Ez bizony veszélyes sport! A jelek szerint a nézőkre is!
Megint ki fog derülni, hogy a nézők oda csámborogtak, ahová nem kellett volna!
Na meg persze, ezeknek az állami bevétele se jön a költségvetésnek rosszul!
Pl pont az ilyesmi feladatok nemteljesítéséhez leginkább ennek a Lúd 2.0-nak parancsolója, a Nemzeti Hízó egyre növekvő számú és összegű pénzelvonása szinte teljes mértékkel járul hozzá!
Talán két zabálással elegy repcsizés között nem a budapesti pénzek elvonásának újabb módozataival kellene kizárólag foglalkoznia! Akkor még ilyen célokra is futna!
A Lexi azt a bérlakásprogramot hiányolja, amihez a Gazdija nemhogy nem ad pénzt, de a meglévő pénzeket is ezerféleképpen faragja! Így (kérdezném)---miből?
A Karácsony se szent, de Orbánszent keze végképp maga felé hajlik! És a főcsapás a családi irány!
De a Kremlnek legalább humora van---ha fekete is!
Az egész Orbáni ""békekiállást"" éppen a ""szájnyalintós"" képpel illusztrálja! Ezzel az egész Orbáni ""békevágyat"" máris a helyére tette és akként is kezeli!
Ez a nő mindezt úgy teheti meg, hogy (többek között) ""jól ment férjhez""! Ha ez bűn, akkor Rogáncili, Mészárosné és a többi ""fideszfeleség"" is készülhet az elszámoltatásra! És a vizilovazás az apróbb ügyed dossziéba kerülhet csak!
@Maccska: 18.18: ""Sas nem kapkod...""---ahogy a Fidesztől hallhattuk! Csak egy újabb fideszcsahos lett a láncról elengedve! A tesója is politikai nulla volt, ez még kevesebb!
""...békés, védtelen orosz emberek elleni támadás...""
Mert az ukrán falvakban megtámadott és meggyilkolt ukrán lakosok békétlenek és védettek voltak, ugye?!?! A rommá lőtt házak, iskolák, óvódák, kórházak pedig erődítmények?!?!
Mintha kicsit sok Putyinizmus keveredne bölcs Orosz Führerünk fejében!
@Maccska: 18.02: Annak a ""40 évi kommunizmus visszakapásnak"" legkésőbb már 2013-14-ben vége volt! Azóta már a plusz10 éves Orbánizmus folyik! És kérdéses, hogy ez letudható lesz-e a bukása utáni 50 esztenndő alatt?!?!
@magyarigeza: 12.19: Csak megjegyzem, hogy minden ""trianonozás"" arról szól, hogy ""elvette a gonosz""! Ha most úgy ülnek le, hogy a muszka egy független(!!!) állam területét bitorolja, akkor vajon hajlandó lesz-e kivonulni?!?!?! Kérlek, pár szóban magyarázd már el, hogy mi a különbség a két eset között? Amit még tetéz az az apróság is, hogy az ukránok valahogy kifelejtődtek egy vesztes világháborúból!
Előre is kösz...
Hol is található a hasonló Orbáni busongás, amikor orosz testvérei drónokkal és egyéb fegyverekkel ukrán kórházakat, lakóházakat, iskolákat tették a földdel egyenlővé?
Persze, azok nem a saját falkájának tagjai!
@Nessy: 13.39: Ha akadna végre egy pasi (vagy egy nő/???/), akkor, talán, netán, esetleg?
Persze, csak hívő és fideszes jöhet szóba, minden más variáció a bűnbeesést vonná magával! Párttárs esetén egy laza pedó is belefér még! Majd a Balog..., feloldott az már másokat is! Néhánnyal több (pláne, ha ha falkabéli is)...?
Fizetni kell???
Hiszen eddig se volt ingyéèé---velünk fizettették a cechet!
Olyan, mint a whisky volt, a nép itala! Csak helyettük a vezetőink itták... most repcsiznek...(is)
Roppant hitelesnek tűnő cikk?!?!?!?!
Kérdésem csupán annyi, hogy pl a fogyatékossal mihez kezdenek egy fegyveres(!!!) seregben? Mire alkalmas az, aki akár önmagára is veszélyes lehet?
Ezek azok a ""hiteles sajtótermékek"", amelyiknek minden betűje sokszoros szűrést igényel!
