Már nagyon sokan várják az Ivy Bridge-csipeket. Ezeken múlik, hogy lesz-e valódi változás a Mac-univerzumban. Amíg nincsenek itt az új processzorok, addig nincs nagyon mit fejleszteni a gépparkon, a debütálás után viszont rengeteg újítást lehet bevezetni. Például Retina Display-t az iMacnek vagy a MacBookoknak, hiszen az Ivy Bridge beépített grafikus gyorsítója támogatja már a 4K-felbontást is. És maga az új hardver ténye elég ahhoz, hogy frissíteni lehessen a hosszú ideje változatlan Mac Prókat. Éppen ezért fontos, hogy már van félhivatalos céldátum: a Cnet megbízhatónak tűnő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Intel április 29 helyett már április 23-án piacra dobja az új termékcsaládot, szóval bőven tarthatónak tűnik a korábban jósolt április végi Mac-frissítés. Sajnos ez nem vonatkozik az összes kategóriára: a MacBook Airekbe való, nagyon alacsony fogyasztású Ivy Bridge-ek és a kétmagos mobilverziók csak nyáron futnak be, szóval akinek a szupervékony laptop kell, vagy a legkisebb Pro, méghozzá sürgősen, napokon belül, az még dönthet a vásárlás mellett. A többiek viszont inkább bekkeljék már ki ezt a két hetet.
Hó végén jön az új Intel processzor
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás