csikknorisz

Óriási hackertámadás: több mint egymilliárd jelszó került orosz hackerek kezébe

Megközelítően 1,2 milliárd felhasználói nevet és jelszót, valamint 500 millió e-mail-címet szerzett meg amerikai és más külföldi társaságok honlapjáról egy orosz hackercsoport.

Ez volt Jászladány legtragikusabb ütése

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást egy jászladányi férfi ellen. A 29 éves

Kinek jutott az államfő fizetéséből? Nagyvonalú adomány

Szavatartó ember a tavasszal megválasztott szlovák államfő. Első hivatalos járandóságát – korábbi ígéretéhez híven – tíz szegény családnak adományozta.

Műszakilag rendben volt az algériai gép - mondják a francia hatóságok

Rejtély, hogy miért zuhant le az algériai légitársaság egyik utasszállítója Mali fölött csütörtökön.

98 évet kér az ügyész a húszéves lányra

Példátlan börtönbüntetést kért

Havi 200 ezres közfoglalkoztatás jön

Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.

NGM: 6,8 százalékos volt a reálkereset-növekedés februárban

A reálkeresetek 6,8 százalékkal nőttek februárban a közfoglalkoztatás hatását kiszűrve, így folytatódik a 2013-ban elindult erőteljes reálbér-növekedés - hívta fel a figyelmet

Magyari Nándor László: Ahol mutyi van, ott mutyi van

"Van-e, lehet-e demokrácia még ott, ahol a lakosság 25 százalékának voksa 2/3-os túlhatalmat hoz a parlamentben?"

Tíz ábrában Orbánék négy éve

A magyar gazdaság nagyon rossz helyzetben indult 2010-ben, és azóta sem ment semerre. Közben a többiek a

Letartóztattak egy 93 éves auschwitzi őrt

Németországban letartóztattak egy 93 éves egykori auschwitzi őrt. A férfi ellen gyilkosságokban

Letépték az ukrán zászlót Donyeckben

Miközben a Krímben békésen zajlott a népszavazás, újra magasra csaptak az indulatok a kelet-ukrajnai Donyeck városában. Oroszbarát tüntetők vasárnap délután megostromolták és elfoglalták az ügyészség épületét. Az

A valódi változásokért és Timosenkó ellen tüntettek Kijevben

Amíg az ukrán politikai elit a koalícióról, a miniszterelnök személyéről egyeztet, aközben az utcán egyre többen követelik a politikai garnitúra teljes cseréjét.

A kommunikációtól a tájékoztatásig és tovább

A rádió, televízió nem viselkedhet egyirányú utcaként. A huszonegyedik században a média fogalma radikálisan átértékelődött. Gyakorlatilag bárki csinálhat magának blogot vagy más felületet, ahol

Törölte a múltat a Híradó

Elérhetetlenné tette 2013. november 5. előtt megjelent összes anyagát a Híradó.hu. A Google-ben sem találtuk meg a cikkeket.

Kit érdekel még a természet védelme?

Történelme során először darabolják szét a Pro Vértes Közalapítvány kezelésében lévő területet.

Mire futja magyar zsebből?

Lógunk a buszon, szeletre kérjük a kenyeret, kaparós sorsjegytől várjuk a megváltást – mindezek sok magyar számára ismerős hóvégi szégyenek. Egy ország lakóinak életszínvonalát jól mutatja, milyen mértékben „viseli meg őket” a hónap

Ismét földrengés volt Vrancea vidékén

A Richter-skála szerinti 3,8 fokos földrengés történt tegnap 16.34-kor Vrancea vidékén, 136 kilométer mélységben – közölte az Országos Geofizikai Intézet.

Harminc fok a lakásban: lopott árammal nem nagy kunszt

A Szeghalmi Rendőrkapitányság Vésztői Rendőrőrsének járőrei hétfőn házkutatást tartottak egy vésztői családi házban.

Újabb óriási csalás az agrárpénzekkel!

Több száz millió forintos állami és uniós támogatással élt vissza két cég, amelyek vezetői

Kocsis: A baloldal saját kardjába dőlt Baján

Kocsis Máté szerint a baloldal a "saját kardjába dőlt", amikor annyira nyerni akart a bajai időközi választásokon, hogy

A New yorki metróban egy méteres cápát találtak

New Yorkban a metró egyik kocsijában az utasok egy cápát találtak.

Vietnámban megtiltották az internetes véleménycserét

A vietnámi hatóságok elfogadtak egy törvényt, amely megtiltja az ország belpolitikai helyzetének interneten történő megvitatását.

A futball magaskultúrája és az ehetetlen bográcsgulyás

Nem tudom eldönteni, mi a nagyobb tragédia: az, hogy a futball Orbán Viktor személyes mániákus, eszelős dilije és erre egy valag állami pénzt költ a kormány (amelyben ráadásul senki nincs, aki ellent merne mondani neki ez ügyben)? Vagy az, hogy pillanatnyilag egy kalap szart nem ér...

Az indiai hadsereg kémeknek hitte a Jupitert és a Vénuszt

Az indiai légierő két éven keresztül azt hitte a Jupiterre és a Vénuszra, hogy azok kínai pilóta nélküli felderítő gépek.

Selmeczi: A Fidesz nem fogad el foglalkoztatási tanácsokat a bukott baloldaltól

A Fidesz nem fogad el foglalkoztatási tanácsokat a bukott baloldaltól - reagált Selmeczi Gabriella a szocialista Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Szabadulási buli

Börtönből szabadult fiatalember fogadására szervezett szabadulási bulit a népes cigány család Pusztakovácsiban. A helyiek szerint a család az utcán ünnepelt, ami önmagában is meglehetősen szokatlan esemény. A szabadulás okozta eufórikus öröm és a vélhetően ennek apropóján elfogyasztott alkohol azonban sajnálatos módon brutális...

Az amerikaiak bombát dobtak le a Nagy-korallzátonyra

Két amerikai katonai repülő bombákat dobott le a manőverek során az Ausztrália partjainál található Nagy-korallzátony vizeinél.

Semjén Zsolt tudja, miért támadják Magyarországot

A támadásokat a miniszterelnök-helyettes négy okkal magyarázta.

Roadshow-ra indul az Árvízvédelmi Rádió

A dunai árvíz levonultával jövő hétfőn kéthetes roadshow-ra indul az Árvízvédelmi Rádió - közölte az MTVA.

Allah akbar!-t kiáltott a Jeruzsálemben megölt izraeli férfi

A jeruzsálemi Siratófalnál egy biztonsági őr ma lelőtt egy zsidó férfit. Az incidens a Siratófal melletti nyilvános illemhelynél történt. A férfi onnan lépett ki, majd Allah akbár! kiáltással valamit kihúzott a zsebéből.