgyet

A Doncasterben élő Amstrong több, hosszan tartó, krónikus betegségben szenvedett, mint a diabétesz, az artritisz, asztma, magas vérnyomás, idült székrekedés és bipoláris zavar – és lényegében ágyhoz kötött volt, amikor a megmentője a segítségére sietett.

Egy új erőnléti felmérésben a vegán nők lekörözték a mindenevőket

Egy új kutatás rávilágított, hogy a vegánok sokkal jobb állóképességgel rendelkeznek, mint azt sokan gondolják.

Alba Flores, a La Casa de Papel sztárja vegán életmódra buzdítja 12 millió követőjét

A sorozatban Nairobi néven ismert, matriarchátust kiáltó vezető a PETA egyik új kampányában szerepel, és vegán életmódra buzdítja 12 millió Instagram követőjét, hogy megvédje ezzel az állatokat és a bolygót.

Nincs még egy ilyen állat - Csak erős idegzetűeknek! - Lapzsemle

Embert próbáló összeállítást készített a HVG Dosszié rovatában Gergely Márton lapszerkesztő, aki a Népszabadság botrányos bezárásáig a napilap főszerkesztő-helyettese volt.

Ezek voltak 2019-ben a legtrendibb ételek

Az egyik legnagyobb amerikai ételrendelő és -kiszállító cég, a Grubhub a hozzá befutott, több tízmillió rendelés alapján közzétette éves listáját.

Bírói ítélet a vegánok mellett - akik valóban a légynek sem tudnak ártani!

Az etikai veganizmus filozófiai hit, amelyet megillet a törvény védelme a diszkriminációtól - mondta ki ítéletében pénteken egy brit bíróság.

Vegán Karácsony: Isteni sütőtökkrémleves +VIDEO

Nem lankad az érdeklődés a növényi alapú, otthon elkészíthető ételek iránt.

Vannak online reklámok, amiket örömmel fogadnak a magyar vásárlók

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vegán kozmetikumokról készített felmérést az online hirdetések specialistájának számító NetADclick. A jól pozícionált informatív reklámoknak még örülnek is az adott csoport tagjai – derül ki a cég felméréséből.

Tejfehérjét tartalmazó vegán proteint szúrt ki a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a RASFF-on keresztül értesül arról, hogy a belga Vegan Protein nevű 500g-os termékben 23,2 mg/kg laktoproteint mértek.

Sok éve vegánok és így néznek ki - parasztvakítás felsőfokon!

Facebookon kezdett terjedni egy baromság, amit a tapasztalatlanabb testépítők akár el is hihetnek.

Egzotikus jeges tea – csillag ánizzsal és kardamonnal – PALEO, VEGÁN

Ha egy különleges hűsítő italra vágysz a meleg napokon,  érdemes kipróbálnod ezt a különleges fűszerekkel ízesített, kókusz tejjel selymesített jeges teát. A Fitt és Most egzotikus jeges teája percek alatt Thaiföldre repít. 

Két májusi hétvégén is a gasztronómia játssza a főszerepet Budapesten

Május 10-13-ig a vegán ételek, 17-20-ig pedig a magyar és a nemzetközi gasztronómia csodáit kóstolhatjuk meg.

Tunki-Tunki, avagy zöldborsókrém Steiner Kristóf módra – Fitt és most

Itt egy igazi közel-keleti finomság, melynek  alapja a zöldborsó, de elkészítési módjának csak a képzeletünk szabhat határt.

Hamilton megnézett egy domumentumfilmet, és vegán lesz

Lewis Hamilton a közösségi oldalak segítségével jelentette be rajongóinak, hogy új “küldetése” van, és áttér a vegán életmódra.

A nő, aki szappan, dezodor és sampon nélkül él

Csak vizet és ehető dolgokat tesz a bőrére, megtanult zsíros hajjal élni és havonta csak egyszer vesz fel fehérneműt Jenny a berlini blogger Nem visel semmit se felül, se alul, a fogait ritkán mossa, a haját is maximum hetente egyszer.

Az Oscar leghíresebb ökoruhái

Jake McDorman, Az amerikai mesterlövész egyik főszereplője szintén RCGD-győztes tervezőtől választott.

4 könnyű mód arra, hogy receptjeinket vegán módon készítsük

A vegán étrendre való áttérés ijesztő lehet.

Nyers vegán étteremben jártunk

“Az vagy, amit megeszel”, tartja a mondás és ma már akár étteremben is étkezhetünk úgy, hogy utána semmiért nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen.

Miért népszerű a vegán étrend?

Noha a vegán étkezést a legtöbben még ma is csak egy rendkívül szigorú, extrém életmódnak tartják, egyre több táplálkozástudós vallja, hogy ha jól tervezzük meg, ez lehet a legegészségesebb táplálkozási forma.

A tél ízei - Gyógyító növényi ételek

Főzni jó!

Hogyan lett Bill Clinton vegán?

Az Egyesült Államok volt elnöke, Bill Clinton saját bevallása szerint már teljesen vegán étrendet követ, amivel igen messze került attól az életformától, amit a Fehér Házba kerülésekor folytatott.

Miért kell a vegánoknak vitamin és zsírsav?

Egy nemrég a Journal of Agricultural and Food Chemistry című szaklapban megjelent kutatási anyag szerint a vegánok a szervezetükben lévő B12-vitamin és omega-3 zsírsav hiány miatt kevésbé veszélyeztetettek a szívbetegségek szempontjából.