Utazónk akkora sztár lett, hogy már hamisítják, összevágják különféle hátterekkel, nemsokára azon kapja majd magát, hgoy kicserélik a fejét vagy a testét, és egy másik telefon tartozékait másolják rá. Házipornós felvételekkel lesz tele az internet, amin valami Samsunggal vagy HTC-vel fekszik össze. Ne higgyünk ilyen képeknek. Ennek se. Fullchaos fotója valódi is, meg nem is. Tényleg ott járt az Utazó, a sziklák között, csak nem mert kibújni a mellényzsebből. Az igyekezetért mindenesetre csillagos ötös a készítőnek. A kép nyilvánvalóan fake. Mallorca szigetén, az álomszerűen kicsipkézett tengerparton, egy természetvédelmi terület kristálytiszta vizű öblében készült, de hát úgyis renderelt. Ugyanis lehetetlen egy kisebb szakadék mélyéről, tíz centire a vízfelszíntől, strandpapucsban a sziklába kapaszkodva értelmezhető fényképet készíteni. Ráadásul úgy, hogy egy rossz mozdulat, és nemcsak az iPhone, de a fényképezőgép és az összes hitelkártyám is kárát látja, ha vízbe zuhanok. Szóval a kép fotosop, mert bármennyire is igyekeztem, nem tudtam olyat készíteni, amelyen egyszerre éles útitársam és a lenyűgöző táj is. Ezért mellékeltem a bizonyítékokat is, lám, egészem mélyre is lemásztam a kép kedvéért, talpamat nyaldosta a tenger. A sziget egyébként a várt látványosságokat hozta: a brutális sziklás hegyeket, a meseszerű tájat, és a már-már karib-szigeteki tisztaságú tenger látványát némiképpen árnyékolja a mintegy kétmillió német turista, akiknek az egyik fele a repülőgép leszállása óta tolja magába a piát, a másik fele 70 év feletti nyugger, aki 30-cal veszi a bérforddal a szerpentint. Szóval klassz hely, tessék előszezonban menni, mint mi, és akkor elviselhető. Hát a kis ribanc nem Mallorcán járt? (De.)

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.