@Philip Marlowe: 15.35: Csak az a nő sose mondta, hogy a család Vereckénél belovagoló demokrata ősökkel bír! Róla tudtuk és el is mondta!
A hejjesirrobajnokrol, a pedomentőről és a többi fideszmovulról csak azt és annyitt, amit a fideszmédia szeretett volna tudatni!
Újabb világraszóló siker! Kitartó munkával a fideszes vezetésnek sikerült a ranglista élére kapaszkodni az egyfőre eső szabadon engedett pedofilok mezőnyében!
Ismét csak sikernek tapsolhat a hű fideszvoksoló tömeg!
@kereső: 09.19: Miért, egy kikötőben ki is kell kötni? Nem elég, hogy van?!?!?!
Nem volt, aztán lett! ""Az ország gazdagodik!"". Így már egészen más érzésekkel hajthatjuk álomra a fejünket!
""Tiéd az ország, magadnak veszel kikötőt!""
Ejnye, ezek a smucig libsik már azt a kis kikapcsolódást is irígylik azoktól a szegény megfáradt, munkában törődött melósainktól?
Nektek már semmi nem szent?
Akkor a fideszművészek már a filmet is megcsinálták róla, potom 6 milliárdért! Annyit még a bolondnak is?
A mű pedig mindenben igazodott a készítőjéhez!
@KisTehen: 09.33: Csak nem pl a MOL gyerek vizsgájára gondolsz? A (volt) szovjet elv- és NERtárs gyermekének a vizsgamódszere lesz a fideszelitképző iskolapéldája?
09.37: A mosogatásnál legalább a tiszta végeredmény elvárható, vajon ez az extovaris-csemete képes lenne ezt megugorni? Vagy a rubelbaloldalság erre is írként szolgál és felmentési alap?
Megint ki fog derülni, hogy a nézők oda csámborogtak, ahová nem kellett volna!
Na meg persze, ezeknek az állami bevétele se jön a költségvetésnek rosszul!
Talán két zabálással elegy repcsizés között nem a budapesti pénzek elvonásának újabb módozataival kellene kizárólag foglalkoznia! Akkor még ilyen célokra is futna!
(aki nem hiszi, próbálja meg egy gumilabdával)
A Karácsony se szent, de Orbánszent keze végképp maga felé hajlik! És a főcsapás a családi irány!
Az egész Orbáni ""békekiállást"" éppen a ""szájnyalintós"" képpel illusztrálja! Ezzel az egész Orbáni ""békevágyat"" máris a helyére tette és akként is kezeli!
Hogy ő még tud gyomrost bevinni? A nyaralókiadási bulija nem volt elég?
Mert az ukrán falvakban megtámadott és meggyilkolt ukrán lakosok békétlenek és védettek voltak, ugye?!?! A rommá lőtt házak, iskolák, óvódák, kórházak pedig erődítmények?!?!
Mintha kicsit sok Putyinizmus keveredne bölcs Orosz Führerünk fejében!
Előre is kösz...
Persze, azok nem a saját falkájának tagjai!
Megint egy fideszduracellnyuszi!
Persze, csak hívő és fideszes jöhet szóba, minden más variáció a bűnbeesést vonná magával! Párttárs esetén egy laza pedó is belefér még! Majd a Balog..., feloldott az már másokat is! Néhánnyal több (pláne, ha ha falkabéli is)...?
Hiszen eddig se volt ingyéèé---velünk fizettették a cechet!
Olyan, mint a whisky volt, a nép itala! Csak helyettük a vezetőink itták... most repcsiznek...(is)
Nem új, szimpla fidesz remake!
Kérdésem csupán annyi, hogy pl a fogyatékossal mihez kezdenek egy fegyveres(!!!) seregben? Mire alkalmas az, aki akár önmagára is veszélyes lehet?
Ezek azok a ""hiteles sajtótermékek"", amelyiknek minden betűje sokszoros szűrést igényel!
A hejjesirrobajnokrol, a pedomentőről és a többi fideszmovulról csak azt és annyitt, amit a fideszmédia szeretett volna tudatni!
Ahogy pl a főideológus, a Bayerzsóti járt elől a jópéldával!
Ismét csak sikernek tapsolhat a hű fideszvoksoló tömeg!
Mi lehet még ebből, ha a nagyja még bőven hátra is van?!?!?!