Beteg menedékkérő gyerekeket kényszerítettek jogtalanul Szerbiába a magyar hatóságok.

Orbánék szégyenteljes pert vesztettek Strasbourgban – Ennyit törődnek a családokkal valójában

A szerb-magyar határ. Kép: Attila KISBENEDEK / AFP

Menedékkérő családok nyertek pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állammal szemben – írja közleményében a családokat képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A csütörtöki ítélet kimondta:

A magyar állam megsértette a kollektív kiutasítás, valamint az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát.

Egy hétfős jemeni és egy háromfős afganisztáni családot kényszerítettek át Szerbiába a magyar hatóságok 2019-ben. Mindkét család Ferihegyen kért menedékjogot, Szerbiában sosem jártak korábban. A történetükben az is közös, hogy otthonukból csak hamis okmányokkal tudtak elmenekülni – a jemeni családot az okirathamisításért például bűncselekmény hiányában fel is mentették, amikor bíróság elé került az ügy.

A jemeni család 2019 áprilisában érkezett a ferihegyi reptérre a polgárháború sújtotta országból. A legfiatalabb, érkezésekor 11 éves gyermeket korábban Down-szindrómával diagnosztizáltak, de egy másik gyerek is olyan egészségügyi ellátásra szorult, amit Jemenben már nem tudtak megadni neki.

Az afgán családot 2019 decemberében tartóztatták fel Ferihegyen. Az anya egyik gyereke civil szervezet aktivistájaként küzdött a kényszerházasságok ellen és a nők jogaiért, amiért menekülniük kellett.

Bár mindkét család menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, mégsem rakták őket a magyar tranzitzónák egyikébe sem

– írják, hozzátéve: akkor ugyanis figyelembe kellett volna vennie a magyar hatóságoknak azt, hogy a menedékkérők szinte bizonyosan nem férnek hozzá a szerb menekültügyi rendszer védelméhez.

Az afgán család szerint a magyar rendőrök úgy próbálták rávenni őket az együttműködésre, hogy azt állították, egy menekülttáborba viszik őket. Még akkor is ezzel nyugtatták őket, amikor a határkerítéshez érkeztek. A jemeni családot pedig ki is fosztották ismeretlenek, míg az éjszakában Szabadkára tartottak.

Mivel a családok nem szabályosan léptek be Szerbiába, hetekig tartott, mire ott is menedékkérőkként tudták regisztrálni magukat, és minimális ellátáshoz jutottak. Sok hónappal később, mivel a menekültügyükben – a szerb rendszer működésének hiányosságai miatt – semmilyen előrelépés nem történt, a családok Ausztriában, illetve Németországban kértek és kaptak védelmet

A magyar állam 2016 óta tömeges jogsértést követ el

– emlékeztet a Magyar Helsinki Bizottság. Az úgynevezett „visszakényszerítések” száma a rendőrség szerint már 600 ezer felett lehet. A számos esetben erőszakos és önkényes rendőri intézkedésről, a jogszabályi lehetőségről meg hatósági gyakorlatról már több nemzetközi bírósági is kimondta, hogy jogellenes.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Philip Marlowe: Ez után is várjátok az uniós pénzt ? Felejtsétek el.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
@Philip Marlowe: Ez után is várjátok az uniós pénzt ? Felejtsétek el.
Nyírfa
Orbán mit csinálna,ha visszatoloncolnák valahonnan a családjával? Ne higgye, hogy vele ez nem történhet meg!
simmering73
@KisTehen: Takarodj már a picsába te féreg. Kezeltesd magad, ha nem bírod a feszültséget.
Nessy
@Shikari: És a magyar foci csapatokban?? Ott nem "félmajmok"?
Nyírfa
@vacsi: 18.47

Csatlakozom @m73: -hoz: miben? Az ítélet fényében , ragaszkodva a tényekhez, magyarázd el!
Peller Anikó
Sajnálom gyerekek, nincs igaza a kibaszott eu bizottságnak. Ezek az agyalágyultak képtelenek felfogni, hogy a határvédelem egy feladat.

Példamutató ítélete oda vezet, hogy bárki bejöhet európába hívatlanul. Akár milliószámra.

Száz-milliószámra. Bejöttek repülővel van véj tiket, hozták a beteg kölyküket. Betolakodók. Vízumuk volt? Nyilván nem.

Akkor?
vacsi
@Nyírfa: Esetleg, ha elgondolkodnátok?...
Aki Én
@Philip Marlowe: az a baj, hogy megint nem értettél meg egy qrva szót sem.
Migránst meg nyilván nem akar senki.
Dr. Proktor
@Maccska: "Mi a faszt kerestek Magyarországon??!!!"
Talán téged kerestek...
kulabombaafityiszre
@Maccska:tegnap, 22:52
"A jemeni család 2019 áprilisában érkezett a ferihegyi reptérre a polgárháború sújtotta országból."
jáger laszló
Ezt orbánék nem szégyenlik sőt a magyar jogállamiság bizonyítékának tekintik!!!??
Hát ilyen a magyar jogfelfogás manapság!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nyírfa
@Peller Anikó: tegnap, 23.31

Ízlelgetem: " hozták a beteg kölyküket..." és kiráz tőle a hideg.
Nos, ne kelljen megtapasztalnod, milyen menekültként érkezni egy idegen országba, pláne beteg gyerekkel, ahol aztán rongyként bánnak veled.

És ez most nem a migráció kezeléséről szól, nem a határvédelemről, amely komplex téma, hanem az emberségről.
Nyírfa
@vacsi: 16.43

Ez aztán kimerítő magyarázat volt. Te nem tudsz érvelni, csupán hangot adsz a félelmeidnek. Neked ennyi elég, a társadalmi haladáshoz azonban kevés. Kevés? Nulla.
rakitics41
Hogy mik vannak és mennyire kell vigyázni!A jogállam Magyarország 2016 óta sorra követ el jogsértéseket, írja a cikk.Ez lenne a jogállamra a jellemző, hogy jogellenesen jár el emberekkel szemben?Hogy mutat példát ez az állam a törvények betartásában, a törvények tiszteletében az embereknek?Mondhatnám sehogy.
NKF
Na ,ez Helsinki nevezetű szaregylet is elmehet a búsba!
C_3PO
2019-óta sok víz lefolyt a vén Dunán!
vacsi
@Nyírfa: A két gyerek közül az egyik Down-kóros, ami ugye, egy állapot. A másik gyerek betegségéről konkrétumot nem írnak; mindkét család hamis iratokkal érkezett, tehát azt sem lehetett tudni, hogy valójában kik is voltak - messziről jött ember azt mond, amit akar - ráadásul okirathamisítás is volt a bűnlajstromon, ami alól ott, az EU-ban persze, felmentették... Most komolyan: ezeket biztonságos lett volna beengedni?!
Nessy
Ha lett volna pár százezer eurójuk kötvényre, vagy egyéb "költségre"???
rakitics41
Biztos nem kerül fel a bírói döntés Orbán dicsőség falára!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.